Bábel Budapest

A szegregált iskolák munkanélküli romákat termelnek?

jj — Wed, 02 Jul 2008 15:36:00 +02:00

Írta: Csorba Éva

Az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekekért Alapítvány kuratóriumi elnökét Mohácsi Erzsébetet kérdeztük meg a magyarországi roma kisebbség helyzetéről. Interjú.

A beszélgetésről készült videó:

A cikk folytatódik!

CB: Mi a legaktuálisabb roma kérdés most Magyarországon?

M.E.: A probléma gyökereihez vissza kell nyúlni a rendszerváltásig. Azt szokták mondani, hogy a romák a legnagyobb vesztesei a rendszerváltásnak - és ez élet minden területére értendő. Ma a legnagyobbb gondot a munkanélküliség jelenti, ami a romák nagyon nagy százalékát érinti. A szocializmusban mindenkinek volt munkája, ezért sok roma család visszasírja azokat az időket. Problémás továbbá a lakhatási helyzet és az oktatás is.

CB: Magyarország a negyedik helyen áll az európai országok között a roma lakosságszám tekintetében. Mi az ami leginkább nehezíti a romák beilleszkedését? A magyarok vagy a romák hozzáállásával van a baj?

M.E.: A probléma megítélése a szakembereket is megosztja. Egyesek azt mondják kulturális különbségről van szó, mások szerint a szegénység a probléma forrása. Ferge Zsuzsa szociológus szerint például, ez pusztán szegénységi kérdés.

A magyarországi szegények nagyrésze roma. A szegénység eredője pedig a munkanélküliség, ami az alacsony iskolázottságból adódik. Amilyen minőségű oktatást kapnak ma a roma gyerekek, az határozza meg a jövőjüket, és a társadalomba való beilleszkedésüket. Éppen ezért döntöttünk úgy, amikor megalakult az alapítványunk, hogy az oktatás kérdésével fogunk foglalkozni, hiszen ez az a terület ahol a legtöbbet lehet tenni a felnövekvő roma társadalomért.

CB: Az iskolai szegregációval foglalkozik az alapítvány. Köztudott, hogy a romák nem viszik óvodába a gyerekeiket. Nem lehet, hogy már itt elkezdődik a probléma, hogy csak 7-8 évesen kerülnek nem roma közösségbe a roma gyerekek?

M.E.: Már ott meghatározódik egy gyerek sorsa, hogy milyen óvodába kerül, ha kerül egyáltalán. A romák nagy része tényleg nem jár óvodába. Ennek oka azonban nem a hajlandóság hiánya, hanem a munkanélküliség. Ma Magyarországon ugyanis férőhely hiánnyal küzdenek az óvodák, és azokat a gyerekeket utasítják el, akiknek valamenyik szülője - mondjuk munkanélküliségből kifolyólag - egyébként is otthon van. Így pont azok nem kapnak óvodai ellátást, akik a legnagyobb szüksége lenne rá. 6 éves korra, mikor elkezdődik az iskolai előkészítő év, a roma gyerekek már olyan hátrányt halmoznak fel, ami miatt az iskola első évében lemaradnak töbségi társaiktól.

A másik probléma, hogy az ilyen lemaradók nevelési tanácsadóhoz, majd speciális iskolába kerülnek, holott nem is biztos, hogy az az adott gyerek fogyatékos. Ma Magyarországon a fogyatékosoknak fenntartott intézményekben tanuló gyerekek száma 3-4-szerese az EU-s átlagnak, és többnyire a roma gyerekeket érinti.

Az oktatási helyzet hiányosságait jól szemlélteti az érettségizettek arányára vonatkozó statisztika is, amely szerint a többségi lakosság körében 80% körüli, míg a romáknál alig éri el a 10%- et.

CB: Mi alapján kerül valaki a hátrányos helyzetőeknek fenntartott iskolába? Létezik valamilyen felmérés, amivel megállapítják, hogy a gyerek fogyatékos?

M.E.: Létezik egy szakértői bizottság akik különböző tesztek segítségével megpróbálja felmérni a nevelési tanácsadó által hozzá irányított gyerekek képességeit. Sajnos már eleve ezekkel a tesztekkel is gond van, ugyanis ezek kultúrafüggőek és nem igazodnak az egyes gyerekek sajátosságaihoz. Hadd mondjak egy példát: az egyik feladatban háromszöget kell rajzolni. A roma gyerek ilyenkor lerajzol 3 db szöget, és ezt a bizottság úgy értékeli, hogy a gyerek nem oldotta meg a feladatot.

Van azért némi bíztató jel. Az oktatási szakemberek dolgoznak a tesztek átalakításán, annak érdekében, hogy minél kevesebb nem oda való gyerek kerüljön speciális iskolába.

CB: Milyen szerepük van a pedagógusoknak a roma gyerekek fejlődésében? És mit tehetnek az önkormányzatok, akik döntenek az iskolák sorsáról?

M.E.: Néhány éve indult el az a folyamat, amely a roma gyerekek integrált oktatását célozza. Bár a törvény nem romáról beszél, hanem hátrányos helyzetű gyerekeket mond. 2004 óta hatályos továbbá az antidiszkriminációs törvény, amely szerint tilos szegregálni az iskolákban is. Sajnos ezt mégse sikerül mindig betartani, annak ellenére, hogy számos pert indítottunk hasonló ügyben. Ilyen pl. Miskolc, ahol pert is nyertünk az önkormányzat ellen, mégsem sikerült felszámolni a cigányiskolát.

CB: Ha van törvény, bírósági ítélet, akkor mégis miért nem sikerül a romák integrációja az iskolákban, ez hozzáállás kérdése is?

M.E.: Az esetek többségében önkormányzati iskoláról van szó, az önkormányzat nevezi ki az igazgatót, hagyja jóvá a pedagógia programot, ő fenntartó, ő ellenőrzi egyben a saját iskoláját és a legtöbbször úgy alakítja ki a körzeteket hogy ott ne legyen átjárás. Vagyis, törvényellenesen alakítja ki a beiskolázási körzetet. Az önkormányzatoknak tehát óriási szerepük van ebben a kérdésben.

CB: Van aki ellenőrzi az oktatás minőségét?

M.E.: A rendszerváltás előtt létezett a tanfelügyelő, aki ellenőrizte az oktatás minőségét. Ma már ilyen nincsen. Senki nem ellenőrzi az iskolákat. De ugyanígy nincs ellenőrizve, hogy az adott önkormányzat mire költi az integrációs és a fogyatékos normatívát. Ez óriási hiba. Ezért lobbizunk többek között, hogy ez megváltozzon.

CB: Milyen a szegregált oktatásban résztvevő gyerekek jövője?

M.E.: Tovább kellene gondolkodni, mondjuk egy 4 éves parlamenti ciklusnál, amikor a polgármester a szavazatokért hajt, és a többségi szülők szavazatát szeretné azzal megszerezni, hogy megpróbálja szegregáltan tanítani a roma gyerekeket.

A szülőknek is távolabb kéne látniuk, hiszen az ő gyereke - akit nem enged az iskolapadban egy roma gyerek mellé ülni - fogja majd később az adójából eltartani azt a roma gyereket, akiknek nem sikerült odáig eljutni, hogy a 8. osztályt befejezve tovább tanuljon, szakmát szerezzen, vagy felsőoktatási intézménybe kerüljön és megállja a helyét a munkaerőpiacon. Magyarországon körülbelül az iskolák 1/3-a folytat valamilyen szegregációs gyakorlatot. Mondhatjuk, hogy ezek a szegregált iskolák munkanélküli roma felnőtteket termelnek.

CB: Miben segít az alapítvány, hogyan tesz az iskolai szegregáció ellen?

M.E.: Ez az egész egy komplex kérdés. Természetesen munkát, lakást, jó iskolát nem fog tudni adni a alapítvány senkinek sem. Megpróbálunk az oktatásügy megváltoztatásával valamit elérni. Egyszerűen szeretnénk a törvényt betartatni, ugyanis ha ma Magyarországon minden iskolafenntartó betartaná a reá vonatkozó egyenlő bánásmóddal kapcsolatos jogszabályokat, akkor ma integrált oktatás lenne, és minden gyereknek a minőségi oktatáshoz hozzáférve lenne esélye arra, hogy piacképes szaktudást szerezzen. Ez lenne a megoldás.

Jó példa erre Nyíregyháza, ahol a perben a 2. vagy 3. tárgyalást követően az önkormányzat hozott egy határozatot, hogy szeptembertől bezárja a tiszta cigány iskolát, és az itt tanuló gyerekeket iskolai buszokkal 6 különböző integrált iskolába hordja majd szét.

Ezeknek a gyerekeknek a sorsát nyomon követjük. A tapasztalatok jók, mind a 6 iskolában a gyerekek beilleszkedtek. Persze nagyon nagy lemaradással, hiszen a szegregált iskolák mindig nagyon alacsony színvonalon teljesítenek. Van olyan iskola, amely pedagógiai programjában is szerepel, hogy csak a tantervi minimum elsajátítása a cél. Tehát sikeres a program, de minél idősebbek ezek a gyerekek annál nagyobb a hátrány amit le kell küzdeniük. Alapítványunk ebben is megpróbál segíteni.

X. Csiperó Fesztivál Kecskeméten - július 6-13.

Csacsillus — Fri, 20 Jun 2008 19:04:00 +02:00

1990 szeptemberében néhány civil népművelő és pedagógus kezdeményezésére elindult a Csiperó Fesztivál, melynek célja, hogy „a jövő Európa polgárait segítse abban, hogy előítéletektől mentes, a másságot elfogadó, toleráns nemzedékké váljanak a ma gyermekei”.

