A tárgyalások euforikus újraindítása

A ciprusi kérdés megoldási folyamata 2004-ben fagyott be, mikor a ciprusi görögök több mint háromnegyede elutasította az ENSZ azon tervét, hogy a két államból föderációt hozzanak létre. Az a négy évvel későbbi döntés, hogy újrakezdjék a tárgyalásokat, nagy lendületet adott. Március 21-én például Dimítrisz Hrisztofiasz és Mehmet Ali Talat úgy döntött, hogy megnyitnak egy új átjárót a Rue Ledrán, ami egy vásárló és sétáló utca Nicosia főváros régi részén. A szimbolikus tett mellett a két férfi új tárgyalásokat kezdeményezett és hat munkacsoportot, valamint hét, közösségeket összekötő szakbizottságot alakított. Feladatuk, hogy további megbeszéléseket készítsenek elő a két vezető között. Feleségeik „ciprusi kávéra” ülnek össze, ami egy nyelvbeli kompromisszum a török és görög kávé szavak között, és a bögréikben maradt tealevelekből kiolvassák Ciprus bíztató jövőjét.

Egy nyelvet beszélve

Azonban a reményt rendkívül gyorsan felváltotta a kételkedés és a viszálykodás példái nagyon hamar felütötték komisz fejüket. Valóban, a két vezető jelenleg arra törekszik, hogy legalább tárgyalásaik alapvető kiindulási pontjaiban megegyezzenek. Mindenekelőtt az bosszantotta fel Mehmet Ali Talatot, hogy Gordon Brown brit miniszterelnök, a korábbi gyarmattartó hatalom képviseletében és Dimítrisz Hrisztofiasz június 5-én Londonban aláírt egy memorandumot, melyben Nagy-Britannia támogatását fejezte ki a ciprusi kérdés megoldásában úgy, hogy létrehoznak egy közösségi és kétzónás föderációt, ami biztosítaná a politikai egyenlőséget és kifejezné az állampolgárságot, az ország szuverenitását és különleges nemzetközi státuszát. Nagy-Britannia elkötelezte magát amellett, hogy nem ismer el semmilyen új entitást, amit a szigeten hoznának létre. Ennélfogva szándékuk világossá vált: kategorikusan elutasítják a „szűz születést”. Ez a megoldás, melyet Mehmet Ali Talat gyakran ajánlott, a török kontingens szerint lehetővé tenné egy új politikai és alkotmányos alapokon álló új állam létrehozását.

Közvetlen megbeszélések 2008 őszén

A két vezető a munkacsoportok és a szakbizottságok mandátumaival sem ért egyet. Dimítrisz Hrisztofiasz szerint igazi előrehaladásra lenne szükség azért, hogy a közvetlen tárgyalások esetén esély lehessen a sikerre, azonban úgy tűnik, hogy nem ez a helyzet. Eközben a ciprusi török hatóságok úgy gondolják, hogy ha vannak is nehézségek, ezeket talán sokkal jobban meg lehet oldani a tárgyalások során. Miközben fennáll a veszélye annak, hogy a tárgyalások megzavarják a nyári időszakot, végül sikerült szervezni egy találkozót július elsejére, mikor is a két vezető elvben megegyezett a szuverenitás és a különleges állampolgárság kérdéseiben. A következő találkozó július 25-én esedékes, mikor is megvizsgálják majd a munkacsoportokban és szakbizottságokban történt előrehaladást. Így a közvetlen megbeszélések ősszel kezdődhetnek.

„A világ nagyon közelről figyeli Ciprust”

Ezek a tárgyalások az ENSZ vigyázó tekintetének kíséretében szerveződnek, melynek hamarosan ki kellene neveznie egy ciprusi különmegbízottat és meg kellene határoznia a szlovák nagykövet és az európai kormányok által nyújtott támogatás helyét. Az oslói Nemzetközi Békekutató Intézet (PRIO - International Peace Research Institute in Oslo) által kiadott tudományos beszámolók is egy életképes megoldás keresésére bátorítanak: „a világ nagyon közelről figyeli Ciprust”, jelentette ki Lynn Pascoe, az ENSZ politikai ügyekért felelős főtitkár-helyettese.

„Siga,siga” („lassan, lassan”) – ez a ciprusiak válasza az izgatott állampolgároknak. De a szakértők arra figyelmeztetnek, hogy igen drága az idő ebben a kérdésben. Az északi területen tíz hónap múlva megkezdődik a választási kampányidőszak, és nem biztos, hogy újraválasztják Mehmet Ali Talatot, akit saját tábora kritizál. Ez újból elaltatná az összes reményt Aphrodité szigetének újraegyesüléséről.

Link: http://www.cafebabel.com/eng/article/25535/cyprus-reunite-DimitrisChristofias-MehmetAliTalat.html

Szerző: Thibaut Temmerman.