To content | To menu | To search

Csillámpor

Séta van!

Október 28. és december 19. között séta van! Séta van egyedül, a kutyáddal, a pároddal, a szüleiddel vagy épp a gyerekeiddel, barátaiddal, kollégáiddal; hazafelé, munkába menet, lyukasórában; Séta van hegynek fel, dombról le, a rakparton, a szűk utcákban, erdőn-mezőn.

A Séta van! kampány célkitűzése röviden összefoglalva „a sétáló ember újrafelfedezése”. Azaz kicsit lelassítani a rohanó világban, ami talán nem is rohan annyira, csak mi sietünk. Futunk a busz után, hogy aztán suhanjunk tova, nyomjuk a gázt a kocsiban vagy tekerjük a drótszamarat. Közben nézünk, de nem feltétlenül látunk, legalábbis nem annyi mindent, amit egy séta során tálcán kínál a környezet.

Napi 20-30 perc séta is relaxálóan tud hatni, ha hagyod magad. Átmozgat és közben annyi inger ér, ami jótékony hatással van a számítógép előtt lezsibbadt agyadra, arról nem is beszélve, milyen meglepetések érhetnek, ha azt a 2-3 megállónyi távolságot gyalog teszed meg. Kiszúrhatsz valami kincset az antikvárium üvege mögött, összefuthatsz rég nem látott ismerősökkel, betörheted a reggeli jéghártyát a pocsolyán, mint kisiskolás korodban.

A séta köré – mint annyi minden más köré is – egész filozófiát lehet felhúzni, a lényeg úgyis az élmény lesz. A kampány honlapján számos érvet felsorolnak még, valamint játékra is invitálnak. Úgyhogy klikkelj, nézz körül és indulj!

Ha a séták során fényképeket is készítesz, örömmel közzétesszük a Streets of Europe blogon is!

Youth on the Move

2010. október 8-9-én, a Millenárison kerül megrendezésre a Youth on the Move kampány nyitórendezvénye, melynek keretében számos programot kínálnak a szervezők.

Continue reading ...

Félidőben a bolognai folyamat

Írta: Lénárt Éva
A Budapest-Bécs miniszteri konferencia

2010. március 11-én Budapesten az Országház, 12-én pedig Bécs adott otthont az ünnepi miniszteri értekezletnek. A Bologna-konferenciák történetében még sosem volt rá példa, hogy két szomszédos állam együtt nyerte volna el a házigazda szerepét, így dr. Hiller István és dr. Johannes Hahn 2008-as közös pályázata, mely „Bologna igaz szellemében” született, nagy nemzetközi figyelmet kapott.

Continue reading ...

Fogas kérdésekre ad választ a KONTЯA műhely

Írta: Vígh Viktória

Attitűdök Kelet-Európára

Mit jelent számunkra Kelet-Európa? És itt jön a válasz, amit részletezettségtől függő időtartamon belül megkapunk, saját asszociációink, tapasztalataink, élményeink, tanulmányaink alapján. Ha jobban körvonalazni szeretném az olvasók által adott bevezető mondatot, akkor azt kérdezem, hogy mi jellemzi Kelet-Európát kulturális szempontból? Ezt a kérdést teszi fel az a fiatalokból álló műhely is, akiknek nem csupán közeg, hanem cél is az a színtér, ahol alkotnak, kutatnak, kérdeznek, válaszolnak és gondolkodnak.

Continue reading ...

