Bábel Budapest - Utca-kép

Korzó

Csacsillus — Fri, 03 Oct 2008 20:50:00 +02:00

Közel kétszáz évvel ezelőtt a Duna
déli szakaszára, ahol a hajóhidat kikötötték, fasort telepítettek. Itt épült meg a későbbi Duna-korzó.

Budapesten három korzó volt (Duna-korzó, Váci utca, Bástyasétány ), de közülük ez vált a legnépszerűbbé. A pesti oldal egyik legszebb panorámájával büszkélkedhető sétány jelenlegi formáját körülbelül tíz éve nyerte el, s mostanra újra benépesült, de nem csak turistákkal. Egyre több budapestit - idősebbeket és fiatalokat - is látni a délutáni napsütésben.

A korzó történetéről itt olvashatsz bővebben.

fotók: Major Árpád

Zsibongó

jj — Sun, 21 Sep 2008 18:42:00 +02:00

Magyar novella is bejutott a kultúrák közötti párbeszéd európai éve alkalmából, az Anna Lindh Alapítvány 1001 akció a párbeszédért kezdeményezéséhez kapcsolódóan meghirdetett Szavak tengere című nemzteközi novellapályázat legjobbjai közé. 37 országból több mint 211 novellát kaptak a szervezők, melyből végül a legjobb 30 került kiválasztásra. Schvéger Judit - a budapesti szerkesztőség tagja - Zsibongó című novellája bekerült a kötetben is megjelenő top 30-ba. Írását alább közöljük, és szívből gratulálunk!

Schvéger Judit: Zsibongó

Mert amikor mentem azon az 54-es buszon, ami most már csak egy megfelezett, megcsonkított utat jár be a Porte de Namur-től a Forest National-ig, akkor mindig zsibongás volt és napsütés. Ha esett az eső, akkor is sütött a nap, tavasszal Brüsszelben nekem ez egy ilyen időszak volt.

Felszálltam a Patrie-n és odacsúsztattam a sofőrnek a maradék két eurómat, amit a farzsebemből és a táskám oldalsó, elölről a második, kis rekeszéből halásztam elő. Hátracaplattam, kikerülve a táskákkal körbeölelt afro mammákat, akik furcsa franciával kevert törzsi nyelven fenyítették, vagy gügyögve simogatták az unokáikat. Elhaladtam a Soir-t olvasó vörös hajú hollandok és németek, elvétve néhány belga mellett. És lehuppantam hátulra az iskolás sikongatós lányok mellé. Furcsa idegen kattogás, szinte ropog a beszéd az emberek között. Bezárva a magam gondolataiba, félve pillantok fel, mintha zavarnék, mintha attól félnék, lefülelnek, hogy kitalálják idegen vagyok.

A busz elért a Dailly-ra, ahol egy vurstli állt egészen az első nem esős tavaszias naptól kezdve ősz végéig, hogy ott az anyukák kissé megpihenhessenek a dolgos gyereknevelés hétköznapjaiban. Egyenek „frittyet” – ami a sült krumpli „frites” francia kifejezésből magyarosított elnevezése - különböző elképzelhetetlen szószokkal, és cseresznyés sört vagy teát igyanak, miközben a gyerekek sikongatnak a gyönyörűségtől, ahogy a ringlispíl kavarog velük.

Nem kérek ma gondterhelt embereket - gondolom magamban kissé magam is gondterhelten. Pedig a Dailly-n a munkás, dolgos emberek szállnak fel, kicsit mindig fáradtan és szürkén. Haladunk a Brabanconne-on át – ez a legjobb rész biciklivel, egyenes, hosszú út, bekacsintó gesztenyefákkal és színes erkélyű házakkal. „Habille a l’Oxfam!”, hirdeti az egyik tágas ablakban, két beöltöztetett kócos próbababa, vicces virágos ruhákban. Öltözz Te is Oxfamba és még színesebb a világ! De most még az Ambiorix parkig csak oldódás van, mintha fel engednének az elfáradt arcizmok. A keresztre feszített fákkal határolt parkban még be lehet látni, mert nem zöldültek be teljesen az ágak. Ott ülnek a kártyázó vagy backgammonozó török öregurak, akik kissé rosszallóan mérik végig a miniszoknyás lányokat, de néhány mormogással elintézik a dolgot.

