Bábel Budapest

A soros francia elnökség keretében Sarkozy, francia elnök, első útja Dublinba vezetett, ahol július 21-én landolt az elnöki gép. Nicolas Sarkozy azzal a céllal érkezett, hogy megértse a Liszaboni szerződésre adott ír nem okát. A nemnek, amely részben az írek azon félelmének köszönhető, hogy elveszítik semlegességüket. Az európai védelmi politika tehát újra a figyelem középpontjába került.

Robert Kagan, Hatalom és gyengeség című könyvében, külpolitikai szempontból tesz különbséget Európa és az Egyesült Államok között. Szerinte az amerikaiak a Marsról jöttek, a háború istenéről elnevezett bolygóról, így ők inkább a katonai erőhöz folyamodnak külügyeik rendezésében. Míg a Vénuszról származó Európa inkább a konfliktusok tárgyalásos úton való megoldására hajlik.

Militarizmus vs. „soft power”

Az európai külpolitikát erősen áthatják olyan univerzálisnak tartott értékek, mint az emberi jogok vagy a demokrácia. Ugyanakkor az Európai Unió ereje nem korlátozódhat a „soft power”-re,- jegyzi meg Jesper Haglund, az Európai Parlament fejlődési bizottságának politikai tanácsadója. Az EU erejének abból kell állnia, hogy megvan a képessége arra, hogy csak a legszükségesebb esetben használ katonai erőt „miután megvizsgálta egy fegyveres akció lehetséges következményeit összevetve az akció hiányának következményeivel”,- pontosít Haglund. Fontos, hogy megmutassa, van lehetősége választani.

„Hatalmi eszközök”

Hogy idáig eljuthasson, „az EU-nak rendelkeznie kell hatalmi eszközökkel, amelyek támogatni tudják külpolitikáját”- mondja Diego Lopez Garrido, az európai ügyekért felelős spanyol államtitkár. „Ez természetesen a nemzeti biztonságpolitikák- politikai, katonai és civil szinten- egyre szorosabb együttműködésével jöhet létre” -foglalja össze Jesper Haglund. És még hozzá teszi: „tulajdonképpen minden tagállamnak joga van dönteni a nemzeti hadserege szerepvállalásáról”. Így egy közös európai védelmi politika és hadsereg perspektívája igen messzinek tűnik.

Harc a nemzetközi terrorizmus ellen

Ha az EU-nak a szó katonai értelmében nincs is ellensége, - folytatja Haglund „ a terrorizmus így is igazi probléma”. A baszkföldi nyári egyetemen Diego Lopez Garrido a nemzetközi terrorizmust az EU prioritásai között említette, ugyanúgy, ahogy az atomfegyverek elleni harcot. De „nagyon nehéz, sőt lehetetlen közvetlenül harcolni a terrorizmus ellen” és hatékonyabb is az országok, régiók, kultúrák, vallások közeledését elősegítve és a szegény és gazdag országok közti szakadékot csökkentve harcolni ellene”- fejti ki Haglund. Inkább a párbeszéd, mint a vak katonai akció. Megintcsak úgy tűnik, hogy „a közös európai védelem nem gazdasági, hanem politikai probléma”-véli Vicente Palacio, a madridi OPEX (Observatory of Spanish foreign policy) igazgatóhelyettese. Meg kell határozni a prioritást élvező célokat, illetve újragondolni az EU helyét a nemzetközi színtéren. Újra kell definiálnia a NATO-n belüli EU-USA viszonyt, hogy ezentúl ne Európának kelljen az amerikaiak „szemetét takarítania”- teszi hozzá sajnálkozva Palacio.

Link: http://www.cafebabel.com/eng/article/25603/europe-defence-foreign-policy-opinion.html Szerző: Aurlien BORDET.

A napenergia-hasznosítás Németországban, Dániában és Spanyolországban is fellendülőben van.

A levegőben már érezhető a változás. Ha az Európai Bizottságnak a légkört és az energiahatékonyságot érintő 2020-as celkitűzései valóban életbe lépnek, akkor egy igazán szigorú iparpolitikának lehetünk a szemtanúi. Vonták le legalábbis ezt a következtetést európai gazdasági elemzők az elmúlt hetekben, akik az utóbbi két évtized liberális megoldásaihoz szoktak, így úgy tűnik, allergiások a Bizottság aktív politikájára. A Lisszaboni Stratégiát ugyanis tüzetes vizsgálat alá vetették. Nicolas Sarkozy francia elnök Laurent Cohen-Tanugi ügyvédet bízta meg azzal, hogy készítsen egy tanulmányt, melyet majd az európai elnökségnek prezentálnak. Az EU-elnökségi tisztségét az egyes tagállamok hat hónapig töltik be, a soros elnök eddig Szlovénia volt. Július 1-jén vette át a posztot tőle Franciaország, a franciákat pedig majd Csehország követi 2009. januárjától júniusáig. A tanulmány egyik ajánlása a gazdasági szektor fontosságát hangsúlyozza. A jelentés egy olyan európai globalizációs stratégiát javasol, amely 2011 és 2015 között a Lisszaboni Stratégiát követi, az európai gazdaságot pedig a világ legversenyképesebb övezetévé teszi.

