Bábel Budapest

Szeljak György a JATE BTK történelem szakán kezdte meg felsőfokú tanulmányait, majd 1993-98 között az ELTE BTK kulturális antropológia szakát végezte el. 1992-ben elutazhatott Mexikóba, akkor még tolmácsként, majd 1995-ben Bolíviában töltött négy hónapot. 1996-ban ösztöndíjasként tért vissza Mexikóvárosba, ahol egy kutatóintézetben dolgozott, majd újabb terepmunkába kezdett la Huasteca Hidalguense területén. Ekkor közel négy hónapot töltött el a Sierra Madre Oriental hegységben található indián faluban. Kutatásait 1989-ben és 2002-ben folytatta.

A nahua nyelv alapjait 1996-ban sajátította el egy mexikóváris szociálantropológiai intézetben (Centro de Investigaciones y Estudios Superiores), majd azt az indián faluban folytatta tovább. Emellett segítségére volt spanyol nyelvtudása is, mivel a középkorú és fiatalabb indiánok – főként a férfiak – utóbbit is egészen jól beszélik. A nahua nyelv ismerete megkönnyítette számára az idősebbekkel való mindennapi kommunikációt, vagy épp az igencsak metaforikus imák és rítusok megértését.

Az 1970-es évektől kezdődően a konfliktusok forrását okozta az egyes családok számára megművelhető földterületek csökkenése a népességrobbanás következtében (Mexikó az egyik leggyorsabb demográfiai növekedés színhelye). A nahua indiánok ráadásul égetéses-irtásos földművelést folytatnak, aminek következtében földterületük egy részét időlegesen pihentetni kell. Az Azték Birodalom (~1320-1519) perifériáján élő indiánok állandóan az ütközési pontba kerültek, azonban túlélték a birodalom széthullását is. Nyelvük, a nahuatl, megőrizte ősi struktúráját, grammatikáját, ugyanakkor az évszázadok során sok spanyol kifejezés is beépült. De az aztékokkal való közös kulturális gyökereket jól bizonyítják a vallásos elemek is. Például az esőistenek tisztelete, vagy azok a szent hegyek, melyeken különböző termékenységi és gyógyító rítusokat végeznek el (pl. a szülésben meghalt asszonyok nem oda kerülnek, ahová a többi halott, hanem az esőistenek segítői, feleségei lesznek, ezért a halott nő ruháit, fontos tárgyait felviszik a hegyre, ahonnan ezek esszenciáit magukkal vihetik). Mivel a falu környékén nincs arany- vagy ezüstbánya, sem más fontos nyersanyag, ezért a terület sokáig elkerülte a spanyol gyarmatosítók, majd a mexikói nemzetállam figyelmét is. Nagyon sokáig idevezető kiépített út sem volt, így a közösség viszonylag zárt maradhatott. Különböző transzkulturációs folyamatok már a 16-17. században elkezdődtek, például a katolikus misszionáriusok érkezésével. Az indiánok megkeresztelkedtek, megismerték a Bibliát, de nem adták fel prehispán vallási szokásaikat, hanem bizonyos elemeket átvettek az újonnan megismertekből, s ezek a mai napig nagyon jól megférnek egymással, kiegészítik egymást. Például a Mi Anyácskánk (Tonantzin) nevű, a természet és a nők termékenységéért felelős nahua istennő azonosult a Guadalupei Szűzzel (Nuestra Señora de Guadalupe). Más esetekben a prehispán istenekre is úgy kezdtek el tekinteni, mint a katolikus szentekre.

Az állami modernizáció is csak az 1993-as kolerajárvány után gyorsult fel a területen, ugyanis a sok ember halálát okozó járvány után e régióra minden azelőttinél nagyobb figyelem irányult. Gyors és radikális változások indultak be, politikusok érkeztek a faluba, 1996-ban bevezették az áramot, megépült egy földút és egy orvosi rendelő.