Kétévente Európa számos országából gyermekek érkeznek Kecskemétre, ahol egy hetet töltenek el fogadó családoknál. Ezidő alatt a város főterét felpezsdítik és elvarázsolják saját előadásaikkal, műsoraikkal.

Az Európa Jövője Egyesület rendezésében zajló, idén tizedik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál mára már nem csupán egy gyermektalálkozó, hanem olyan kulturális kavalkád, melyen gyermeknek és felnőttnek egyaránt ott a helye. Július 6. és 13. között lesz alkalom táncházak, koncertek, színházi előadások megtekintésére, valamint egy-egy nemzet zenéinek meghallgatására is, ha éppen felszabadul egy-egy ülőhely a nemzeti színűre festett zenélő padokon. A X. Csiperó keretében számos kulturális program kerül megrendezésre, melyekről részletesebben az alábbi linken találunk információkat:

http://www.csipero.hu/nyito/index.php

Koszovó: a megvalósult (rém)álom?

jj — Tue, 10 Jun 2008 16:45:00 +02:00

Írta: Havas Lóránt

A cafebabel.com 2008. április 17-én a Centrál kávéházban tartott legutóbbi vitájának témáját Koszovó egy hónappal azelőtt egyoldalúan deklarált függetlensége adta. A koszovói és általában a balkáni helyzetről zajló beszélgetés vendégei Lattman Tamás, nemzetközi jogász, a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem jogi tanszékének és az ELTE nemzetközi jogi tanszékének oktatója, Makai József , újságíró, a Magyar Hírlap főmunkatársa, valamint Vizi Balázs, kisebbségkutató, az MTA Kisebbségkutató Intézetének munkatársa voltak. A beszélgetést Kovács Veronika, a budapesti szerkesztőség tagja moderálta.

A Centrál kávéház ismét zsúfolásig megtelt érdeklődőkkel a „Europe on the Ground” vitasorozat keretében rendezett legutóbbi a legutóbbi kerekasztal-beszélgetésünkön. A nemzetközi programnak köszönhetően négy külföldi újságírót látogatott Budapestre, hogy különböző témákban kutatást végezzen. Párizsi és barecelonai kollegáink tollából nemrég dosszié is megjelent.

A jó hangulatú és érdekfeszítő beszélgetés során kiderült, hogy a koszovói helyzet bizony sokkal bonyolultabb annál, mint amilyennek távolról tűnhet.

Koszovó önállósági törekvései nem új keletűek, azonban a függetlenedési törekvések legújabb felerősödése alapvetően a „titói Jugoszlávia” összeomlása és a milosevic-i rezsim okozta nemzetiségi üldözések utánra tehető - mondta Vizi Balázs. Az ENSZ közigazgatás alá került Koszovóban a nemzetközi közigazgatással szembeni elégedetlenség is katalizátorként hatott, hiszen hiába remélték a koszovóiak, hogy a kéksisakosok jelenléte konszolidálja a tartomány ingatag helyzetét, az nem következett be.

Mint Lattman Tamás elmondta, hogy egy ország nem feltétlenül a nemzetközi jog által meghatározott feltételek teljesítése esetén tekinthető független államnak. Koszovó, bár rendelkezik az államiság általánosan elfogadott attribútumainak nagy többségével, mégsem tekinthető egyértelműen önálló államalakulatnak, hiszen egy már létező szuverén állam területén jött létre. Ez példa nélküli a nemzetközi jog történetében. Igaz efféle folyamatokat kizárni, elvetni sem lehet, hiszen a nemzetközi közjog egy állandóan fejlődő, átalakuló jogág. Mivel tehát jogi szempontból az érvek és ellenérvek egyensúlyban vannak, valószínűleg a nemzetközi politikának kell döntenie az új balkáni állam esetleges megszületéséről.

Makai József Koszovót egy „általános öngólnak” nevezte. Mint kifejtette, a mostani helyzet igazából nem jó senkinek. Az új államot kevesen ismerték el, ami mindenképpen csalódás a koszovóiaknak. A helyzet egyértelműen rossz a szerbeknek, akiknek szembe kell nézniük azzal, hogy újabb területi egység szakad le Szerbiáról; rossz az elszigeteltségből kitörni vágyó és az ENSZ segítségében bízó albánoknak, akikkel szemben Oroszország minden lehetséges fórumon vétóval fenyegetőzik. Kétségtelenül előnytelen az EU-nak is, hiszen a balkáni instabilitás Koszovó színre lépésével egyelőre nem csökken, hanem inkább fokozódni látszik. Nem utolsósorban pedig rossz a Vajdaságban élő magyaroknak, akik attól tartanak, hogy Koszovó végleges leválása után rajtuk, mint az albánok kiválásával legnagyobb számú kisebbségen csattanhat az ostor. Makai meglátása szerint a magyar kormány hatalmas kommunikációs hibát vétett Koszovó elismerésekor. A vajdasági magyarok ugyanis éppen azt kérték, hogy a születőben lévő államalakulat elismerésekor a hivatalos közlésekben ne hivatkozzanak a Szerbiában élő magyarok érdekeire, mert ez elmérgesítheti a magyarok és szerbek egyébként sem felhőtlen viszonyát. Az időpont megválasztását és azt, hogy Horvátországgal egy napon ismerte el a magyar kormány Koszovót ugyanakkor jó lépésnek tartja.

Ha valakinek kapóra jött ez a helyzet, az egyértelműen Oroszország, tartja Lattman, aki óva int attól, hogy a Koszovó kapcsán új hidegháborús konfliktust emlegessünk. Mindenesetre úgy tűnik, hogy az orosz külpolitika a Szovjetunió bukása óta megtépázott nagyhatalmi renomé visszaszerzésére tett próbálkozások egyik főpróbájának tekinti a mostani helyzetet. Az orosz erőfeszítések arra irányultak, hogy éket verjenek a sokáig megbonthatatlannak tűnő USA-EU együttműködésbe, ami a Nyugat-Balkán kapcsán valamennyire sikerült is.

Azonban nem szabad azt hinni, hogy Oroszország Szerbia „kisajátítására”, elszigetelésére törekedne, hiszen sokkal inkább érdekük egy EU-tag Szerbia szövetsége, mint egy újabb szervilis csatlós – véli Makai. Szerbia számára és a szerbek többsége számára is vonzó az európai perspektíva, a háborúkban és veszteségekben megfáradt népesség többsége már letett arról, hogy Koszovó újra Szerbia része legyen. Ha ez az európai integráció ára, ám legyen, tartják sokan. Másrészt pedig az EU-nak is érdeke, hogy tagjai közt tudja Szerbiát, hiszen az ország stabilitása a kulcs a térség stabilitásának megteremtésében. Ezzel együtt nem szabad elfelejteni, hogy Szerbiának sokkal nagyobb szüsége van az EU-ra, mint fordítva. Mindezt nem vitatva Vizi Balázs ehhez annyit tett hozzá, hogy egyelőre még mindig politikai dilemma tárgya, hogy Szerbia hogyan és mikor lehet az EU tagja.

A kérdésre, miszerint Koszovó jelenthet-e precedenst esetleg más országok kisebbségei számára, Lattman úgy reagált: szerinte minden kisebbséget érint valamilyen módon a koszovói helyzet. Sokan azt állítják, hogy nem teremt precedenst, megfigyelhető azonban, hogy Oroszország már a koszovói „receptnek” megfelelően cselekszik például a kaukázusi országok esetében. Ugyanakkor vannak olyan államok, amelyek a nemzetközi közösség elismerése nélkül is tudnak államként működni, mint például a Ciprusi Török Köztársaság, igaz ez utóbbit nem a belső igény, sokkal inkább egy külső hatalmi nyomás hozta létre.

Baszkföld helyzete kapcsán a vitán részt vevő spanyol vendégek elmondták, hogy szerintük Spanyolország politikai és gazdasági helyzete nem hasonlítható össze Szerbiáéval. Ebben a kontextusban ezek a faktorok döntően fontosak, hiszen a baszkok nagy többsége elégedett sorsával és a Spanyolországon belül élvezhető önállóság igényeiknek megfelel. Vizi is úgy ítélte meg, hogy Koszovó után sem várható, hogy nemzeti vagy etnikai kisebbségek tömegesen szakadnának el a többségi országoktól. Sokan inkább abban bíznak, hogy a Koszovó területén élő szerbek számára ígért széles körű autonómia lehet egy viszonyítási pont, azonban erről az autonómiáról az új koszovói alkotmány hallgat.

Makai szerint azért éppen Koszovóban történt meg ez a történelminek nevezhető precedens, mert a térségben már a XX.sz elejétől húzódik egy feloldatlan etnikai konfliktus albánok és szerbek között. A titói korszak és az 1974-es, széles autonóm jogokat biztosító jugoszláv alkotmány által teremtett viszonylagos nyugalom után újra felnőtt egy olyan generáció, amelyik hajlandó „meghalni” az igazáért. Katalizátorként pedig egyrészt a milosevic-i agresszió, másrészt az USA Koszovót támogató politikája hatott.

A mai koszovói viszonyokat firtató kérdésekre válaszolva vendégeink egyöntetű véleménye az volt, hogy az ország belpolitikailag instabil. A Koszovót uraló különböző klikkek között állandóan fennáll a fegyveres konfliktus veszélye; az állam működését a szokásjog irányítja, az egyes területeken kiskirályok, klánok gyakorolják az államhatalmat. Sőt, Koszovó jelenleg gazdaságilag sem életképes - bár ez szorosan összefügg a politikai instabilitással. Önmagában egy hasonló méretű ország képes lehet megállani a lábán. Lattman szerint Koszovó számára a kitörési pontot egyedül az európai perspektíva, vagyis az Európa tanácsi, majd a távoli jövőben az EU tagság jelentheti.