Techno-muzsika a BME Feszten

Írta: Dobroczki Ádám

scooter1-5005 év után ismét hazánkba látogatott a világ egyik legismertebb techno-zenekara, a németországi Scooter. A Műegyetem Hallgatói Képviseletének meghívására szeptember 15-én lépett fel H.P., Rick és Michael a BME Fesztivál keretében.
Mint a cafebabel.com sajtósai, Csillával karöltve közelítettük meg a helyszínt egy Közgázos kollégiumi rendezvény után (Közgázról BME-re!). A sajtós jegyek átvétele nem volt egyszerű: hatalmas sor, ováció, Bambivá változott hallgatók. Nem beszélve a rafinált srácról, aki a bódéban álló kislány kezéből kitépett egy csokor VIP-jegyet, melyekkel messzire tévedt, és bizonyára nagyban élvezte azt, amit egyébként több ezer ember is: a Scooter zenéjének specialitását, azt, ami régóta a csúcson tartja őket. A sorban állás miatt egyébként le is maradtunk a koncert elejéről, de az elbeszélések azt sugallják, hogy sok változás nem történt az előző turnék óta.

Continue reading ...

BME Fesztivál - ez a (tan)év is jól kezdődik!

Bár augusztus eleje óta azzal riogatnak minden kis- és nagydiákot, hogy hamarosan visszavár az iskolapad, jönnek a szorgos-dolgos hétköznapok, és persze sárgulnak a falevelek is, vannak dolgok, amik a nyár múlása felett érzett fájdalmunkat hivatottak enyhíteni.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) nem akármilyen tanévkezdéssel fogadja régi és új diákjait: szeptember 14-18 között rendezik meg a korábban BME Egyetemi Napok néven ismertté vált rendezvényt, a BME Fesztivált.
Napközben sportprogramok, civil sétány, BME-kvíz és karok közötti vetélkedők várják az idelátogatókat; esténként pedig a Műegyetem rakparton lesznek koncertek. A hazai kiválóságok mellett kedden fellép a Scooter is, akik öt éve nem jártak Magyarországon.

A részletes programokat ezen az oldalon találjátok, a budapesti bábeleseket pedig hétfőtől a BME Fesztiválon! BMEFeszt

Határnyitás 1989

24828.jpgÍrta: Terjék Ádám

Élénken él bennem egy kép az 1989-es határnyitással kapcsolatban. Jelesül: NDK turisták egy csoportjának örömujjongása, amikor Horn Gyula, az akkori magyar külügyminiszter 1989. szeptember 10-én a Magyar Televízió Hét című műsorában bejelenti a határnyitás tényét, és hogy az ország területén lévő NDK állampolgárok NDK útlevelükkel távozhatnak „Nyugatra”. Ezzel a tettükkel a magyarok nagyban elősegítették, hogy minden képzeletet felülmúló gyorsasággal leomolhatott a Berlini-fal, s így egyesülhetett a két Németország, és Európa is. Helmut Kohl egykori NSZK kancellár tökéletesen összefoglalta egy mondatban: „A magyarok húzták ki az első téglát a falból.”

(Fotó: MTI; Forrás: www.mult-kor.hu)

Continue reading ...

Színészek a homofóbia ellen

Csatlakozva az immár nemzetközi, Franciaországból és az Egyesült Királyságból indult mozgalomhoz magyar színészek egy csoportja is elkészítette saját klippjét Lily Allen 'Fuck you' című számához. Az idei Sziget kiemelt témája lesz a rasszizmus, a homofóbia és a kirekesztés elleni küzdelem. Bővebb info a zare.hu-n.


Lily Allen: Fuck You (Very Very Much) - Magyar színészek a homofóbia ellen

Puskás Hungary

Forrás: http://www.telesport.hu/Hirek/2009/02/%7E/media/News/Sport/Hirek/2009/02/19/13/Puskas-portre-RealMadrid.jpg.ashxÍrta: Terjék Ádám

Hiánypótló alkotás került nem rég a magyar mozikba! A Puskás életét feldolgozó dokumentumfilm, eddig még nem látható archív fényképek felvételek felhasználásával, és a műfaji sajátosságok újragondolásával – minden bizonnyal – korszakalkotó mű.

Continue reading ...

Nukleáris reneszánsz vagy atombarokk?

Nukleáris reneszánsz vagy atombarokk? címmel kerül megrendezésre az Energia Klub szervezésében az a beszélgetéssorozat, melynek tervezett programja alább olvasható.

Continue reading ...

- page 1 of 4

Entries feed