De a park hat. Hat az emberek, mert zölddel és hatalmas. Lélegzetvételnyi időt adva a munka kezdete előtt. Beérek a Palmerstonhoz és újabb emberáradat. Míg Ambiorixnál csak haloványan érint meg az emberek kissé erős reggeli arcszesz illata vagy a parfümfelhő, ami a színes, piros vagy lila blúzokba csavart divatos nőket körülveszi, de a Palmerstonnál jön az utolsó hullám. Ők már toporognak, mintha versenyezni akarnának a dugóban az idővel és a rohanó percekkel. Bambulok, hallgatom a zsibongást. Katt, katt és ropognak a szavak. Nyílik az ajtó. Megint itt az a két fiatal spanyol srác, akikről még ebben a teljesen vegyes és sokszínű társaságban is lerí, hogy csak turisták, mert az első ajtón akarnak mindig leszállni, pedig azt ugye nem lehet, ott csak jegyet veszünk, bérletet vagy jegyet mutatunk fel. Tegnap is itt voltak, akkor is hangosan szinte kiabálva beszélgettek. Mintha baráti és ismerős környezetet akarnának teremteni magunknak ebben a kicsit idegen, szürke napsütésben. Mint mikor sok parfümöt sprickol magára az ember reggel, kicsit szégyenezik lép ki az utcára, de mégis jó érzéssel tölti el utóbb, mikor megérzi újra és újra ezt az ismerős illatot magán, mintha kicsit hazatalálna.

Leszállok a Livingstonnál, utánam a sok aktatáskás, vastagszemüveg-keretes jólfésült hivatalnok és belevetem magam az irodaházak közé.

Mikor délután újra állok ugyanitt, már csak fáradtan nevetgélő embereket látni, elégedetten adják át magukat a gyenge napsütésnek. De ez még nem a csúcsidő, most még csak a vásárlásból hazafelé tartó nők szállnak fel a buszra, nagy cekkerekkel és a kisgyerekes anyukák babakocsival. Leghátul ülök le megint, az ablakhoz közel, valami bugyuta könyvet szorongatok a kezemben az ember lélek megvilágosodásáról, amit egy megvilágosodott tanító írt, én pedig egy kevésbé megvilágosodott ismerősömtől kaptam a gyorstalpaló tudatosság reményében.

A könyvnek mégis jelentősége van számomra, mivel két hónapja alig volt a kezemben magyar nyelvű olvasnivaló. Örülök neki, kicsit félve veszem elő, de valahol megnyugtat az a gondolat is, hogy itt semmiképp nem találkozhatok furcsálló tekintetekkel, mert akik körülöttem hangosan telefonálnak, zenét hallgatnak, mogyorót vagy szendvicset esznek, veszekednek a nőjükkel, gyerekükkel, áruházi katalógusokat bújnak, vagy bambulnak ki az ablakon, úgysem értik mi van írva a könyven fedelére.