Egy, a közönség soraiból feltett kérdésre válaszolva Nagy-Albánia létrejöttének veszélyét Vizi minimálisnak nevezte, hiszen mint mondta, a koszovói és az albániai albánok soha nem éltek egy államban, nem alakult ki az együvé tartozás érzése vagy bármiféle pán-albán nemzettudat. A koszovóiak nem úgy tekintenek Albániára, mint anyaországra. Lattman szerint sokkal inkább elképzelhető egy „Nagy-Koszovó” létrejjötte, hiszen Koszovó gazdaságilag még mindig jobb helyzetben van, mint Albánia, friss függetlenségénél fogva pedig a koszovóiak öntudata is sokkal nagyobb.

A hogyan továbbal kapcsolatban Makai fontosnak tartotta megjegyezni, hogy Koszovó létének szempontjából a kérdés az, hogy Szerbia meddig tűri a tartomány leválását? Valószínűleg Szerbia és a szerbek kénytelenek lesznek beletörődni Koszovó függetlenségébe, mi mást tehetnek? Tiltakozhatnak ugyan, bízhatnak Ororszországban, esetleg saját radikálisaikban, azonban reális esély arra, hogy Koszovó újra egy egységes Szerbia része legyen jelenleg nem mutatkozik. (Megjegyzés: a májusi válsztásokon kialakult patthelyzet alapján úgy tűnik, hogy a Koszovó elszakadásába könnyen bele nem törődő radikálisok megkerülhetetlen tényezőjévé váltak a szerb belpolitikának.) Lattman Tamás a nemzetközi jogász azt sem zárta ki, hogy Szerbia pert indítson azon államok ellen, akik hivatalosan is elismerték Koszovót, ezzel neki kárt okozva.

A vita konklúziójaként mindenki egyetértett abban, hogy a koszovói kérdés nem tekinthető lezártnak, a függetlenségét egyoldalúan deklaráló állam helyzete sok tényezőtől függ, amelyek között a nagyhatalmak reagálását, az EU által tett lépéseket, a szerb belpolitikai helyzetet és a nemzetközi közösség véleményét lehet legfontosabbként kiemelni.

A beszélgetés nyomán a sajtóban megjelent cikk:

Figyelőnet: Kudarcok forrása lesz Koszovó?

Egyre fontosabb az on-line sajtó - a diplomáciának is

jj — Mon, 09 Jun 2008 17:00:00 +02:00

Budapest, 2008. március 11., délután fél 6

Annak ellenére, hogy kedd délután volt, és sokak számára még jócskán tartott a munkaidő, szép számú hallgatóság – főként fiatal újságírók, kutatók és a külpolitika iránt érdeklődő diákok – gyűlt össze a belvárosi Petit Vian kávézóban, hogy részt vegyen a Colleen Graffy-vel szervezett találkozón.
A résztvevők, de különösen a budapesti szerkesztőség tagjai már tűkön ültek, amikor a különleges vendég, az Egyesült Államok Külügyminisztériumának közkapcsolatokért felelős államtitkára (Deputy Assistant Secretary of State) megérkezett. Magyarországi látogatásának előkészítésekor Graffy kifejezett kérése volt, hogy a fővárosban tett rövid tartózkodása alatt találkozhasson a cafebabel.com budapesti olvasóival és a helyi szerkesztőség tagjaival.

A vita rövidített változata videón is elérhető - angolul:

Az USA-ban jelenleg napirenden lévő kérdéseken és az EU-USA kapcsolatok aktuális ügyein túl a vita főként a Web-alapú újságírásnak és az online közösségeknek a közvélemény-formálásban betöltött szerepére koncentrált. Bár ez volt az első alkalom, hogy moderátorunk, Szalóki Katalin hasonló szerepet vállalt, már az első percektől megtalálta a közös hangot illusztris vendégünkkel és a közönséggel.

Az első kérdésre, hogy miért tartotta fontosnak, hogy rövid látogatása során találkozzon a budapesti Bábelesekkel, Graffy úgy reagált: egyszerűen azért mert csodálja a cafebabel.com-ot létrehozó és működtető ideát és azokat a fiatal önkénteseket, akik részesei ennek a projektnek. Fontosnak tartja a hasonló kezdeményezéseket, mert a Web-alapú újságírás révén határokon átnyúló közösségeket hoznak létre. Hozzátette, hogy az amerikai Külügyminisztérium is használ hasonló eszközöket a diplomáciában, mert az online kommunikáció révén bárhol elérhető az adott célcsoport és az emberek közötti párbeszéd is könnyebb. Jó példázza ezt – tette hozzá – a state.gov oldalon indított ‘dipnotes’ elnevezésű blog növekvő népszerűsége is, melyet amerikai diplomaták szerkesztenek mindennapi élményeikről, munkájukról.
Egy, a közönség soraiból feltett kérésre válaszolva elmondta, hogy az online média növekvő szerepe a nemzetközi kapcsolatokban is érezhető. A Web-alapú sajtó konstruktív befolyásoló tényezővé válhat, mely nagyobb átláthatóságot biztosít és a közönség széles rétegei számára tesz ismertté egy adott ügyet. A 21. századi diplomáciával kapcsolatban hozzátette, hogy az egyre összetettebb és változó nemzetközi környezetnek köszönhetően az utóbbi évtizedekben jelentős változásokon ment keresztül ez a terület. Vegyünk egy példát: a Külügyminisztériumban már nem egyszerűen egy sajtóosztály működik, hanem egy komplett kommunikációs szakemberekről és pszichológusokból álló munkacsoport segíti a politikusokat és a diplomatákat cselekedeteik és döntéseik megfelelő módon történő kommunikációjában. Filmsztárok, sportolók és közismert művészek ténykednek kulturális nagykövetként szerte a világban az amerikai kultúra megismertetése, tovább adása céljából.
Graffy cáfolta, hogy az amerikai fiatalokat ne érdekelné a külpolitika. Az tény, hogy azokat a diákokat, akik néhány szemesztert Európában töltenek sokkal inkább érdekli a politika, még az aktuális európai ügyeket is követik és sokkal kritikusabban szemlélik a világot, mint akik egész életükben nem hagyják el az Államokat – tette hozzá. Ugyanakkor rávilágított, hogy az Internet-használat széleskörű elterjedése bizonyára hozzájárult az amerikai fiatalok hozzáállásának nagyjainkban egyre szembetűnőbb változásához.
A magyar példát említve, mi szerint a Külügyminisztérium a közvélemény, civil szervezetek és az értelmiség bevonásával társadalmi vitát kezdeményezett Magyarország külpolitikai stratégiájának kialakítására, elmondta, hogy bár konkrétan nem tud hasonló kezdeményezésről az USA-ban, de náluk is megfigyelhető az egyre növekvő civil kontroll a külpolitika-formálásban.
Bár úgy tűnik, hogy az idei elnökválasztási kampány lassan valóságshow-á alakul, összességében örül, hogy világszerte, gyakorlatilag 24 órában nyomon követhetőek az események, mert így a kampány révén lehetőség van arra, hogy nemcsak az elnökjelöltekről de az Államokról is beszélni.
A találkozó végén, - ami sokkal inkább egy kellemes beszélgetéshez, mintsem vitához hasonlított – a közönség soraiból a vízummentességi politikára, az aktuális iraki helyzetre, az USA klímaváltozás elleni küzdelemben vállalt szerepére, az energia-biztonságra és az USA-Kína kapcsolatokra vonatkozó kérdések hangozottak el. A borongós idő ellenére, aki ott volt egy kellemes hangulatú beszélgetés élményével távozott.
A budapesti szerkesztőség ezúton is köszönetét fejezi ki az Egyesült Államok Nagykövetségének, hogy lehetővé tették a vita megrendezését.

Colleen Graffy magyarországi látogatásáról készült bejegyzés olvasható a dipnotes-ban.

A rendezvény nyomán megjelent cikkek:
Hírszerző: A Nabucco az igazi megoldás
Gazdasági rádió: A Nabuccoról hallgat az USA, a vízumokról oktat
Népszava: Kemény munka
FigyelőNet: Valóságshow az amerikai elnökválasztás

Előítéletek és cáfolatuk a tengerentúlról

Nori — Thu, 05 Jun 2008 13:20:00 +02:00

Amerika: öt euroszkeptikus mítosz a beteg és öreg Európai Unióról

A tőzsde Irak miatti nyugtalanságával, az ingatlanpiaci válsággal és a hatalmas kereskedelmi hiánnyal a befektetők kezeiket tördelik az Egyesült Államok gazdasága kapcsán. A kínai és az indiai gazdaság dübörög, de mi a helyzet Európával?

Első mítosz: „A szklerotikus (túl merev) európai gazdaság nem képes vezetni a világot” Az Európai Unió (EU) 16 billió dolláros gazdaságával majdnem a világgazdaság egyharmadát termeli, megelőzve az USA-t (27 százalék), Japánt (9 százalék) és Kínát (kevesebb, mint 6 százalék). 2000 és 2005 között, mikor a sokat hirdetett amerikai gazdasági helyreállítást a könnyített hitelek és a spekulatív lakáspiac hajtotta, az EU gazdasági növekedésének aránya per fő az Államokéval volt azonos. 2006 végén felülmúltak minket (az USA-t). Európa gyorsabban teremtett új munkahelyeket, és sokkal kisebb volt a költségvetési hiánya, mint az Egyesült Államoknak, és jelenleg magasabb termelékenységi profitot és 3 milliárd dolláros kereskedelmi többletet könyvelhet el.