Szeljak György ebben az évben érkezett, hogy előkészítse a kutatást. Letelepedéséhez a falu vezetőinek engedélyét kellett kérnie. A nahuák különböző kategóriák szerint tekintenek az idegenekre (pl. az észak-amerikai protestáns – általában pünkösdista – hittérítők, az állami hivatalnokok, a kincskeresőkkel azonosított régészek), de az antropológust, mint olyat, nem igazán tudták bekategorizálni. Ő úgy magyarázta el a feladatát, hogy diák, akinek a tanárai azt a feladatot adták, hogy ismerje meg az ott élők kultúráját. Ez a helyiek számára könnyebben beazonosítható volt. Engedélyt adtak neki és 1999-ben 6 hónapot, majd 2002-ben újabb 5-6 hónapot élt köztük. Kezdeti beilleszkedésében sokat segített a fotózás, meglátogatta az egyes családokat és képeket készített róluk. Az előhívott és a családoknak ajándékozott fotók felkerültek a családi oltárokra, vizuálisan is mutatták az isteneknek, hogy kik a család tagjai, kiknek kérik a segítséget. Azt azonban főként az idősebbek nehezebben értették meg, hogy mire jó egy könyv, amit az antropológus ír, mivel az emberek többsége nem tud olvasni és a történetek, mítoszok szájhagyomány útján adódnak át az új generációknak. A kutatás módszertani részét tekintve mindig felmerül a kérdés, hogy a téma jelölte-e ki a helyszínt vagy fordítva. Szeljak György erre csak annyit felelt, hogy bár voltak előzetes kutatási tervei, de a terepen szerzett tapasztalatok mindenképpen befolyásolták a kutatás témáját is. S hogy vajon mindig a valós adatokat árulták-e el neki az indiánok? Ő úgy érezte, hogy hazudni nem hazudtak, inkább elhallgatták azokat az információkat, amiket úgy ítéltek meg, hogy nem tartozik a kutatóra.

A katolikus papok után az utóbbi két évtized protestáns térítők is érkeztek a faluba. De miért lesz egy indián protestáns? A faluban az elmúlt egy évtizedben új gazdasági modell is elkezdett kialakulni. Az önellátó gazdálkodás mellett megjelent a bérmunka, a helyiek közül sokan időlegesen Mexikóvárosba mennek el dolgozni. A szegénység új típusú megtapasztalása, más életmódok, életutak megismerése, a földműveléstől független jövedelem a modernizáció új lehetőségeit nyújtotta a helyiek számára. Úgy tűnik, a protestantizmus hatékonyabb válaszokat tud nyújtani ezekre a kihívásokra. Sok protestáns családban fontossá vált a gyermekek iskoláztatása (már nem csak az alsó, hanem egy felsőbb évfolyamon is tanulnak a fiatalok, sőt néhányan eljutnak az érettségiig is); az alkoholizmus elítélése (ami probléma a faluban); a költséges katolikus ünnepek háttérbe szorítása; az összegyűjtött pénz befektetése. Emellett a protestáns térítők mobilabbak, gyakran felkeresik a falut, visszatérnek az áttérésre hajlandóságot mutató családokhoz, míg a katolikus pap csak évente kétszer megy ki a faluba. Volt olyan család is, amelyik azért tért át, mert az egyik családtag gyógyulását – miután korábban elvitték a sámánhoz, és az orvoshoz is – egy karizmatikus lelkipásztor gyógyító tevékenységének tulajdonította. A faluban íratlan jogszokások tartják mederben a mindennapi élet folyását. Van börtön és helyi jogszolgáltatás. A falu vezetőit évente választják a falu tagjai közül, előbb-utóbb mindenkire sor kerül, ők képviselik kifelé a közösséget. Emellett a falu minden felnőtt férfijának kötelessége egy héten egy napot a faluért dolgoznia.

A legfontosabb vallási specialista a sámán, aki természetes kiválasztás során válhat azzá (pl. vasárnap születik, már gyerekként vonzódik a gyertyákhoz, fiatalon megbetegszik, látomásai vannak).

Vajon a civilizáció kiszorítja-e a vallási rítusokat?

