A 27 éves Maria Sidelnikova szerint „európaivá válni nem azt jelenti, hogy majmoljuk az európaiakat, inkább felcsipegetjük a különböző kultúrák legjavát”. A filmszakos diák története Moszkvában kezdődött, melyet 15 évesen hagyott el, amikor családjával együtt az olaszországi Padovába költözött. Néhány év elteltével a család visszatért Oroszországba, Maria azonban maradt.

Úgy érzi, beilleszkedett, mint két kultúra hibridje, az adminisztrációs gondok nélkül azonban sokkal könnyebben boldogulna: mivel orosz állampolgár, évente meg kell újítania diákvízumát, a folyamat pedig mintegy hat hónapig tart. Most, hogy tanulmányai lassan véget érnek, megfelelő állást kell találnia, hogy meghosszabbíthassa a vízumát és továbbra is Olaszországban maradhasson.

Fehér Európa, fekete Afrika

„Az Erasmus-program csak európai polgároknak szól, az én egyetemem azonban szerencsére el tudott intézni számomra egy helyet’ – meséli Maria, aki jelenleg Párizsban tölt egy évet cserediákként. „Az Erasmus jó példa arra, miről is szól ez az új Európa. Ha az ember egy Berlusconi médiája által áthatott vidéki kisvárosban nő fel, már szinte kész gondolkodásmódot kap. Ez a tapasztalat megváltoztatja és felszabadítja a fiatalokat, sokkal inkább Európában érzik magukat.” Maria szerint Európa nyitásának csak pozitív hatásai lehetnek: „A fiatalok szempontjából, akiknek személyisége még formálódóban van, ez nagy fontos. Még több ingerre és a tapasztalatcsere még több lehetőségére van szükségük.”

Bernardo Capamba André „Minél kevesebb a feszültség Európában, annál több európai lesz nyitott a világra” – állítja Bernardo Capamba André, a 25 éves, párizsi történelemhallgató. Nyolc évvel ezelőtt érkezett Franciaországba Angolából, és ő is úgy érzi, teljes mértékben integrálódott az „eurogenerációhoz”. „Látom a nyitottságra és a klisék ledöntésére való hajlandóságot. Ez a generáció már megéli azt az Európa-ideát, melyet apáik megálmodtak.” Bernardo úgy gondolja, annak ellenére, hogy az előítéletek még mindig léteznek és sok még a tennivaló, az európai fiatalok kezdenek kitörni a nemzeti keretek közül. „Szerintem az afrikaiak nem kapnak egyenlő lehetőségeket. Úgy érzem, folyton bizonygatnom kell a képességeimet. Engem nem zavar, ha afrikainak tekintenek, de az afrikai származású franciák ezzel másképp vannak. Nekik franciák a szüleik, francia nevelést kaptak, bőrszínük miatt azonban mégis idegeneknek tekintik őket. Ez bántó számukra és szerintem e téren idő kell még a változáshoz. A fehér Európa és a fekete Afrika képe még mindig tartja magát.”

Mindazonáltal Bernardo úgy gondolja, Európa nyitott határai az afrikaiaknak is több lehetőséget nyújtanak: ahelyett, hogy csak Portugáliában maradnának, az angolaiak is kezdik felfedezni Európa többi részét. Mindennek ellenére nem valószínű, hogy ő Franciaországban fog maradni. „Angolában nagyobb szükség van rám, mert ott Franciaországtól eltérően nincs sok felsőfokú végzettségű ember. Ezenkívül ott könnyebb lenne, hiszen nem lennék kitéve annak, hogy állandóan bizonyítsam magam.”

A határok ledöntése

Gunther Oyola Gunther Oyola, a 30 éves olasz nyelvszakos diák már 10 éve él Franciaországban, és inkább érzi magát európainak, mint franciának. Peruban született és Limában francia iskolába járt, így számára könnyebb volt átszelni az Atlanti óceánt. Még mindig perui az útlevele, annak ellenére, hogy nem kap diákhitelt vagy, hogy vízumra van szüksége, bárhova is szeretne utazni. Hajthatatlanul ragaszkodik perui állampolgárságához. „Nem kell kínosan érezned magad csak azért, mert nem Európában születtél, a származásodra büszkének kell lenned. Az európaiak mindenki felé nyitottak, nem csak saját maguk felé. A fogadtatásban azonban vannak különbségek. Franciaországban, ahol nagyszámú arab közösség él, érdekesebbek lehetnek a latin-amerikai gyökerek, míg Spanyolországban pont fordított a helyzet.”

Az elmúlt évben Gunther foglalkozásokat szervezett Erasmus-os diákoknak Párizsban, így Európa különböző pontjairól érkező embereket ismerhetett meg, ezáltal „otthon utazhatott. Az Erasmus nagyszerű, lassan ledöntjük a nemzetek közti határokat.” Gunther könnyen azonosul ezzel a fajta „európaizmussal”; ő az eurogenerációban sokkal sokkal több kozmopolita vonást lát, mintha egyszerűen csak európai lenne. „Ebben benne van ’a mások’ megismerése is” – teszi hozzá. „A szó, ’európai’ egyet jelent egyfajta európai mentalitáshoz való csatlakozással, sokkal inkább, mint egy bizonyos ország keretei közötti élethez. „Boldog vagyok, hogy Franciaországban élhetek, de még boldogabb, hogy Európában.”

Fordította: Laczó Boglárka