Második mítosz: „Senki nem akar az EU vállalataiba és gazdaságába befektetni, mert a versenyképesség hiánya miatt nem érdemes vállalni a kockázatot” Európának több vállalata szerepel a Fortune magazin 500-as listáján, mint bármelyik más régiónak. 2000 és 2005 között a közvetlen külföldi közvetlen befektetések majdnem a teljes világénak a felét tették ki. „Az öreg Európa egy befektetési mágnes, mert neki van a világon a legnagyobb (leginkább) hasznot hajtó piaca, amin működik” – mondja Dan O’Brien az Economisttól. A Világgazdasági Fórum nemzeti versenyképességről szóló felmérésén az európai országok foglalják el az első négy helyet és összesen hetet a tíz legjobból 2006-7-ben, az USA (hatodik helyre rangsorolva), India (43.) és a kontinentális Kína (54.) előtt.

Harmadik mítosz: „Európa a két számjegyű munkanélküliség földje” Az Eu-ban a munkanélküliség a történelmien alacsony 6,7 százalékon áll 2008 márciusában. Még Franciaország is a 25 éve legalacsonyabb szintjen áll (7,8 százalékon). Ha a munkanélküliségi ráta magában foglalná a börtönök lakóit, akkor az Atlanti-óceán két partján azonos lenne ez a virtuális arány; az Államokban hét-tízszer annyi a börtönlakó, mint Európában; az ő belefoglalásuk növelné az amerikai munkanélküliségi rátát (5 százalék) körülbelül 1,4 százalékkal, míg Európáét csak 0,2 százalékkal. Amíg számos amerikai munka alacsony bérezésű, és nem foglal magába semmilyen egyéb juttatást, addig Európában a munkanélküliek még mindig hozzájuthatnak az egészségügyi szolgáltatásokhoz, kapnak nagylelkű pótbéreket, részt vehetnek átképző programokon, lakástámogatásban részesülhetnek, és így tovább.

Negyedik mítosz: „Az európai „jóléti állam” megbénítja az üzletet és árt a gazdaságnak” „Európában a jóléti társadalom nem jelent többet, mint egy átfogó intézményrendszert, amelynek célja, hogy mindenkit jó egészségben és munkában tartson.” - egy brit politikai elemző nemrégiben elhangzott kommentárja szerint. Az Államokban hiányzik az általános hozzáférés a megfizethető egészségügyi ellátáshoz és a felsőoktatáshoz. Ezzel szemben az európaiak minőségi egészségügyi ellátást és családi pótlékot kapnak, elérhető árú a gyermekgondozás, fizetett betegállományuk van. Ezen felül majdnem ingyenes a felsőoktatás, bőséges nyugdíjak vannak, és jó minőségű (fejlett) tömegközlekedés. Átlagban öt hét fizetett szabadságuk, és rövidebb munkahetük van. Európa gazdasága finanszírozza a szociális rendszert. Támogatja a családokat és az alkalmazottakat abban a korban, amikor a globális kapitalizmus azzal fenyeget, hogy nemzetközileg rendelkezésre álló munkásokká formál mindnyájunkat. A szociális rendszer hozzájárul az európai jóléthez, ezt még az EU konzervatív vezetői is elismerik. Ötödik mítosz: „Európa függ Oroszországtól és a Közel-Kelettől leginkább energiaszükségletei miatt” A kontinens tájképét ma csúcstechnológiás szélmalmok, napkolletorok, árapály erőművek, energiatermelő „tengeri kígyók” és hidrogénnal működő üzemanyag cellák alakítják. Korlátozzák és kereskednek szén kibocsátó rendszerekkel, „zöld” építészeti design és megőrzési stratégiák vannak a lakás-, a kereskedelmi, a szállítási és ipari szektorban. Európa fejleszti a tömegközlekedést, üzemanyag-takarékos járművekkel, több ezer kilométernyi biciklis- és gyalogos utakkal. Az ökológiai lábnyoma (25 százalék felett) körülbelül feleakkora mint az USA-é, ugyanolyan életszínvonal mellett. Európa több olajt és gázt kap Észak-Afrikától és Azerbajdzsántól, ezért kevésbé függ az Oroszországtól és a Közel-Kelettől. Emellett az egyik legnagyobb befektető lett Oroszországban, melynek közepes méretű gazdasága durván Franciaországéval azonos nagyságú marad. Steven Hill, a cikk szerzője a New America Foundation (Új Amerika Alapítvány) politikai reformprogramjának igazgatója, és a 10 Steps to Repair American Democracy (10 lépés az amerikai demokrácia megjavításához) írója. Következő könyvét a „Forward Europe, Backlash America”-t várhatóan 2009 tavaszán adják ki.

Fordította: Pálfi Rita Link: http://www.cafebabel.com/eng/article/25000/america-five-eurosceptic-myths-europe-eu-us-summit.html

Feketén - fehéren

Nori — Wed, 04 Jun 2008 13:04:00 +02:00

Lakhatással kapcsolatos diszkrimináció Magyarországon egy meglehetősen rejtett, és ennek megfelelően igen nehezen bizonyítható formáját jelenti az egyenlő bánásmód sérelmének.

Az egyik legnagyobb média visszhangot kapott ügy 2005. júliusában megjelent lakáshirdetés volt, amely a következő leírást adta az ingatlanról: "Óbudai zöldövezeti környezetben, 50 négyzetméteres, másfél szobás új lakás kiadó. A ház 2002-ben épült, 300 négyszögöles telken található, a lakás kertkapcsolatos, bútor nélküli. Kizáró ok: állat és színes bőrű." A hirdetés szövegét már csak a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) honlapján olvashatjuk, akik az ügy kapcsán közérdekű igényérvényesítéssel éltek a bíróságnál azzal az ingatlanközvetítéssel foglalkozó céggel szemben, aki a hirdetést megjelentette. Az ügy esetleírása alapján az internetes hirdetésre az egyik országos tévécsatorna újságírója bukkant rá, majd ezt követően az egyik kereskedelmi televízió híradója is megkereste a céget, ahol az ott dolgozó munkatársak készségesen magyarázták el, hogy a „kizáró okok” kifejezés mit is jelent. E szerint, a színes bőrűek alatt csak „kínaiakat” és a „négereket” értenek, akiknek a jelentkezése - az állatokéval egyetemben - nem kívánatos. "Megnyugtató" volt ugyanakkor hallani, hogy a romákról nem gondol rosszat a cég, ezúttal számukra nyitva az ajtó. "A romák között lehet olyan is, aki teljes mértékben elfogadható. Tehát ha a színes bőrűt megjelöljük, akkor a külföldi színes bőrűekre utalunk ezzel" - magyarázta a közvetítő hölgy a híradónak. Ez a magyarázat azonban nem csak alapvetően felháborító és sértő, hanem jól mutatja, hogy milyen furcsa gondolatmenet alapján járnak el azok a cégek, akik a lakások közvetítését és főként a profitot tartják szem előtt. Az internetes hirdetéseket böngészve komoly kutatás nélkül is rábukkanhatunk egy-két gyöngyszemre, amelyek pl. a „Etnikum nincs” vagy az „Etnikumok kizárva” kitétellel segítik a tökéletes lakásra vágyók keresését.

Személyes „élményeiről” számolt be Dzavit Berisha is az Európai Roma Jogok Központja (ERRC) munkatársa, aki menekültként maga is érzékelte, hogy milyen nehézségekkel jár ma „idegenként” lakást találni. Dzavit Koszovóból érkezett Magyarországba, ahol ő és családja faji üldöztetés miatt kért menekült státuszt hazánkban, amit 2003. decemberében kapott meg. Dzavit a hazájában élő egyiptomi kisebbség tagja, és Koszovóban romaként kezelték barna bőre miatt. Magyarországon nem csak hogy bőre színe miatt éri megkülönböztetés, de azért is, mert nem beszéli jól a magyar nyelvet. Az ERRC-nél megérkezését követően viszonylag gyorsan el tudott helyezkedni és így állandó jövedelemmel is rendelkezik. A lakáshitel igénylése során azonban

szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy noha a magyar Menekültjogi törvény alapján, „mindazon jogok, amelyek megilletnek egy magyar állampolgárt, megilletik a menekültet is, számára még sem adatott meg az a lehetőség, hogy államilag támogatott hitelt vegyen fel, és így részben önerőből tudjon otthon biztosítani családja és a maga számára, mivel a bank által megkívánt több igazolás megszerzése nem járt sikerrel. A 2005-ben kezdődött ügy, most 2008-ban látszik rendeződni, amikor is a BM Bevándorlási és Állampolgári Hivatala által kiadott levél birtokában – amely megerősíti, a fent idézett törvény rendelkezéseit – kíván a hitelintézetnél újabb kérelmet benyújtani. Berisha úr elmondta azt is, hogy mikor nyilvánvalóvá vált, hogy a Bicskei Menekülttáborból nem tud olyan lakásba elöltözni, amit saját maga vásárol meg hitelből, végül Bicskén, a városban talált albérletet, ahol feleségével és két gyermekével jelenleg is lakik, naponta ingázva Pest és a Ráckeve között. Elmondta, hogy majdnem 3 hónapig tartott a megfelel ház megtalálása, ami főképp annak volt köszönhető, hogy ugyan magyarul beszélő barátja sikeresen lebeszélte a tulajdonosokkal a szükséges részleteket azonban, amint személyes találkozóra került sor több probléma is felmerült. Amint meghallották, hogy a lakás előnyeit és hátrányait szerbül beszéli meg társával, azt mondták, hogy a lakás már sajnos elkelt vagy azt, hogy majd később visszajeleznek, és természetesen Dzavit soha többet nem hallott a hirdetők felől. Elmondta azonban azt is, hogy könnyebb vidéken beilleszkedni, hiszen mindenki ismeri egymást, és több lehetőség van arra is, hogy személyes ismeretségek és a mindennapi apró találkozások révén megmutatni azt, hogy „ugyan mások vagyunk, mint ti, azonban ugyanolyan emberek és ugyanolyan érző lények”.

