To content | To menu | To search

Utca-kép

Ami másnak a porszívó, az a dánoknak a bringája

2012. január 1-től június 30-ig – EU-csatlakozásuk óta hetedik alkalommal – ismét Dánia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Ahhoz, hogy megismerkedhessünk Dánia kulturális életével, a budapesti Millenáris Parkban található Európa Pont, illetve annak januári programjai nyújtanak remek lehetőségeket. Így például informálódhatunk a dánok egy különös iskolatípusáról, a népfőiskoláról, részt vehetünk egy dán filmesten, valamint hónap végén, az igazán ifjabbaknak is kedvezve, dán gyereknapra is sor kerül. Mindenekelőtt azonban a közlekedési rendszerükről tudhattak meg többet azok, akik január 12-kén ellátogattak a „Bringával Koppenhágában” című előadásra. Az est folyamán nem csak általános információk hangzottak el a „Kerékpárosok városáról”, de Mikael Colville-Andersen, a Cycle Chic mozgalom alapítójának fotókiállítását is láthatták a résztvevők.


Miután Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője megnyitotta a dán hónapot, a budapesti Dán Kulturális Intézet igazgatója, Hanne Tornøe szólt pár szót, s mesélt kicsit részletesebben a koppenhágai kerékpáros kultúráról. Ezután következtek Dalos Péter, a közösségi kerékpározást támogató, dán gyökerű COWI tervezőiroda közlekedésmérnökének, és a Magyar Kerékpárosklub (MK) elnökének, László Jánosnak rövid prezentációi. S miközben különböző statisztikai adatok hangzottak el, a hallgatók akaratlanul is párhuzamot vonhattak a koppenhágai és budapesti biciklis élet között.

Először is, kik közlekednek biciklivel Koppenhágában? Mindenki. Minden háztartásban található bicikli - ahogy Hanne Tornøe is elmondta, olyan ez, mint a porszívó, „egy átlagos használati eszköz, ami mindenkinek van”. Minden második ember ül bicajra naponta, a lakosságnak pedig egyharmada közlekedik szinte mindenhová biciklivel. A kerékpáros közlekedéshez 400 km rendesen kiépített összefüggő biciklis hálózat áll rendelkezésre a városban – és akkor még csak az alapokról beszélünk. A bicikliutak általában két sávosak és másfél méter szélesek. Az autósávokkal párhuzamosan haladnak, s nyugodtan állíthatjuk, hogy ezek kiépítésekor első soron a biciklisek érdekeit tartják szem előtt. Ahol szűknek bizonyul a kerékpárút, ott az autóutakból vesznek el a bringások javára, s télen is először a bicikli utakat tisztítják meg a hótól. Ez az egyik nagyon is tudatos módja, amivel az autós közlekedést szándékosan korlátozzák. A másik, talán kissé radikálisabb módszerük, hogy a parkolóhelyeket 2%-kal csökkentik évente, és a parkolási díjakat fokozatosan növelik. Ezekkel az intézkedésekkel 90 000 tonna szén-dioxid kibocsátástól kímélik meg városukat évente – nem csoda hát, hogy „green city” jelzővel is illetik Koppenhágát.

Continue reading ...

„Sírjon bele a kamerába”

1999-ben az ENSZ november 25-ét nevezte ki a Nemzetközi Napnak a Nők Elleni Erőszak Megszüntetéséért. Ez alkalomból civilek különböző akciókkal hívják fel a figyelmet a nők ellen elkövetett erőszak súlyosságára, így próbálva nyomást gyakorolni a politikai döntéshozókra is. Abban azonban, hogy a nagyközönségben is tudatosuljon az ügy fontossága, a média óriási szerepet játszik. A 2011-es, hazai kommunikáció és médiatudomány szakok összefogásában, Budapesten megrendezett MEDIA Konferencia is tárgyalta az áldozatábrázolást a médiában. A téma érzékeny, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a beszélgetésre meghívott médiaszakmabeliek és civilek sem értettek egymással egyet mindenben. Amiben viszont nem volt vita, az az, hogy a különböző áldozattípusok médiareprezentációja között különbséget kell tenni, legyen szó terrorizmus, nemi erőszak vagy egy földrengés túlélőiről és halottairól.