Felszáll egy fehér csizmás, sudár fekete lány, a busz hátuljába vonul és telefonál valakivel, nagyon nyugodt, de néhol éles kacagással. A férfiak kíváncsi vágyakozással pislantanak fel az újságjukból egy-egy pillanatra, ahogy elvonul előttük hosszú fonott hajával. De a mégoly immúnis, mindent látott szemek is felvidulnak egy kicsit tőle. Megpillantom a kedvenc kis családomat. Egy hatalmas raszta hajú félvér férfi, egy göndör, sötét fekete hajú mosolygós kislánnyal és egy albínó kisfiúval, akinek szintén göndör angyal haja van, de fehér az is, ahogy a bőre. A férfi a gyerekeknek magyarázza a busz mellett elsuhanó fák neveit. A kicsik egy-egy újabb fa felbukkanásával élénk eszmecserét folytatnak egymással, majd a döntőbíróra tekintek, a megnyugtató válasz reményében. Csak pár perc után veszem észre, hogy a nyitott könyv az ölemben, anélkül talált gazdára és figyelemre, hogy én beleolvastam volna. Egy férfi ül mellettem, fehér ingben, galambszürke zakóban, és elütő színű szürke nadrágban. Mosolyogva hajol a könyvembe és olvas. Bajusza van, fekete szeme, öreg vésett arcvonásai, de nem lehet több ötvennél, töröknek hiszem. Megérzi, hogy nézem és felpillant. Kicsit rekedt hangon szólal meg tört franciasággal. – Milyen betűk ezek? – kérdezi nyugodtan, mintha egy félbehagyott beszélgetés fonalát venné fel újra. Nem válaszolok rögtön, még fojtogat a némaság, alig beszéltem ma valakivel, kicsit rekedt az én hangom is, mikor megszólalok, mintha a hangszálaim elszoktak volna attól, hogy használják őket. – Magyarul – mondom, talán kicsit meglepetten. – Ékezetek. Sok az ékezet benne, ugyanúgy használod, mint a héberben, vagy ez más nyelv? – És akkor elkezdek neki lassan, de izgatottan mesélni arról, hogy vannak mély és magas magánhangzók, és hogy hogyan változik a hang, ahogy kiejtem a szavakat és mesélek a török jövevényszavakról, meg a hosszú útról, amit ez a fura írásképű szövegbe rejtett nyelv jelent nekem. Figyelmesen hallgat, de nem mindent ért, én sem beszélek érthetően, nem érzem magaménak a franciát, megragadhatatlan kifejezések jutnak eszembe, igyekszem őket körülírni. Félbeszakít egy kedves mosollyal, és megkér, olvassak fel neki egy mondatot hangosan, szeretné tudni, hogy az, ami le van írva, hogyan is hangzik az én nyelvemen. Belebambulok a könyvbe. „Az örökkévaló tudatosság teljessége” olvasom a címet magamban. Biztos ezt akarom. Pont ebből a könyvből szeretnék én ennek a kedves, idegen embernek felolvasni, megmutatva az anyanyelvemet teljes pompájában. Én közel érzem magamhoz a létbeli tudatosságot, a nagy szeretetet és minden vágyam érteni és szeretni a világot a maga teljében, de annyi gyönyörű regényt olvastam, annyi verset és novellát, nem lehetne egy Kosztolányi vagy Arany János egyik Shakespeare fordítása a kezemben, hogy magabiztosan szavalhassak hullámzó és kecses szavakkal. Dallamos magyar jelzőrengeteget, vagy rímekkel teletűzdelt nyári napot kellene adnom ennek a férfinak, aki talán mégsem török, mert nem értette a jól megtanult török jövevényszó példáimat, talán libanoni vagy talán nem találgatok.

Újra belenézek a könyvembe, és arra gondolok mennyire jó érzés, hogy kíváncsi rám, hogy érdekli, hogy ki ül mellette, hogy hatalmas fekete szemeivel választ vár a különbözőségemre. „Boldogtalanságod nem csak belső lényedet és környezetedet szennyezi be, de az emberiség kollektív pszichéjét is, amelynek elválaszthatatlan része vagy”. – olvasom hangosan és artikulálva, kevésbé értve magam is, milyen szavakat ejtek ki. A férfi mosolyog. – Szép, szép, nagyon szép. Nem héber ez, biztos? – Nem - mondom - nem az. - Nem tudom, hova tenni, mondja, ismerős, de mégsem. – Mosolyog, majd hirtelen észreveszi, hogy a Brabanconne gesztenyefáihoz értünk, jelez, majd vetve egy utolsó pillantást felém, leszáll. De már nem hallom, mint mond nekem utoljára, mert megszólal a vijjogó csengő, csak látom, ahogy mosolyogva int egyet felém az utcán állva.

Ahogy nagy zajjal és sípolással bezáródik az ajtó, újra hallom a zsongást, a telefonokat, a furcsa kevert nyelveket, a gyerekek nevetését a busz elejéről. Újra visszahúzódom magyar nyelvű gondolataim magányába, és kevésbé érzem beszorítva magam a sarokba. Ismerősen nézek a körülöttem ülőkre. Azt gondolom ennyi kell. Kíváncsiság és figyelem. Egy fejkendős muszlim lány mesél színes ruhában, kirúzsozva, sudár tartással egy fekete kékszemű fiúnak, aki kiejtéséből ítélve angol lehet. Meglátom a vurstlit és jelzek a következő megállónál.

2008. január

Turistaként a saját városomban

jj — Tue, 02 Sep 2008 22:00:00 +02:00

Pár perccel múlt délelőtt 10 óra, amikor megérkezek a Nemzeti Múzeum lépcsőjéhez. Már kb. egy tucat ember ácsorog, mind egy liter vízzel felfegyverkezve, hogy elviselhetővé tegye a nyári hőséget. Mikor odalépek hozzájuk kiderül, hogy hozzám hasonlóan ők is a Beyond Budapest túra résztvevői, amely rend szerint minden vasárnap innen indul. A különleges séta azonban korántsem hasonlít egy hagyományos idegenvezetős városnézéshez.