Az indiánok a vallást mindig egyfajta stratégiaként értelmezték, aminek segítségével a természetfeletti lényekkel és a társadalommal való kapcsolataikat harmonizálni tudják. Sosem voltak fundamentalisták. Vallásuk egy rugalmas rendszer, amely nyitott más szimbólumok, elképzelések átvételére mindaddig, amíg azok jelentését ők szabhatják meg, és saját életmódjukhoz illeszthetik. A kulturális találkozások során egyszerre figyelhetők meg adaptációk, kiegyezések, szinkretista folyamatok, illetve felbukkannak a kulturális ellenállás különböző formái is. Erre egy jó példa a faluban az 1990-es években megjelenő orvosi ellátás esete. A faluban öt forrás van, az ápolók a források fölé a száraz évszakban a járványok elkerülése miatt klóros üvegeket tettek, amikből csöpögött a fertőtlenítőszer. Az indiánok hite szerint viszont a víz nem a hegyekből fakad, hanem Apantona istennő melléből. A klóros üvegektől a falusiak megrémültek, hogy az istennő megharagszik rájuk és nem ad több vizet. Ezért ellopták az üvegeket és áldozatot mutattak be engesztelésül. S bár mindkét fél jót akart, mégis felháborodást okozott. Az is konfliktust okozott, hogy az orvos rá akarta venni az indián asszonyokat, hogy a rendelőben szüljék meg a gyermekeiket (1996 és 2000 között ez csak egyszer fordult elő). Ugyanis a gyermeknek a házi oltár előtt kell megszületnie, imát mondó bábák között, mert nézeteik szerint az orvos csak a testi bajokat tudja gyógyítani, az anya és az újszülött ártó lelkekkel szembeni rituális védelmét azonban csak a rituális specialisták tudják biztosítani. De utána elviszik a gyermekeket az orvoshoz is, hogy vizsgálja meg.

Ugyanilyen konfliktust okozott az államilag ösztönzött családtervezési minták elterjesztése is. Mivel épp a népességrobbanás az egyik fő oka a földhiánynak és a városokba történő elvándorlásnak, az orvosok államilag előírt feladata a fogamzásgátlás megismertetése és propagálása. Ez azonban számos vallási képzettel ellentétes. A nahuák szerint, ha az anyák nem szülik meg a gyerekeiket, akkor a kukorica sem nő meg. (Hiszen mindenkit a Földanya táplál, akit ezért művelni kell, és ajándékot kell adni neki: az anya ajándéka a megszült gyermek, amely „ráhull a földre mint egy mag”, az apa pedig elássa méhlepényt szántóföldön, visszadja azt a Földanyának.)

Az oly' rettegett globalizáció tehát nem a homogenizációról és a helyi indián kultúra elpusztulásáról szól. Inkább egy heterogenizációs folyamattal jár együtt, és a helyiek megpróbálják az új kulturális hatásokat is a saját szemszögükből értelmezni és jelentésekkel ellátni. Ez a folyamat természetesen konfliktusokkal és akár a közösségen belüli vitákkal is együtt jár.

A fotókat Szeljak György készítette

Szerző:Thibault Blin - Mexico City Fordította: Kéry Tamás Megjelenés: 2008. március 5.

Már több mint hét év eltelt 2000 júliusa óta. Akkor azt hitte Mexikó, hogy sikerült megalapozni az ország demokratikus jövőjét. A választók egy 71 éve uralmon lévő tekintélyelvű és korrupt rezsimre az Intézményes Forradalmi Pártra (ÁFP) mondtak nemet. Ám ettől függetlenül az ország továbbra is stagnál, a bizonytalanság a mindennapok része. Naponta 411 erőszakos bejelentést tesznek Mexikóvárosból.