Írta: Farkas Nóra és Schvégel Judit Megjelent: 2008. június 4. Link: http://www.cafebabel.com/eng/article/24881/housing-racial-discrimination-hungary-refugees.html

EADS: az amerikai piac már megvan, a következő a kínai lesz?

Nori — Thu, 29 May 2008 13:13:00 +02:00

Bertil Huger, az Aibus Oroszország igazgatója válaszol fiatal európaiak kérdéseire az EADS ambiciózus stratégiájával kapcsolatban. Kép: EADS gyártású Eurofighter katonai repülőgép

Az EADS, európai légi-, űr-, és védelmi konzorcium szövetségre lépve az amerikai Northrop Grummannal történelmi jelentőségű szerződést kötött a Pentagonnal légi utántöltő repülőgépek szállításáról mintegy 35 milliárd euró értékben. A Boeing fellebezést nyújtott be a döntés ellen. Mindez éppen akkor történik, amikor Amerikában a nagyobb gazdasági protekcionizmust kívánók hallatják hangjukat.

A szerződés stratégiai fontosságú, ahogy az EADS, úgy az európai védelmi ipar számára is. Visszavonása az Atlanti-óceán mindkét partján a protekcionizmushoz való visszatérést vonná maga után. Európának ráadásul kísértést jelentene, hogy feloldja a Kínát sújtó fegyverembargót, a kieső piac kompenzálására.

Az itt olvasható interjú kérdéseit a Groupe des Belles feuilles internetes oldal olvasói tették fel. Az 1988-ban alapított, európai kérdésekre reflektáló klub tagjai közt egyetemistákat, fiatal értelmiségieket, franciákat és más nemzetiségüket tudhat, mindenféle politikai elköteleződés nélkül.

Groupe des Belles feuilles (GBF): Ezt a szerződést elsősorban egy amerikai-amerikai szerződésként kell értelmeznünk, amivel a Pentagon el akarja kerülni a Boeing monopóliumát?

Bertil Huger: Igen, bizonyosan arról van szó, hogy a Pentagon nem kívánja ezt a monopóliumot ezen az óriási piacon (545 repülőgép 3 részletben). A monopólium a vevő számára azt jelenti, hogy nincs választása és gyakran túlságosan magas árakat is. Ahogy Amerikában mondják: „You can ask what you want, you only get what they have” (Kérhetsz, amit akarsz, de csak azt kapod, amilyük van.). Ez egy komoly üzenet a Kongresszus és az amerikai kormány részéről minden beszállítójuknak. Jól tennénk, ha mi is merítenénk ebből a gondolatból Európában, ahol a védelmi piacok töredezettek és csak a nagy nemzeti cégeknek elérhetők.

GBF: Az amerikai hadsereg mindig is tanújelét adta a gazdasági patriotizmusnak. Lehetséges, hogy az EADS ajánlata valóban jobb volt vagy más okokat is lehetne említeni?

Bertil Huger: A védelmi piac nem olyan mint a többi. Fontos tényezőket kell figyelembe venni: biztonsági tényezőket, technológiai újításokat, szakmai kompetenciát. Valójában nem csak a Pentagon szorul külföldi beszállítókra, Európában sincs ez másként, kivéve a brit Védelmi Minisztériumot.

Tudni kell, hogy az EADS a lehető legjobban „amerikanizálta” ajánlatát, hogy megkaphassa ezt a mega szerződést: a sugárhajtású motorokat a General Electrictől szerzi be, összeszerelő futószalagot létesített Alabamában, nemcsak a légi utántöltő gépeknek, hanem az A330-as szállító repülőknek is. Ez doppingolja az A330 gyártást Európában is. A Pentagon és számos megfigyelő szerint az EADS ajánlata valóban a legjobb volt. Ezt bizonyítja, hogy Anglia és Ausztrália is európai repülőgépeket választott pedig szorosan kötődnek az amerikai védelmi cégekhez, sőt legutóbb Szaúd-Arábia is tőlünk vásárolt.

GBF: A szerződés nem fogja arra késztetni az EADS-t, hogy csökkentse európai jelenlétét és növelje azt az Egyesült Államokban és hozzá közel álló országokban?

Bertil Huger: Nem, szó sincs arról, hogy csökkentsük az európai jelenlétet, de arról igen, hogy kiterjesszük az EADS ipari tevékenységét olyan területekre, ahol van rá igény. Világos, hogy védelmi területen, ha nagy tételben szeretnénk szállítani, ipari jelenlét is szükséges, amely választ nyújthat az állami kliensek védelmi, technológiai és ipari kérdéseire, aggodalmaira. Az euró jelenlegi túlértékeltsége is azt teszi szükségessé, hogy dollár zónában termeljünk. 2020-ra az EADS szeretné a forgalma 20%-át Európán kívül megtermelni (ez az adat ma szinte nulla).

GBF: Nyílhatnak-e a következő években jelentős piacok az EADS számára Európán (és az Egyesült Államokon) kívül?

Bertil Huger: Az amerikai védelmi költségvetés a világpiac 55%-át teszi ki! A „BRIC”-nek nevezett országok (Brazília, Oroszország, India, Kína) komolya gazdasági növekedést mutatnak, amely együtt jár a védelmi kiadások jelentős növekedésével is. Oroszország és Kína katonai kiadásai növekedtek a legnagyobb mértékben. Az utóbbit embargó sújtja a Tienanmen téri események óta és az európaiak eleget is tesznek az amerikai kérésnek és hagyják, hogy Oroszország szállítsa Kínának a szükséges katonai felszereléseket. Ugyanakkor igazi dilemma ez Európának, mivel egy bezárkózó amerikai és egy embargó sújtotta kínai piac nem tudja biztosítani az európai védelmi ipar fejlődését.

Fordította: Kovács Zsanett Link:http://www.cafebabel.com/eng/article/24946/eads-aeroplane-china-france-america.html

Madridi kiállítás: a harag képei

Nori — Fri, 23 May 2008 15:39:00 +02:00

’Hogy el ne felejtsük: 34 kép’ címmel május 12-én nyílt kiállítás - a Médecins du Monde szervezésében –a spanyol fővárosban. Az esemény felvilágosító és szükséges, újbóli vitákat indít a modern világunkban háttérbe szoruló emberi válságokról.

’A kiállítás annak bizonyítéka, hogy a Médecins du Monde (A Világ orvosai, MdM) visszatért eredeti célkitűzéséhez. A sajtóbeli megjelenésre nem elég aktuálisnak tartott fényképekkel ugyanis csupasz valóságában mutatja be az elfeledett emberi válságokat - magyarázza Noëlle Rodembourg, a French NGO (MRAP, Movement Against Racism and for Friendship between Peoples) kommunikációs igazgatója Belgiumban. A tartósan fennálló krízisek, melyeket a társadalom többsége még mindig figyelmen kívül hagy, továbbra is jelen vannak Mongóliában, Libériában, Nigériában, Ugandában, sőt még Franciaországban is, ahol a romák lakáshelyzetére kell sűrgősen figyelmet fordítani. Igen, a nyomornegyedek még Franciaországban is léteznek. A ’Hogy el ne felejtsük: 34 kép’ kiállítás márciusban kezdte meg 2008-as turnéját Belgiumban. Spanyolországi második állomásáig 3500 látogatója volt. ’A sajtófotósok aktív szerepet játszottak a kiállításban, hiszen megosztották saját tapasztalataikat is’- teszi hozzá Noëlle Rodembourg.

Egyén a lencse mögött

A közönségnek időt adnak arra, hogy az érzelmeket felitassa. Az áldozatokhoz pedig a vendégek közelebb kerülnek. Digitális korunkban, a látogatót egy hatalmas sötétkamrába vezetik be. Itt hívják elő kényelmesen a fotósok fényképeiket, így segítve az érdeklődőket a kép befogadásában. Minden egyes negatívot a fényképész egy megjegyzése kísér, aki beszámol személyes tapasztalatairól, elválasztva porfesszionális és emberi mivoltát. A megjegyzések hozzásegítik a közönséget, hogy megértsen egy egyébként eleinte akár személytelennek tűnő negatívot. Ezt hangsúlyozza Norbert Musset is, miután elhagyja a sötétkamrát. ’Állandóan képekkel szembesítenek minket. Így ezek a végén már jelentésüket is elveszíthetik. Mindamellett a fotókat kísérő kommentek létfontosságúak, segítenek a látogatónak, hogy a helyzetet tényleg átgondolja valamint jobban megértse.’

A tsunamit jobban el lehet adni

Képek, érzések: szembesülve az emberi szenvedéssel, a tenniakarás iránti vágy és a tehetetlenség érzése között feszülő ellentét felkavarja a látogatókat. Élményeik meghatják őket, felkeltik bennük a vágyat, hogy szembeszálljanak a politikai lépések hiányosságával illetve a média tökéletlen információszolgáltatásával. Egy sikeres humanitárius akció kulcsa a közvélemény növekvő tudatossága. Az Indonéziát 2004-ben leromboló tsunami (tsunami) áldozatainak megsegítésére összesen 60 millió eurót (48 millió font) adományoztak a franciák. Míg a csupán tíz hónappal későbbi, de ugyanolyan katasztrofális pakisztáni földrengés segélyei nemzetközi szinten érték el az 50 millió eurót (40 millió font). Ez 10 millióval kevesebb, mint amekkora segélyt Franciaország egymaga küldött a tsunami után; Pakisztánban ugyanis sem turista, sem fotós nem volt.