Mivel elég meleg van, úgy döntünk, hogy 4 órás sétánkat a múzeum parkjában kezdjük, és a 100 éves fák árnyékában letelepedünk egy padra. Túravezetőink, Manó és Gyuri rövid bemutatkozás után bele is csapnak a közepébe, és úgy 5 percben összefoglalják az 1100 éves magyar történelmet. Nincs könnyű dolguk, hiszen a résztvevők között vannak külföldiek és magyarok is, eltérő ismeretekkel. Áthidalva hát ezt a cseppet sem elhanyagolható körülményt érdekes anekdoták és egy házi készítésű időszalag segítségével felelevenítik a legfontosabb eseményeket és évszámokat, még azokat is, amelyeket már elfelejtettünk az érettségi óta.

Az ötlet

Domján Manó és Baglyas Gyuri alig hogy befejezték az egyetemet, máris '2008 legígéretesebb vállalkozását' vezeti. „Az egész 2006-ban kezdődött.” – mondja Gyuri. „Egyszer egy külföldi barátunk néhány napot Budapesten töltött, és megkért, hogy mutassuk meg kedvenc helyeinket a kerületben…akkoriban Józsefvárosban laktunk. Aztán annyira élvezte a sétát, hogy eszünkbe ötlött: lehet, hogy ez mást is érdekelne.” „Miért rejtegetnénk tovább ennek az utóbbi évtizedekben méltatlanul háttérbe szorított kerületnek az értékeit? Nincs semmi okunk rá, hogy Budapestnek ezt az arcát ne mutassuk meg a turistáknak” – teszi hozzá Manó.

Az egy főre eső jövedelem alapján a ’nyócker’ még mindig a főváros egyik legszegényebb kerülete. Legfőképp magyarok, románok és szlovákok lakják, de egyre több kínai is él itt, többnyire rossz körülmények között és alacsony életszínvonalon. „Sokan azt hiszik, hogy ez itt a gettó, pedig ez totális tévedés. Én inkábba szegény városrésznek mondanám.” – magyarázza Gyuri. A rossz megítélés egyik oka a gyenge közbiztonság. Bár az elmúlt években volt némi pozitív változás ezen a téren, a budapestiek fejében Józsefváros még mindig úgy él, mint az egyik legveszélyesebb kerület. A másik ok, amiért a kerület háttérbe szorult tetten érhető pl. a lakások iránti keresletben is: sokan a roma lakosság magas arányára hivatkozva nem akarnak a kerületbe költözni. Bár az utcák nagy részén már befejeződött a rehabilitáció - ha tetszik, ha nem - a magyarok még mindig tele vannak a kerülettel kapcsolatos negatív előítéletekkel. „A missziónk az, hogy megváltoztassuk ennek a környéknek a megítélését, találkozásra késztessünk különböző kultúrákat, és hogy a túra résztvevői barátságos légkörben ismerhessenek meg érdekes, de a turisták által nem tipikusan látogatott helyeket.” – folytatja Gyuri, aki mellesleg szociális munkás szakot végzett.

És valóban, ez a túra valami olyasmit nyújt, ami nemcsak a turistáknak, de a budapestiek számára is érdekes. Piroska, aki egy svájci barátját kísérte el a sétára, így nyilatkozik: „Idegenvezetőként dolgozom, de még így is sok újdonságot tudtam meg ez alatt a pár óra alatt Budapestről.” Barátja, Davide hozzáteszi: „Én azért kedvelem jobban az ilyen túrákat, mert sokkal többet tanulhatok az ország és a város történelméről, mint egy hagyományos vezetésen.”

Meztelen rendőrnő, egy szeszgyáros és Sztálin 70. születésnapja

Ha szeretnéd megtudni, hogy a fenti címben lévő szavaknak mi köze a 8. kerülethez, nincs mese, részt kell, hogy vegyél ezen a 4 órás izgalmas túrán a Beyond Budapest csapatával.

Ami azt illeti, most elég kényelmetlenül érzem magam, hogy nyilvánosan kell beismernem: csak felszínesen ismerem a várost, ahol élek. Egész eddigi életemet Budapesten töltöttem, de a 4 órányi séta után úgy érezem idegen vagyok, és nem sokban különbözöm attól az amerikai lánytól, aki velem együtt részt vett a formabontó idegenvezetésen.