Korrupció minden szinten

A társadalmi rend törékeny és az igazságszolgáltatás is több sebből vérzik. A városok utcáin az autóvezetők semmibe veszik a szabályokat. A korrupciónak köszönhetően a kizsákmányolás mindenhol gyökeret vetett. Még pedagógusok szövetsége is árulja az állami fenntartású oktatás tanári állásokat, a politikusok pedig csak tömik a zsebüket. Annak a ténye, hogy mindenki csal, a törvényt csupán egy illúzióvá varázsolja. Ennek eredményeképpen sok konfliktus tragikusan végződik. Mexikóban a világon az egyik legmagasabb a gyilkossági ráta (15 gyilkosság jut minden 100 ezer lakosra, ami tízszer magasabb az európai átlagnál).

„Alapvetően a társadalmi egyenlőtlenség fűti az erőszakot. Nem csupán a szegénység az oka, de azok között, akik nagyon keveset keresnek és azok között, akik jómódúak óriási a szakadék! ”— mondja Elena Azoala szociológia professzor és tanácsos, aki egyben Mexikó főügyésze. Szinte hihetetlen, hogy az országnak 12 multimilliomosa van, miközben a lakosság 60 százaléka napi 3 dollárnál kevesebből él naponta.

A rejtett munkanélküliségi ráta szintén nagyon magas. A legtöbb ember nem keres eleget, hogy tisztességesen megéljen belőle. Olyan világ ez, ahol a szegénységben a túlélésért küzdő emberekből bűnözőt farag. Különösen azok a fiatalok tévednek a bűn útjára, akik nem találnak munkát és így kénytelenek a feketegazdaságban elhelyezkedni. Belevágnak a drogüzletbe, tolvajok, prostituáltak vagy csempészek lesznek.

Harc a kartelek ellen

A kartelekkel kapcsolatos összetűzések gyakran szerepelnek előkelő helyen a médiában, ami nem csoda, hiszen ezek többnyire nagyon látványosak: lefejezések, véres leszámolások, mesebeli kokainfogások. Ez az erőszak elkápráztatja a társadalom széles rétegeit, és kialakul egy olyan „drog kultúrkör”, amelynek a narcocorridorok (vagyis a drogfutárok) a romantikus hősei, akik dalaikban a drogkereskedelmet és az erőszakot hétköznapivá avanzsálják.

Catherine Heaux narcocorridor-szakértő szerint ez a triviálisnak tűnő dolog nagyon is komoly: - Ezeket a dalokat milliószámra adják el, és olyan üzeneteket terjesztenek, mint a férfiak elsőbbrendűsége, korrupció, pénz imádata vagy a gátlástalanság, visszakalauzolva minket egy olyan világba, ahol a nincstelenség gyalázatos.- fakadt ki a szakértő. - Ez egyszerűen azt jelenti, hogy az az erőfeszítés, amelyet Mexikó demokratizálásáért folyt még csak nem is lelt visszhangra ezeknél az embereknél. Ez visszatérés a fatalizmusba: számukra értékesebb öt évig királyként élni, mint 55 évig szegényen.”

A helyzet hasonlít arra, mint amit a nyolcvanas években éltünk át Kolumbiában, ugyanakkora a befolyása a karteleknek az állami szervekre, és a bűnözők is hasonló generációkból kerülnek ki. __ Mexikó meggyilkolt asszonyai__

1999 és 2006 között több mint 7000 nőt gyilkoltak meg Mexikóban, legalábbis a hivatalos adatok között, azonban ez a szám nem tartalmazza a leszámolásokat. - Alighanem ez csak a jéghegy csúcsa, és az állam nem tesz semmit annak érdekében, hogy megváltoztassa ezt a tébolyt. – hangsúlyozza Marcela Lagarde az International Union of Woman képviselője. - A legtöbb esetben az igazságszolgáltatás nem találja meg az elkövetőt és letartóztatás sem történik. A nőket érő erőszak csúcspontját a Ciudad Juarez-i halálesetekhez szokták kötni. Ebben a határ környéki észak-mexikói városban vannak maquiladora (vagyis csavarhúzó) gyárak, melyekben főként nőket foglalkoztatnak. Ötszáz, többnyire egyedülálló nőt gyilkoltak, erőszakoltak vagy csonkítottak meg miközben sem Vincent Fox sem pedig Felipe Calderon kormánya semmit sem tett ellene.