Az újságokban

A közvélemény és a média kapcsolata egy játék: az újságok számítanak olvasóikra és ezért elsőbbséget az eladott események élveznek. Paradox módon, minél magasabb a megnövekedett értékesítésből származó profit, annál inkább képes az újság arra, hogy az időszerű események minden aspektusát, beleértve az emberi válságokat is, jobban közvetítse olvasói felé.

’Hiányoljuk a helyes eszközöket a munkához és ezért küzdünk’

Éhínség, gyötrelem, félelem, szegénység...ezekkel a jelenségekkel könnyen találkozhatunk bármelyik emberi válság során. Az már csakis az újságírón múlik, hogy talál-e egy más nézőpontot. Pierre Laurent – a francia napilap l’ Humanité vezető szerkesztője szerint: A sajtó csapdába kerül ebben az ellentmondásban: tudatában vagyunk annak, hogy mi is történik, még mielőtt a helyszínre érnénk, ezért állandóan küzdünk ezzel az előzetes tudással. Ugyanakkor megpróbáljuk megfejteni azokat az eseményeket, melyekről főként olvasnának, de amivel már tisztában is vannak az olvasók. Nekünk éppúgy ellen kell állnunk az utunkba kerülő információáramlásnak. Hiányoljuk a helyes eszközöket a munkához és ezért küzdünk.’ Í

rta: olivier lopez fordította: Darida Györgyi http://www.cafebabel.com/eng/article/24866/exhibition-madrid-medecinsdumonde-humanitarian.html

Isten hozott a ch’tiknél

Nori — Mon, 19 May 2008 15:26:00 +02:00

Dany Boon filmje útnak indul, hogy meghódítsa Európát. De az Isten hozott a ch’tiknél szinkronizált verziója vitákat kelt és ismét a középpontba helyezi a kérdést: van-e helye a regionális identitásoknak a nagy világfaluban.

Lehet-e helyettesíteni az észak-franciaországi patoi nyelvjárást a szásszal, az észak olasszal vagy az asztúriaival az európai mozipiac meghódítása végett? A Franciaországban február 27-én debütált Isten hozott a ch’tiknél sikerét exportálni nem egyszerű feladat. A vélemények megoszlanak arról, hogy lehetséges-e szinkronizálni a filmet például szász vagy észak olasz tájszólásokkal, mindazzal a mimikával együtt, amit a ch’ti megkövetel. Vajon Bergues, ahol a történet játszódik, át tud-e változni egy szász faluvá?

Miért is ne? A francia komikus-színész, Dany Boon, nem ismert külföldön, az európai nézők nem fogják azonosítani egyetlen nemzettel, egyetlen tájszólással. Az észak-franciaországi téglaházak is emlékeztetnek más országokra. A Posta is mindenhol nemzeti intézmény (még ha nem is olyan sárga, mint Franciaországban). És legfőképp: mindenki szeret nevetni a különböző tájszólásokon és más eltéréseken, amelyektől más Bajorország, mint Szászország, Andalúzia, mint Katalónia vagy Lombardia, mint Kampánia.

Az én régióm vagy az én Európám

De az európai integráció idején vajon minek köszönhető egy, a hagyományos értékekhez és helyi dialektusokhoz visszatérő mozisiker? A globalizáció együtt jár egy regionalizációs folyamattal. Minél egyszerűbb-az internet segítségével- utazni, vásárolni vagy akár befektetni bárhol a világon, az emberek annál inkább keresnek egy kis állandóságot a környezetükben, nyelvükben, identitásukban.

Az Európai Unió így fogalmazza meg jelmondatát: „Együtt a változatosságban”. Az európai identitás gyorsabban erősödne a helyi különbségek nélkül? Mindenki hozza az egyedi vonásait, amelyeket meg szeretne óvni…az uniós támogatások segítségével. Egyszerre európainak és bretonnak vagy bajornak érezni magunkat nem paradoxon, sokkal inkább az egyetlen lehetőség, hogy a regionális és az európai integrációt összebékítsük. Ugyanakkor nehéz feledni a szomszédainkkal és honfitársainkkal szembeni, mélyen belénk ivódott előítéleteket. Ez a film hasznos lehet, amennyiben több kíváncsiságot és megértést ébreszt a helyi sajátosságokkal szemben.

A Titanic kétszer süllyed el?

Észak és dél: két előítéletekkel teli világ találkozás. Igazi kulturális sokk. Egy mondás szerint „Északon kétszer sírnak: érkezéskor és induláskor”… Kad Mera, aki egy postahivatal igazgatóját játsza, meg is tapasztata ezt. A filmben mindenáron el szeretné érni, hogy áthelyezzék a Côte d’Azur-re. De ehelyett a „pokolban” találja magát, Bergues-ben, Nord-Pas-de-Calais régió egy kis porfészkében, ahol furcsán beszélnek, ch’ti dialektusban. Igazi rémálom egy Marseille-i hivatalnoknak.

A helyszínt adó régióból származó humorista, Dany Boon, tollából kipattant film rövid idő alatt az 1945 utáni Franciaország legnagyobb mozisikerét érte el. Már közel 20 millióan látták, így megdöntötte az eddigi 17 milliós rekordot, amelyet az 1966-os Egy kis kiruccanás című Luis de Funès film tartott.

Még egymillió eladott jeggyel az Isten hozott a ch’tiknél elsüllyesztené a Titanicot is, az abszolút csúcstartót. A francia sajtó lelkesen fogadta a közönségfilmet, amely olyan francia filmek sikerére emlékeztet, mint a Karácsonyi kalamajka (1982) vagy A bronzbarnák síelni mennek (1979). A médiumok sok helyet szentelnek a filmnek, még hetekkel a bemutató után is. Vajon Európában is ekkora sikere lesz?

Szerző:Luise Franke Fordította: Kovács Zsanett

Link: http://www.cafebabel.com/fre/article/24791/bienvenue-chtis-dany-boon-europe.html

Megjelenés: 2008. 05.19.

“Idegenek” Európában: a valódi eurogeneráció?

Nori — Fri, 09 May 2008 15:52:00 +02:00

A világ különböző pontjain egyre több fiatal dönt úgy, hogy európai talajon veti meg a lábát, és a bürokráciai bonyodalmak ellenére úgy tűnik, jól be tudnak illeszkedni. Olaszországban és Franciaországban élő orosz, afrikai és perui diákoktól hallhatjuk Európáról szóló nézeteiket.

A 27 éves Maria Sidelnikova szerint „európaivá válni nem azt jelenti, hogy majmoljuk az európaiakat, inkább felcsipegetjük a különböző kultúrák legjavát”. A filmszakos diák története Moszkvában kezdődött, melyet 15 évesen hagyott el, amikor családjával együtt az olaszországi Padovába költözött. Néhány év elteltével a család visszatért Oroszországba, Maria azonban maradt.

Úgy érzi, beilleszkedett, mint két kultúra hibridje, az adminisztrációs gondok nélkül azonban sokkal könnyebben boldogulna: mivel orosz állampolgár, évente meg kell újítania diákvízumát, a folyamat pedig mintegy hat hónapig tart. Most, hogy tanulmányai lassan véget érnek, megfelelő állást kell találnia, hogy meghosszabbíthassa a vízumát és továbbra is Olaszországban maradhasson.

Fehér Európa, fekete Afrika

„Az Erasmus-program csak európai polgároknak szól, az én egyetemem azonban szerencsére el tudott intézni számomra egy helyet’ – meséli Maria, aki jelenleg Párizsban tölt egy évet cserediákként. „Az Erasmus jó példa arra, miről is szól ez az új Európa. Ha az ember egy Berlusconi médiája által áthatott vidéki kisvárosban nő fel, már szinte kész gondolkodásmódot kap. Ez a tapasztalat megváltoztatja és felszabadítja a fiatalokat, sokkal inkább Európában érzik magukat.” Maria szerint Európa nyitásának csak pozitív hatásai lehetnek: „A fiatalok szempontjából, akiknek személyisége még formálódóban van, ez nagy fontos. Még több ingerre és a tapasztalatcsere még több lehetőségére van szükségük.”

Bernardo Capamba André „Minél kevesebb a feszültség Európában, annál több európai lesz nyitott a világra” – állítja Bernardo Capamba André, a 25 éves, párizsi történelemhallgató. Nyolc évvel ezelőtt érkezett Franciaországba Angolából, és ő is úgy érzi, teljes mértékben integrálódott az „eurogenerációhoz”. „Látom a nyitottságra és a klisék ledöntésére való hajlandóságot. Ez a generáció már megéli azt az Európa-ideát, melyet apáik megálmodtak.” Bernardo úgy gondolja, annak ellenére, hogy az előítéletek még mindig léteznek és sok még a tennivaló, az európai fiatalok kezdenek kitörni a nemzeti keretek közül. „Szerintem az afrikaiak nem kapnak egyenlő lehetőségeket. Úgy érzem, folyton bizonygatnom kell a képességeimet. Engem nem zavar, ha afrikainak tekintenek, de az afrikai származású franciák ezzel másképp vannak. Nekik franciák a szüleik, francia nevelést kaptak, bőrszínük miatt azonban mégis idegeneknek tekintik őket. Ez bántó számukra és szerintem e téren idő kell még a változáshoz. A fehér Európa és a fekete Afrika képe még mindig tartja magát.”