Budapesten mindenkiről, szinte az összes fontos és kevésbé fontos hírességről állítottak emléktáblát. A legtöbb fővárosnak szobrai és szökőkútjai vannak – nekünk emléktábláink. Legtöbbjük ugyanolyan érdekes és ha valaki szeretné megismerni a város titkait, csak nyitva kell tartania a szemét. Ezt teszi Manó és Gyuri is, amióta csak beleszerettek ebbe a környékbe.

A ‘Nyócker’, ahogy a kerületet köznyelven hívják, és amelyről díjnyertes animációs film is készült, a belvárosban található és két részből áll. Az egyik az ún. ’palota-negyed’, míg a másik egy szegényebb, lepukkantabb városrész a nagykörút túloldalán.

A túra során nem nagyon tudni mi történik legközelebb. Egyszer két rivális likőr-készítő família szeszélyes és furcsa életéről hallunk, míg a következő pillanatban túravezetőnk egy helyi hölggyel keveredik beszélgetésbe, aki történeteket kezd mesélni az egykori szovjet tankokról, amelyek 1956-ban a házuk előtt álltak. A spontán beszélgetés során az is kiderül, hogy ebben a házban lakott Szentgyörgyi Albert, a híres magyar Nobel-díjas orvos és még a ház udvarába is betessékeli a csapatot, ahol egy szépséges és illatos belső kertre bukkanunk.

Egy másik belső kertben Szűts Ilona, festő köszönt minket, aki nemcsak hogy beinvitál bennünket a műtermébe, de még frissen szedett fügével is kínál.

És ez csak néhány eleme az érdekes történetekkel tarkított túrának, amely végén sok mindent megtudhatunk Magyarország fővárosáról.

A rövid történelemóra után útra kelünk, hogy megkeressük a korábbi telefonszolgáltató vállalat épületének homlokzatán csücsülő telefonáló angyalokat, majd betérünk a Nemzeti Múzeum közelében lévő 100 éves kovácsműhelybe. Már számtalanszor elmentem az üzlet előtt, és mindig azt hittem, hogy csupán egy elhagyott helység áll itt, de szerencsére kiderült tévedtem, és a műhely egyszer csak megelevenedett.

A Beyond Budapest honlapja egyfajta interaktív túrát ajánl – és a miénk az is volt –, az épületekről és az utcákról a résztvevők is elmondhatták saját történeteiket. Az én csoportomban véletlenül épp a magyarok voltak többségben, így mi is bekapcsolódtunk a kerületről folyó beszélgetésbe, ugyanakkor mi voltunk azok is, akik a legtöbbet kérdeztek.

Végül, azt is megtudtam, hogy a kerület középületei miért kanári sárga színűek. De bármennyire is szeretném elmondani a választ, sajnos magatoknak kell utána járni…Az épület homlokzatának csigavonalai és díszei, az összes gyümölcsmotívum és az angyalok arcvonásai érzékiségről árulkodtak, majd a túra végén minden világossá vált.

A résztvevők közvetlensége és nyitottsága a helyiek felé, valamint túravezetőink lelkesedése felejthetetlen élménnyé tette ezt a vasárnap délelőtti sétát. De arra is ráébresztett; neki kell gyürkőznöm, hogy kicsit felfrissítsem a lakóhelyemről való ismereteimet.

Írta: Schvéger Judit és Járadi Judit

A cikk 2008. augusztus 14-én jelent meg a magazinban. Az angol verzió itt érhető el.

Ébred a város

Csacsillus — Thu, 31 Jul 2008 05:46:00 +02:00

Fotógaléria

Fotók: Major Árpád

Móricz

Csacsillus — Thu, 24 Jul 2008 22:37:00 +02:00

Hétfő reggel. Sietős léptek a 6-os villamos végállomása felé. Megint esik. Várom a buszt, és közben bámulom, ahogy a fekete ernyők jönnek-mennek a nagy forgalomban. Remélem holnap jobb idő lesz.

Tudtad?
A mai Móricz Zsigmond körtér 1945-ig Horthy Miklós nevét viselte. Budapest egyik legfontosabb közlekedési csomópontja a tizenegyedik kerületben található, és két villamosvonal (6-os, 61-es) végállomásának ad helyet. Továbbá, a 18-as, 19-es, 41-es, 41A, 47-es, 49-es és az 56-os villamosoknak, valamint több busznak is van egy-egy megállója a körtéren. A körtér (közlekedés)történetéről bővebben itt olvashatunk.