IraGelb.jpg

Continue reading ...

Utcazenélés: koldulás vagy küldetés?

Budapesten sétálva gyakran látunk az aluljáróban vagy az utcán pénzért zenélőket. Magam is játszom hangszeren amatőr szinten, ami arra bőven elég, hogy meg tudjam ítélni, az adott utcazenész tud játszani vagy sem. A Kálvin téren találkoztam két fiatallal, akik meglehetősen profin adtak elő magyar népdalokat. Kíváncsi voltam, miért az utcán zenél az, aki amúgy mesterien játszik a hangszerén. Velük, Krisztával és Tamással beszélgettem néphagyományról, az utca törvényeiről és a hétköznapi mecénásokról.

Judák Tamás interjúja.

Continue reading ...

„Kíváncsiak vagyunk, mit szól mindehhez Brüsszel”

Nemzetközi szinten is támadják a magyar felsőoktatási törvényt

Arról már beszámoltunk, mi folyik mostanában a magyar felsőoktatás háza táján. A rémisztő törvénytervezet nem hagyott más választást a hallgatóknak, minthogy utcára vonuljanak, és protestáljanak jogaik védelméért. Többségüknek talán eszébe sem jutott, hogy felháborodásukban határainkon túl is osztoznak – pedig erről tanúskodott, hogy a magyar képviseletek mellett a European Students’ Union elnöke, Allan Päll és az Osztrák Hallgatói Önkormányzat nemzetközi irodájának tanácsadója, Stephan Steinbach is beszédet mondott a tízezres tömeg előtt.

 

Amilyen bágyadtak voltak a Hoffmann Rózsára visszautaló, rózsa metaforát feldolgozó viccek, annál ötletesebbre sikerültek a transzparensek október 27-én. Budapesten a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épületénél a szervezők elmondása szerint körülbelül tízezren gyűltek össze, hogy kifejezzék nemtetszésüket a készülő felsőoktatási törvény vitatható pontjaival - azaz a röghöz kötéssel, a (bújtatott) tandíjjal és a hallgatói érdekképviseleti jogok korlátozásával – szemben. A hallgatói elégedetlenség országos méreteket ölt – látszik ez abból, hogy a demonstráción többen a vidéki egyetemek és főiskolák képviseletében vettek részt.

Az ügy jelentőségét mutatja, hogy nemzetközi szinten is biztosították a hallgatói önkormányzatok a magyar fiatalokat egyetértésükről és támogatásukról.

Continue reading ...

Nem tetszik a rendszer

Az egyik legfontosabb magyar nemzeti ünnepen, október 23-án az 1956-os forradalmi hangulatot évek óta először idén ismét érezni lehetett. A 2006-os erőszakos összetűzések helyett azonban a múlt hétvégén a békés, de határozott civil tüntetőké volt a főszerep. Az ''Egymillióan a magyar sajtószabadságért'' (Milla) mozgalom által szervezett demonstrációra egyes becslések szerint harmincezres tömeg gyűlt össze, de vannak, akik százezer emberről beszélnek. Az eseményen elsősorban a jelenlegi helyzettel elégedetlen fiatalság képviseletében felszólalt többek között Juhász Péter, a Milla szóvivője, Dénes Balázs, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) elnöke és Istvánffy András, a 4K! (Negyedik Köztársaságot!) koordinátora.

8_k.jpg

Continue reading ...