Mindazonáltal Bernardo úgy gondolja, Európa nyitott határai az afrikaiaknak is több lehetőséget nyújtanak: ahelyett, hogy csak Portugáliában maradnának, az angolaiak is kezdik felfedezni Európa többi részét. Mindennek ellenére nem valószínű, hogy ő Franciaországban fog maradni. „Angolában nagyobb szükség van rám, mert ott Franciaországtól eltérően nincs sok felsőfokú végzettségű ember. Ezenkívül ott könnyebb lenne, hiszen nem lennék kitéve annak, hogy állandóan bizonyítsam magam.”

A határok ledöntése

Gunther Oyola Gunther Oyola, a 30 éves olasz nyelvszakos diák már 10 éve él Franciaországban, és inkább érzi magát európainak, mint franciának. Peruban született és Limában francia iskolába járt, így számára könnyebb volt átszelni az Atlanti óceánt. Még mindig perui az útlevele, annak ellenére, hogy nem kap diákhitelt vagy, hogy vízumra van szüksége, bárhova is szeretne utazni. Hajthatatlanul ragaszkodik perui állampolgárságához. „Nem kell kínosan érezned magad csak azért, mert nem Európában születtél, a származásodra büszkének kell lenned. Az európaiak mindenki felé nyitottak, nem csak saját maguk felé. A fogadtatásban azonban vannak különbségek. Franciaországban, ahol nagyszámú arab közösség él, érdekesebbek lehetnek a latin-amerikai gyökerek, míg Spanyolországban pont fordított a helyzet.”

Az elmúlt évben Gunther foglalkozásokat szervezett Erasmus-os diákoknak Párizsban, így Európa különböző pontjairól érkező embereket ismerhetett meg, ezáltal „otthon utazhatott. Az Erasmus nagyszerű, lassan ledöntjük a nemzetek közti határokat.” Gunther könnyen azonosul ezzel a fajta „európaizmussal”; ő az eurogenerációban sokkal sokkal több kozmopolita vonást lát, mintha egyszerűen csak európai lenne. „Ebben benne van ’a mások’ megismerése is” – teszi hozzá. „A szó, ’európai’ egyet jelent egyfajta európai mentalitáshoz való csatlakozással, sokkal inkább, mint egy bizonyos ország keretei közötti élethez. „Boldog vagyok, hogy Franciaországban élhetek, de még boldogabb, hogy Európában.”

Fordította: Laczó Boglárka

Második generációs bevándorlók átlagos európaiakká válnak?

Nori — Thu, 08 May 2008 15:49:00 +02:00

A beilleszkedési probléma nem feltétlen oldódik meg azáltal, hogy valaki egy európai országban látja meg a napvilágot. Mathival és Alival beszélgettük, akik második generációs bevándorlók és jelenleg Franciaországban illetve Németországban élnek. Foglalkozási diszkrimináció, földrajzi elkülönítés, élet a belvárostól távol eső külvárosokban. Európa képes befogadni ezeket a második generációs európaiakat, akik gyakran találják szembe magukat intergációs problémákkal az öreg kontinensen?

"Egy őshonos franciának Eramus-ösztöndíjjal kiutazni gyerekjáték”

A 20 éves Mahdi apja marokkói származású, míg édesanyja algír. Franciaorszgban és Németországban nőtt fel, francia iskolában tanult. Jelenleg a ‘Institut d’Etudes Politiques’ hallgatója Párizsban. Számára egy biztos: először francia állampolgárként kell elismertetnie magát és csak utána lehet gondolkodni azon, hogy milyen is az európai identitás. „Őshonos franciáknak résztvenni egy Erasmus programon gyerekjáték. Jól érzik magukat az identitásukkal és alig várják, hogy másokkal talákozzanak, hogy európai identitásuk legyen. Azonban ki kell emelnem, hogy lakosság nagy része nem tartozik az eurógenerációhoz. Hogy európai legyél, ahhoz elöszőr franciának kell lenned! És, ha a fiatalokat folyamatosan az Észak-afrikai gyökereikre emlékeztetjük, hogyan fogják franciának érezni magukat?” Már három év telt el is a nagy sajtóvisszhangot kiváltó Párizs külvárosaiban történt zavargások óta, amikor a helyi bevándorlók a saját bőrükönkön tapasztalhatták az etnikai lázongásokat 2005 augusztusában. A média bemutatta, hogy a szegény körülmények között élő fiatalok hogyan fejezik ki dühüket, szembeszálltak a rendőrökkel és autókat gyújtottak fel. Egy francia nemzetközi hetilap a Courrier Internationalban megjelent írás több hasonló európai orgánumot idézve kiemelte, hogy kudarcot vallott a francia integrációs modell, és attól tartott, hogy a zavargások kiterjedhetnek majd más országokra is. Újságírók és riporterek gyakran emlegették a következőt: „a szabadság, egyenlőség és testvériség varázsigék nem jellemzik a nem-fehér francia férfiak és nők mindennapjait. Rájuk inkább az elnyomás, a diszkrimináció és a szegregáció a jellemző. Ami pedig mindenkit jellemez az a nyugtalanság.” –kommentáta az eseményeket a brit Orserverben Trevor Phillips, a faji egyenlőségi bizottság elnöke.

„Senki sem hiszi el, hogy német vagyok pedig ez áll a személyimben"

A beilleszkedési problémák kezelése egy összeurópai ügy. Az öreg kontinensen minden kozmopolita társadalomnak szembe kell néznie az erőszakkal és a diszkriminációval. Ali az észak-nyugati Rurh-vidék egyik ipari német város peremkerületében nőtt fel. Jelenleg 29 éves, kurd és török felmenői vannak és egy osztrák felesége. Csak úgy, mint bárki más, ő is átélte a berlini Rutli szakiskolában történteket. Az intézmény tanárai megkongatták a vészharangot az iskolában uralkodó erőszak miatt. Az iskolában tanulók 80 százaléka külföldi származású. Az iskola a kudarc szimbóluma lett a faji sokszínűség és a fiatal bevándorlók integrálásának. Ali úgy gondolja, hogy a tolerancia megoldhatja ezeket a problémákat. „Persze, hogy létezik rasszizmus” – mondja, „de én hiszek a multikulturalizmusban. Az embereknek látniuk kellene a lehetőséget, amit a kulturális sokszínüség kínál. Tolerancia a kulcs mindenhez!” Ali számára Európa egyesíti a származásából fakadó sokaságot egy közös alapon. „A szüleim a hatvanas években érkeztek Németországba. Édesanyám kint tanult meg németül. Úgy gondolom, hogy én egy kozmopolita vagyok, mert egy kulturálisan sokszínű környezetben neveltek és nőttem fel. Elősorban Ruhr-vidék gyermekének vallom magam és utána európainak. Leginkább ennek az az oka, hogy bár az áll a személyimben, hogy német vagyok mégsem hiszik el, hogy az vagyok.”

„Az észtek azt fogják hinni, hogy a kuszkusz az egy francia étel”

Az Alternatives Internationales francia magazin The second generation shakes Europe (a második generáció felrázza Európát) című különszámában Yann Mens az öreg kontinens vezetőihez szól: „Európa multikulturálissá vált és új társadalmi szerződésre van szüksége.” Bár az írás 2006 márciusában jelent meg Mens szavai mindaddig érvényesek, amíg az aktuális események mindennaposak. „A társadalom széles rétegeinek tudomásul kell venniük azt, hogy a probléma létezik!” – mondja Mahdi. „A franciáknak el kell fogadniuk egy ez a kulturális sokszínűséget. Például az észtek megfogják érteni, hogy a francia étkezdékben péntekenként kuszkusz és hal lesz a menü. Talán azt fogják hinni, hogy ez egy francia étel!” Once multiculturalism is adopted, its identity – a eurogenerational identity – will naturally emerge, Mahdi feels, who adds that he hopes to do his internship in Germany next year. Amint a multikulturalizmus elfogadottá válik, az önazonosság, az eurogenerációs azonosság, természetessé vállik. Mahdi aki hisz mindebben, reméli, hogy Németországban végezhetné a szakmai gyakorlatát jövőre. „Ha egy francia fiatal átlépi azt a korlátot, hogy csak a marokkói származását veszi figyelemembe egy másik embernek, akkor nem fogja azt mondani Európára, hogy «valahol máshol fekszik» vagy, hogy «ez nagyon érdekes, de mi is ez valójában» ” Amikor megkérdeztem, hogy mit jelent számára Európa Ali a következőt felelte: „egy kulturális sokszívűség, vélemény szabadság, lehetőség utazásra, tanulásra és, hogy kritikus legyél, valamint, hogy megvitassd a történelmet és a múltat.”

Szerző: Jane Mery Fordította: Kéry Tamás

A célvonal mögött

Csacsillus — Sun, 04 May 2008 23:42:00 +02:00

A Kentucky Derby az Amerikai Egyesült Államokban a legrégebb
óta rendszeresen megrendezett
lóverseny, a Hármas Korona egyik ága.
E mellett a Preaknessen és a Belmonton
való győzelem jelenti a másik két ágat,
s egyúttal a Korona birtoklását is.