A szegregált iskolák munkanélküli romákat termelnek?

jj — Wed, 02 Jul 2008 15:36:00 +02:00

Írta: Csorba Éva

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnökét Mohácsi Erzsébetet kérdeztük meg a magyarországi roma kisebbség helyzetéről. Interjú.

A beszélgetésről készült videó:

A cikk folytatódik!

CB: Mi a legaktuálisabb roma kérdés most Magyarországon?

M.E.: A probléma gyökereihez vissza kell nyúlni a rendszerváltásig. Azt szokták mondani, hogy a romák a legnagyobb vesztesei a rendszerváltásnak - és ez élet minden területére értendő. Ma a legnagyobbb gondot a munkanélküliség jelenti, ami a romák nagyon nagy százalékát érinti. A szocializmusban mindenkinek volt munkája, ezért sok roma család visszasírja azokat az időket. Problémás továbbá a lakhatási helyzet és az oktatás is.

CB: Magyarország a negyedik helyen áll az európai országok között a roma lakosságszám tekintetében. Mi az ami leginkább nehezíti a romák beilleszkedését? A magyarok vagy a romák hozzáállásával van a baj?

M.E.: A probléma megítélése a szakembereket is megosztja. Egyesek azt mondják kulturális különbségről van szó, mások szerint a szegénység a probléma forrása. Ferge Zsuzsa szociológus szerint például, ez pusztán szegénységi kérdés.

A magyarországi szegények nagyrésze roma. A szegénység eredője pedig a munkanélküliség, ami az alacsony iskolázottságból adódik. Amilyen minőségű oktatást kapnak ma a roma gyerekek, az határozza meg a jövőjüket, és a társadalomba való beilleszkedésüket. Éppen ezért döntöttünk úgy, amikor megalakult az alapítványunk, hogy az oktatás kérdésével fogunk foglalkozni, hiszen ez az a terület ahol a legtöbbet lehet tenni a felnövekvő roma társadalomért.

CB: Az iskolai szegregációval foglalkozik az alapítvány. Köztudott, hogy a romák nem viszik óvodába a gyerekeiket. Nem lehet, hogy már itt elkezdődik a probléma, hogy csak 7-8 évesen kerülnek nem roma közösségbe a roma gyerekek?

M.E.: Már ott meghatározódik egy gyerek sorsa, hogy milyen óvodába kerül, ha kerül egyáltalán. A romák nagy része tényleg nem jár óvodába. Ennek oka azonban nem a hajlandóság hiánya, hanem a munkanélküliség. Ma Magyarországon ugyanis férőhely hiánnyal küzdenek az óvodák, és azokat a gyerekeket utasítják el, akiknek valamenyik szülője - mondjuk munkanélküliségből kifolyólag - egyébként is otthon van. Így pont azok nem kapnak óvodai ellátást, akik a legnagyobb szüksége lenne rá. 6 éves korra, mikor elkezdődik az iskolai előkészítő év, a roma gyerekek már olyan hátrányt halmoznak fel, ami miatt az iskola első évében lemaradnak töbségi társaiktól.

A másik probléma, hogy az ilyen lemaradók nevelési tanácsadóhoz, majd speciális iskolába kerülnek, holott nem is biztos, hogy az az adott gyerek fogyatékos. Ma Magyarországon a fogyatékosoknak fenntartott intézményekben tanuló gyerekek száma 3-4-szerese az EU-s átlagnak, és többnyire a roma gyerekeket érinti.

Az oktatási helyzet hiányosságait jól szemlélteti az érettségizettek arányára vonatkozó statisztika is, amely szerint a többségi lakosság körében 80% körüli, míg a romáknál alig éri el a 10%- et.

CB: Mi alapján kerül valaki a hátrányos helyzetőeknek fenntartott iskolába? Létezik valamilyen felmérés, amivel megállapítják, hogy a gyerek fogyatékos?

M.E.: Létezik egy szakértői bizottság akik különböző tesztek segítségével megpróbálja felmérni a nevelési tanácsadó által hozzá irányított gyerekek képességeit. Sajnos már eleve ezekkel a tesztekkel is gond van, ugyanis ezek kultúrafüggőek és nem igazodnak az egyes gyerekek sajátosságaihoz. Hadd mondjak egy példát: az egyik feladatban háromszöget kell rajzolni. A roma gyerek ilyenkor lerajzol 3 db szöget, és ezt a bizottság úgy értékeli, hogy a gyerek nem oldotta meg a feladatot.

