Október 1-jén Vlagyimir Putyin kijelentette, hogy igen reális esély van rá, hogy a 2008 márciusában lejáró második elnöki mandátuma után is miniszterelnök maradjon. Vajon hogyan reagáltak erre az oroszok?

2004 óta folyamatos vita zajlik az orosz médiában arról, hogy ki lesz Putyin utódja. Az orosz öntudat számára a legelterjedtebb nézet az, hogy a 2008-as év szakítás lesz az elmúlt két évtized kapitalista gazdaságával. Más szóval az ország jövője 2008 után megjósolhatatlan, onnantól nincs visszaút. A következmény: tömeghisztéria.

„A kedélyek csillapítása végett” Putyin közzétette két lehetséges jelölt nevét, Dmitrij Medvedevét és Szergej Ivanovét, mindketten eséllyel indulnak a titkosrendőrség volt vezetőjének posztjáért is. Putyin bejelentése azonban csak rontott a helyzeten, ugyanis Jelcin stratégiáját jutattja eszünkbe, miszerint a volt elnök három havonta jelölt ki új miniszterelnököt. A párhuzam azt sugallja, hogy 2008-ig a politikai közélet sokkal több alakját megismerhetjük.

Az elnöksége után valóban lehet Putyin miniszterelnök, és valóban véghezviheti utódlása rendjét?

A válasz nem egyértelmű. Először is, mert Putyin karizmatikus vezető és az utódjának pontos másának kell lennie, alkalmazva politikáját és megvalósítva minden szeszélyét. Ilyen ember már nem létezik. Putyin a globalizáció tipikus példája: a neoliberális gazdasághoz ragaszkodik. Pragmatizmust hirdet, miközben egy konzervatív, bürokratikus rendszert alakít ki. Az orosz benzingazdaság például „a legrosszabb legjobbjaként” jellemezhető. Putyin egyetlen ellenfele csak egy új Savonarola lehet (Girolamo Savonarola, vallási újító a 15. században), aki sem nem munkás sem nem burzsoá, aki szükségállapotot hirdet és a hangsúlyt újra az eszmékre helyezi.

Remélhetjük az EU és Oroszország kapcsolatának javulását?

Az orosz külügyben jelenleg két erő dolgozik. Egyrészt az Európába való integráció vágya, hiszen az orosz társadalom döntő többsége a felvilágosodás értékein és humanizmusán alapuló nyugati kultúrához áll közelebb, inkább, mint az ázsiai kapitalista modellhez. Másrészt egyesek szerint jobb lenne, ha az ország meg tudná őrizni geopolitikai entitását, mely elszigetelt önmagában is teljes egész, illetve ha újra globális szuperhatalommá tudna válni, annak ellenére, hogy a Szovjetunió 1991-es összeomlása után az ország elvesztette a legyőzhetetlen birodalom státuszát. Ez a két nézet folyamatos konfliktusban van egymással. A történelem folyamán az orosz politika mindig valahol a kettő közé helyezkedett.

Ön író és műkritikus. Hogyan jellemezné azt a helyzetet, melyben az orosz írók vannak jelenleg?

Az orosz irodalom és a kortárs művészetek helyzete tele van bonyolult ellentmondásokkal. A jelenlegi intézményi válság közvetlenül érinti a kulturális életet is. A szovjet érából itt maradt intézmények elavultak, míg az új időszakban létrehozottak teljesen korruptak és tehetetlenek. Az aktív és hatékony intézmények hiánya pedig megoldhatatlan közpénzek bevonása nélkül.

A művészek sem állami sem magán alapítványoktól nem kapnak támogatást, ezért kénytelenek nemzetközi pártfogókhoz fordulni. A másik probléma a cenzúra, mely bizonyos mértékig még mindig jelen van. A kulturális bürokrácia szerint egy műalkotásnak a lehető legszebbnek és legvidámabbnak kell lennie. A kortárs orosz művészetnek a feltörekvő közép osztály ízlését kell táplálnia, mely gazdagságot és jólétet sugall. A művészetet a burzsoá életmód elragadó és bűbájos díszletévé redukálták. Ez az igény az orosz kulturális értékek leegyszerűsödéséhez vezet, és maga a művészet nem lesz más, mint a tehetős fogyasztók ízlését kielégítő Disneyland.

Feszültség az európai-orosz kapcsolatokban

A legutóbb 2007 áprilisában, Szamarában megrendezett csúcstalálkozó sikertelensége óta Oroszország és az EU viszonya nem túl rózsás. A napirend megváltozott, a különböző érdekek és a teljesen betáblázott orosz politikai ágenda miatt nem remélhetünk sokat ettől a találkozótól sem. Szamara óta alig történt javulás a gazdasági és társadalmi partnerek tárgyalásaiban.

Koszovó kérdése, az EU-val való jelenlegi gazdasági partnerség újradefiniálása, a lengyel húspiac orosz embargója és a legészrevehetőbben a balti államoknál alkalmazott befolyási zóna csak néhány a két globális hatalom diplomáciai és gazdasági kapcsolatát mérgező kínos kérdések közül. Az európai vezetés váltása sem segíti ezeket a kapcsolatokat. Május óta az ezekről a témákról folytatott tárgyalások nem vezetnek sehova, Oroszországnak nem áll érdekében engedményeket tenni. Még most, öt hónappal később is úgy tűnik, a tárgyalások visszajutottak a kezdeti állapothoz.

Képaláírás: A 38 éves fiatalember felváltva költő, történész és műkritikus a szentpétervári Orosz Művészettörténeti Intézetben