Egyetem helyett utcára megy a magyar fiatal

Mióta napvilágot látott az új felsőoktatási törvény koncepciója, az ember lépten-nyomom békétlen fiatalokba botlik Pécstől Sopronon át Debrecenig, nem is beszélve Budapestről: a hallgatók az ősz folyamán több fővárosi és vidéki tüntetésen adnak hangot elégedetlenségüknek. Az elmúlt hét végén Szegeden háromnapos éhségsztrájkot tartottak, a Hallgatói Hálózat (HaHa) október 23-án csatlakozott a „Nem tetszik a rendszer” nevű ellenzéki tömegtüntetéshez Budapesten, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) demonstrációjára pedig október 27-én kerül sor, szintén a fővárosban. Elsősorban két kormányjavaslatot nem tudnak elfogadni: az ingyenes felsőoktatás korlátozását és a hallgatókat a diploma megszerzése után is Magyarországra kötő szerződéseket.

A heves tiltakozások és békés fórumok közepette a hallgatók frappáns és kihívó plakátok készítésére adják a fejüket (Forrás: HÖOK)

Continue reading ...

A fiúk sírnak

A mexikói festőnő, Frida Kahlo szmokingban és bajusszal festett önmagáról portrét, Grace Jones szögletesre nyírt hajjal és kipárnázott zakóban lépett színpadra, Tilda Swinton nem csak női szerepeket játszik. A nemi identitás határainak feszegetése a közismert emberek körében elfogadott, mert nyilvánvalóan segíti az ikonná válást, míg a hétköznapokban kicsi kortól kezdve fontosnak tartják a nemi szerepek tisztázását.

Nincs olyan, hogy férfi és nő

525656649_a0ef2e6ee2_o.jpgA fiúk nem sírnak – tudja a világ az amerikai fiatal lányról, Brandon Teena-ról készült film óta. Az önmagát kétneműnek mondó lányt titka kiderülése után saját férfi barátai erőszakolták, és ölték meg dühükben. Az eset számos kérdést vetett fel azzal kapcsolatban, hogy mit tud kezdeni az előítéleteken szerveződő társadalom egy „rendszerbe nem illő elemmel”. A queer-elmélet szerint a nemek szigorúan kétfelé osztását a környezet oltja belénk. Az angol szó eredeti jelentése "furcsa", "szokatlan", és az 1990-es New York-i meleg büszkeségmenetig nem is igazán használták eltérő értelemben. Itt először jelölték vele a társadalomból valamilyen szempontból kilógó embereket, de később, pont az esemény jellege miatt a queer pejoratív jelző lett, a magyar „buzi” megfelelője.

Continue reading ...

Mire jó a RibiSéta?

DSCF0115.jpgA világon 71. alkalommal július 20-án Budapesten is megrendezték a Slutwalk-ot. A magyarul RibiSétának becézett felvonuláson nők és férfiak ribancnak öltözve tüntettek a ribancozás ellen. Ahogy azt már a cafebabel.com cikke alapján mi is megírtuk, a tüntetés oka egy torontói rendőr januári kijelentése volt, miszerint a nők elkerülhetnék a nemi erőszakot, ha nem öltöznének ribancnak.

Continue reading ...

Summer in the city avagy hogyan vészeljük át a rekkenő hőséget a városban?

Ahelyett, hogy azon keseregnénk: épített környezetben kell töltenünk a legcsábítóbb évszakot, és nem a tengerparton süttetjük a süttetnivalónkat, gondolkodjunk el azon, hogyan lehet a maximumot kihozni a város adottságaiból. A nyári hónapok kitűnően alkalmasak arra, hogy a magunknak tett kis engedmények luxussá értékelődjenek.

Continue reading ...

A legillegálabb a "brutkó diszkó"

Fővárosként Budapest is híres a liberalizmusáról, az LMBT-világ azonban továbbra is a föld alatt épül. Itt a bulik nem megtalálják az embert, hanem fel kell őket kutatni.


Hungary Gay March

Continue reading ...

- page 1 of 3

Entries feed