Van azért némi bíztató jel. Az oktatási szakemberek dolgoznak a tesztek átalakításán, annak érdekében, hogy minél kevesebb nem oda való gyerek kerüljön speciális iskolába.

CB: Milyen szerepük van a pedagógusoknak a roma gyerekek fejlődésében? És mit tehetnek az önkormányzatok, akik döntenek az iskolák sorsáról?

M.E.: Néhány éve indult el az a folyamat, amely a roma gyerekek integrált oktatását célozza. Bár a törvény nem romáról beszél, hanem hátrányos helyzetű gyerekeket mond. 2004 óta hatályos továbbá az antidiszkriminációs törvény, amely szerint tilos szegregálni az iskolákban is. Sajnos ezt mégse sikerül mindig betartani, annak ellenére, hogy számos pert indítottunk hasonló ügyben. Ilyen pl. Miskolc, ahol pert is nyertünk az önkormányzat ellen, mégsem sikerült felszámolni a cigányiskolát.

CB: Ha van törvény, bírósági ítélet, akkor mégis miért nem sikerül a romák integrációja az iskolákban, ez hozzáállás kérdése is?

M.E.: Az esetek többségében önkormányzati iskoláról van szó, az önkormányzat nevezi ki az igazgatót, hagyja jóvá a pedagógia programot, ő fenntartó, ő ellenőrzi egyben a saját iskoláját és a legtöbbször úgy alakítja ki a körzeteket hogy ott ne legyen átjárás. Vagyis, törvényellenesen alakítja ki a beiskolázási körzetet. Az önkormányzatoknak tehát óriási szerepük van ebben a kérdésben.

CB: Van aki ellenőrzi az oktatás minőségét?

M.E.: A rendszerváltás előtt létezett a tanfelügyelő, aki ellenőrizte az oktatás minőségét. Ma már ilyen nincsen. Senki nem ellenőrzi az iskolákat. De ugyanígy nincs ellenőrizve, hogy az adott önkormányzat mire költi az integrációs és a fogyatékos normatívát. Ez óriási hiba. Ezért lobbizunk többek között, hogy ez megváltozzon.

CB: Milyen a szegregált oktatásban résztvevő gyerekek jövője?

M.E.: Tovább kellene gondolkodni, mondjuk egy 4 éves parlamenti ciklusnál, amikor a polgármester a szavazatokért hajt, és a többségi szülők szavazatát szeretné azzal megszerezni, hogy megpróbálja szegregáltan tanítani a roma gyerekeket.

A szülőknek is távolabb kéne látniuk, hiszen az ő gyereke - akit nem enged az iskolapadban egy roma gyerek mellé ülni - fogja majd később az adójából eltartani azt a roma gyereket, akiknek nem sikerült odáig eljutni, hogy a 8. osztályt befejezve tovább tanuljon, szakmát szerezzen, vagy felsőoktatási intézménybe kerüljön és megállja a helyét a munkaerőpiacon. Magyarországon körülbelül az iskolák 1/3-a folytat valamilyen szegregációs gyakorlatot. Mondhatjuk, hogy ezek a szegregált iskolák munkanélküli roma felnőtteket termelnek.

CB: Miben segít az alapítvány, hogyan tesz az iskolai szegregáció ellen?

M.E.: Ez az egész egy komplex kérdés. Természetesen munkát, lakást, jó iskolát nem fog tudni adni a alapítvány senkinek sem. Megpróbálunk az oktatásügy megváltoztatásával valamit elérni. Egyszerűen szeretnénk a törvényt betartatni, ugyanis ha ma Magyarországon minden iskolafenntartó betartaná a reá vonatkozó egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogszabályokat, akkor ma integrált oktatás lenne, és minden gyereknek a minőségi oktatáshoz hozzáférve lenne esélye arra, hogy piacképes szaktudást szerezzen. Ez lenne a megoldás.

Jó példa erre Nyíregyháza, ahol a perben a 2. vagy 3. tárgyalást követően az önkormányzat hozott egy határozatot, hogy szeptembertől bezárja a tiszta cigány iskolát, és az itt tanuló gyerekeket iskolai buszokkal 6 különböző integrált iskolába hordja majd szét.