Messze még az Egyesült Államoktól

Európában az egy főre jutó GDP még mindig nem éri el az Egyesült Államok egy főre jutó értékének 70 százalékát, csakúgy mint az elmúlt húsz évben sem. Az OECD adatai alapján, míg az Unió polgárai évente átlagosan 726 órát dolgoznak, addig az Egyesült Államokban 865-öt. Ráadásul, a japán lakosság 40, az amerikai pedig 28 százalékának van egyetemi diplomája. Svédországban és Franciaországban ez 30 illetőleg 25 százalék. Az egymillió lakosra jutó tudományos publikációk száma az Egyesült Államokban 750, míg az EU-ban a 600-at sem éri el. És ez az helyzet uralkodik a kontinensünkre több mint tizenöt éve jellemző liberalizációs politika ellenére.

A számok ismeretében, a Lisszaboni stratégia - amely 2000-ben lépett életbe, majd 2005-ben élesztették újjá - ’annak kockázatát is hordozza, hogy 2010-re kudarcként értékelik’ – erősíti meg Cohen-Tanugi. ’Ugyanakkor a perspektívánk pozitívabb is lehetne, ha mostantól fogva új irányelvek és tervek mentén haladunk 2015 felé’, vonja le következtetésként.

Euroworld 2015: Európai globalizációs stratégia

Az EU friss francia elnökségének javaslata az új szlogen, amely egyben azt is felveti, hogy a globalizációt az Uniónak kellene irányítania. Ezt az üzenetet valamennyi ország politikusa átveszi azért, hogy egyezzen saját közvéleményével. Az üzenet, miszerint ’az Európai Uniónak kell irányítania a globalizációt és annak káros hatásait, úgy mint az élelmiszer-és energiaárak emelkedését’, a spanyol kormánytól ered. Cohen-Tanugi kritizálja azt a tényt, hogy az európai kormányok közül sok azt állítja, az Unió azért van, hogy állampolgárait a globalizációtól megvédje, ahelyett hogy előnyeit kihasználva segítene nekik. Természetesen a kisebb, homogénebb országok, mint az északiak, a Lisszaboni Stratégiát már - hivatalos életbe lépése előtt - a kilencvenes évek óta követik.

Cohen-Tanug jelenleg különféle prioritásokra gondol. ’Mivel a Lisszaboni „védjegy” nem igazán sikeres, a Lisszaboni Szerződéssel (a zajos alkotmány) pedig még keveredik is, én inkább valami mást javasolnék’. Cohen-Tanugi az Euroworld 2015 –öt terjeszti elő. De vajon jelent-e majd ez a marketing fogás bármiféle különbséget is?

Évi 10 százalékkal több kutatásra

Az innováció, az oktatás valamint az iparfejlesztés szerepel a prioritások között. Ha a K+F állami befektetéseinek aránya az Európai Unióban 20 százalék, amely kevesebb, mint az Egyesült Államokban, akkor Cohen-Tanugi szerint a tagállamoknak további 10 százalékkal kellene a kutatási kerethez hozzájárulniuk, egészen addig, amíg a Lisszaboni Stratégia előirányzott céljait el nem érik. A magánszektortól is hasonló elmozdulást várnak, különösen, ha az állami befektetés lesz az Unió elsődleges érdekeinek egyike a jövőben. Ugyanakkor a nem hatékony működésre is vannak esetek. Ilyen például a szabadalmak kötelező értelmezése és bejegyzése az egyes tagállamokban, annak érdekében, hogy azokat közösségi szinten is elismerjék. Ennek költsége ráadásul az Unióban tizenegyszer magasabb, mint az Egyesült Államokban, és tizennégyszer mint Japánban.

Több egyetemista

Az egyetemi rendszerrel kapcsolatban, a 2008. áprilisi jelentés azt emeli ki, hogy az Egyesült Államok költségvetésének 3,3, míg az Európai Unió csak 1,3 százalékát szenteli egyetemeinek. Az amerikai közoktatás több forráshoz jut, mint az Európai Uniós. Míg az Államokban 36 500, addig az EU-ban 8700 dollárt költenek egy diákra. Az új célkitűzés értelmében a GNP 3 százalékát kellene a felsőoktatásnak szentelni, azért, hogy egyetemi diplomát szerezhessen az európai állampolgárok 50 százaléka. Egy másik cél, hogy javítsák az európai egyetemek Shanghai, Jiao Tong világegyetemek tudományos ranglistáján elfoglalt helyét.

Végezetül annak érdekében, hogy az európai iparpolitikát előmozdítsák, Cohen-Tanugi szükségesnek tartja, hogy hozzányúljon – az országában tabunak számító témához – az Unió közös agrárpolitikájához (CAP). Javaslata szerint azt ismét nemzeti szintre kellene helyezni, visszaadva a tagállamoknak a kezdeményezést. Mindez költségvetési pénzt szabadít fel az iparpolitikához, mint például az energiatakarékossághoz vagy környezetbarátabb technológiák támogatásához. Viszont ez egy olyan terv, amely az Egyesült Államok új mezőgazdasági politikájával - ami a közösségi agrárpolitika majdnem pontos másolata – teljes ellentétben áll.

http://www.cafebabel.com/eng/article/25651/lisbon-globalisation-strategy-european-economy.html