Ezeknek a gyerekeknek a sorsát nyomon követjük. A tapasztalatok jók, mind a 6 iskolában a gyerekek beilleszkedtek. Persze nagyon nagy lemaradással, hiszen a szegregált iskolák mindig nagyon alacsony színvonalon teljesítenek. Van olyan iskola, amely pedagógiai programjában is szerepel, hogy csak a tantervi minimum elsajátítása a cél. Tehát sikeres a program, de minél idősebbek ezek a gyerekek annál nagyobb a hátrány amit le kell küzdeniük. Alapítványunk ebben is megpróbál segíteni.

Egy napig a biciklisek uralták Budapest utcáit

jj — Sun, 23 Sep 2007 12:37:00 +02:00

Tegnap az európai autómentes nahoz csatlakozva ismét megrendezésre került a Critical Mass néven ismertté vált rendezvény, a budapesti kerékpárosok felvonulása, mely idén is a környezetbarát közlekedési módok népszerűsítésért és a bicikliutak kilométereinek növelésért tekert. Gimnazisták, egyetemisták, kisgyermekes családok, nyugdíjasok, rockkerek és tinilányok mind budapest utcáit rótták, hogy a biciklicsengővel, dudával, néha kiabálva tudassák: egy környezetbarát városban szeretnének élni.
A Kossuth térhez érkezve aztán egyszerre álltak meg, hogy leszállva a kétkerekű járgyányról, a biciklijüket a fejük felé emelve együtt kiálltsák: "BICIKLIUTAT!, BICIKLIUTAT!, BICIKLIUTAT!"
Fotóriport

Budapest tegnap napsütétes szombat reggelre ébredt. Az autómentes nap ellenére a legforgalmasabb utak, mint a nagykörút hemzsegtek az autóktól - mint mindig.
Az Andrássy utat viszont egész nap a gyalogosok uralták, ahol a budapestiek külnböző játékos programokon vehettek részt, mint páldául a BRFK balesetmegelőzési osztályának ismeretterjesztő kiállítása. Délután négy órától Budán gyülekeztek a kerekesek, hogy elinduljanak szokásos felvonulásukra, melyet évente kétszer a Föld Napján és Szeptember 22-én, az autómentes napon rendeznek meg. A rendezvény egyre népszerűbb, tavaly közel 50 ezre vágtak neki a túrának, megdöntve minden addigi rekordot. Idén a hétvégének köszönhetően kissé megcsappant a létszám, de így is szép számmal képviseltették magukat a hétvégi kerékpárosok és a kemény mag is. Egy napig ők uralták Budapest utcáit.

Kánikulapara

jj — Thu, 19 Jul 2007 12:47:00 +02:00

2007. július 18. : A Kárpát-medencébe áramló afrikai eredetű száraz, meleg levegő elérte hazánkat. Megdőlt az évszázados melegrekord!- tudatja velünk szinte kitörő örömmel a híradó tudósítója. Egy egész ország lélegzik fel - vagy épp szörnyed el - a hír hallatán. Végre alábbhagy az égbe szökő Celsiusok körül kialakult valóságshow-szagú hisztéria!

Az elmúlt hetekben lassan már mindenki kiképezte magát időjósnak, és az egymást érő időjárás-jelentések, és Balaton-parti riportok után könnyűszerrel igazodik ki a ciklonok és anticiklonok, sőt még az orvos-meteorológia világában is.

Külön figyelmet érdemelnek az ország növekvő energia- és ivóvíz-felhasználásáról szóló tudósítások, melyekben szintén rekordokat döntögetünk. Ezen igazán nem kell csodálkozni, itthon évtizedes hagyománya van a pazarló gazdálkodásnak, (ezt is) az előző rendszerből örököltük.

Légkondi bekapcs, kerticsap kinyit, hűtő felcsavar, ásványvizespalack fenékig ürít. Persze arról nem szól a fáma, miért jutottunk idáig, a globális felmelegedés ellen mit tehetünk mi magánemberként, hogyan lehetne az energiaforrásokkal takarékoskodni?

Máig azt hittem a magyarok azon csekély táborához tartozom, akik igyekeznek környezettudatosan élni. Aztán rábukkantam egy honlapra az Interneten, és rá kellett jöjjek, én is csak egy energiazabáló vagyok. Az Earthday oldalán Ti is tesztelhetitek magatokat! Éshát mikor is lenne időszerűbb egy ilyen önvizsgálat, mint melegrekord idején?