Az első versenyt még 1789-ben Lexingtonban tartották, de évenkénti rendszerességgel csak majdnem száz évvel később kezdtek el derbit rendezni.
Az első Kentucky Derbyt pedig 1875. május 17-én rendezték meg, közel tízezer érdeklődő előtt.
A derbin kizárólag hároméves lovak versenyezhetnek; a táv a brit mintára eleinte 2400 méter volt, ám ezt 1896-ban lecsökkentették 2000 méterre.
Kentucky Derby Rekordok: - a legnagyobb mezőny: 1974-ben (a verseny századik évfordulóján) huszonhárom ló állt rajthoz; - a legkisebb mezőny: hárman, az 1892 és 1905 között rendezett versenyeken; - a leggyorsabb: Secretaria, aki egy perc és ötvenkilenc másodperc alatt vágtázta végig a 2000 métert;

Ezen a derbin mindössze háromszor nyert kanca (1915. Regret, 1980. Genuine Risk, 1988. Winning Colors).

Eight Belles az idei, 134. derbin az egyetlen rajthoz álló kanca volt, előtte csak 1999-ben volt erre példa. Három és fél hosszal a harmadik helyezett előtt ért célba, rövid életének legjobb teljesítményét nyújtva.
A telivéreket napjainkban már túl erősre és túl könnyű csontozatúra tenyésztik, s mivel a hároméves lovak még nem vettek részt túl sok versenyen, így a teljesítményük sem igazán jósolható meg előre, a tenyésztők a felmenőik alapján választják őket.

A vasárnapi derbin húsz ló indult, mindannyian Native Dancer leszármazottai, az 1988-as győztes Winning Colors pedig Eight Belles felmenői között is megtalálható. És bár sok futamot már a korszerű, lovakat kímélő műanyag borításon rendeznek, Kentucky Derbynek otthont adó Churchill Downs még a hagyományosnak tekinthető, homokos pályák közé tartozik.

Ezen a pályán futott Eight Belles is, aki azonban a célban összeesett: mindkét mellső bokája szilánkosra törött.

Míg a tömeg a győztes Big Brownt ünnepelte, a kancacsikót a pályán el kellett altatni.

Rip: Eight Belles (]-Rest-In-Peace-[)

Zene: Portishead, Hooverphonic és a Lo Fat Orchestra

Nori — Wed, 23 Apr 2008 09:41:00 +02:00

Vajon honnan származik ezeknek az együtteseknek a nevük? Az Egyesült Királyságban, Belgiumban, Svájcban és Franciaországban kutatkodtunk, hogy áprilisi zenei válogatásunkat összeállítsuk.

A legtöbben tudják, hogy a Portishead Bristolból származik. Amit azonban talán kevesebben tudnak, hogy a hármasfogat nevét a Bristol körüli egyik kisvárosról kapta. Az 1991-ben alakult Portishead 1994-ben dobta piacra bemutatkozó albumát, a Dummy-t. Első lemezük valóságos zenei forradalmat okozott, hiszen olyan új fogalmakat vezetett be, mint a „trip-hop” és a „downtempo elctronica”. Azóta Beth Gibbons és bandája változatlanul a zenei paletta legkülönbözőbb részeiről gyűjti rajongóit. A „Third” című albumuk a tizenhét évnyi együttzenélés alatt elkészült harmadik közös lemez, amit a cím is találóan kifejezésre juttat. Nem az előző albumok újrafelvételéről van itt szó; a zenekarban feszülő elemi energiák jó nagy adag melankóliával keverednek a hanghordozókon.

Amikor a kilencvenes évek zenei világát meghatározó bandákról beszélünk, mint a Portishead, a Moloko, a Morcheeba vagy a Golfdrapp, nem lehet nem említeni a „Hooverphonic” nevű formációt. A belgiumi születésű Geike Arnaert 1997 óta a banda képe és hangja és jól illik hasonlóan karizmatikus kollégái társaságába, mint például Alison Goldfrapp, Roisin Murphy (Moloko) és Beth Gibbons. A Hooverphonic mindenképpen egyedi hangzással rendelkezik, hiszen Geike Arnaert személyisége nem tűri a melankóliát; vidám hanggal és rendíthetetlen energiával igyekszik könnyedséget csempészni a belga együttes zenei hangulatába. Nyolcadik albumukkal sem térnek el a számukra eddig sikert hozó stílustól; a „President of the LSD Golf Club” a hatvanas évek világát idézi és olyan zenei utazásra invitál, ahol a trip-hop-os áthallások merőben új elemekkel keverednek. PIAS Svájcot általában a krémes tejcsoki és a ragacsos fondue hazájaként ismerik. Ezek finom, de nagyon nehezen emészthető dolgok. Szerencsére van egy egészségesebb megoldás is ami a megfelelő mennyiségű boldogsághormont juttatja szervezetünkbe anélkül, hogy úszógumink nőne, és ez a megoldás a „Lo Fat Orchestra” névre hallgat. A svájci-német együttes a festői Schaffhausenből származik és saját bevallásuk szerint olyan legendás formációk hatottak rájuk, mint a Beatles, a Dinosaur Jr és a Lemonheads. „Korlátok nélküli popzene”-ként aposztrofálják stílusukat, amit énekhangok, nagybőgő, ütőshangszerek és jó nagy adag humor segítségével állítanak elő. Első nagylemezüket, a Canned Candies-t („Dobozos Nyalánkságok”) rengeteg odafigyeléssel állították össze és elmondható, hogy ez egy nagyon jól sikerült zenei projekt, a CD borítót pedig az énekes, Chrisi tervezte. Első kislemezük, az Esta Noche („Ma este”) határozza meg az egész album hangulatát. Ez a szám olyan pörgős, hogy a legpunnyadtabb emberből is pillanatok alatt kihozza a party animalt. Aki szerint a svájci zene az utóbbi időben nem igazán tartott lépést a korral, annak sürgősen szüksége van egy nagy adag Dobozos Nyalánkságra.

Camille régóta várt új albumával, a Music Hole-lal végleg bejegyezte a nevét a francia énekesek rangos névsorába. Ezen a lemezen először nem csak francia, hanem angol nyelvű dalok is találhatóak. Az albumon persze nem ez az egyetlen újítás, hiszen ez lett leginkább művészi hangvételű korongja az énekesnőnek. Néhány itt-ott hallható zongorafutamot leszámítva Camille lemondott a hagyományos hangszerelésről. A különböző stílusirányzatokhoz tartozó művészek munkája nyomán Camille új hangon szólal meg. Szakértők szavaival a Music Hole a „body percussion, a minimalista trance és a torok legmélyéről feltörő dalok” kombinációjából jött létre. Egy nagyon kellemes, hűvösen lezser album azoknak, akik szeretnek letérni a kitaposott útról.

Camille nyolc honfitársa mintha teljesen más bolygóról jött volna. Az Enneri Blaka formáció nevét egy nigeri folyóról kapta, “elektro-funk” zenéjükbe pedig beleremegnek a falak is. A strasbourgi srácok hihetetlenül otthonosan mozognak a zene és ritmusok világában és jóllehet koncertjeiken, ha jól figyelünk el lehet csípni néhány klasszikus zenei taktust, általában azonban improvizálnak, megtartva a magas zenei színvonalat és a kitűnő hangulatot. Zenéjük mentes a kliséktől; a jazz-es groove-ot néha zongorakíséret dobja fel, amit DJ és MC egészít ki. Azok a szerencsések, akik élőben látják őket, meggyőződhetnek maguk is a bennük lakozó őserőről. Figyelem: senki ne csodálkozzon aztán, ha másnap mindene fáj az áttáncolt éjszaka után és “hiányzik-a-zene” szindrómától szenved! Aki pedig nem jut el a koncertre, az induljon gyorsan és vegye meg Big Bang című lemezüket.

Írta: Sandra Wickert - Berlin - 23.4.2008 Link : http://www.cafebabel.com/en/article.asp?T=T&Id=14592 Fordította : Havas Lóránt

Térkép: légy német, hogy gazdag legyél, tartja a Forbes

Nori — Tue, 22 Apr 2008 15:58:00 +02:00

Hogyan lehetsz tulajdonképpen milliárdos? Menekülj Európából: a Forbes által regisztrált 1125 milliárdos közül ugyanis csupán 20 százalék európai. A többiek többnyire az Egyesült Államokból (42 százalék), Kínából, Indiából illetve Oroszországból származnak.

Európában szükségünk van adóparadicsomi választásainkra, de nem olyan értelemben, hogy a világ leggazdagabbjai az öreg kontinensről honnan is származnak, vagy hol telepednek le. Ennek értelmében, ha mégis Európában maradunk, legjobb ha németek vagyunk: 2008 óta ugyanis Németországnak 49, míg - összehasonlításképpen - az Egyesült Királyságnak 48 milliárdosa van. És hogy a leggazdagabbak között is gazdagabb legyél, ugyancsak németnek kell lenned: Karl Albrecht a leggazdagabb európai, megelőzve a francia Bernard Arnault.

Minden országnak megvan a maga módszere arra, hogyan gazdagodjon meg: a spanyolok és a britek elsősorban az építőiparban, a franciák illetve az olaszok a luxusiparban, a németek pedig az iparban valamint az értékesítésben érdekeltek. Olaszországban és Hollandiában a média ugyancsak jól működik. A diverzifikációt éppúgy részesíthetjük előnyben, és minden területen befektethetünk. A legtöbb esetben a milliárdosok első örökösök.

Európai milliárdosok a Forbes 2008-as listája alapján Németország 49 Nagy-Britannia 48 Törökország 35 Svájc 28 Spanyolország 18 Franciaország 12 Olaszország 12 Ukrajna 7 Svédország 6 Lengyelország 6 Írország 5 Görögország 5 Norvégia 4 Portugália 4 Monaco 4 Hollandia 3 Ausztria 2 Románia 2 Csehország 1 Dánia 1 Ciprus 1 Belgium 1 Gibraltár 1 Izland 1 Magyarország 1

Szerző: Franck Lirzin - Párizs - 22.4.2008 Fordította:Darida Györgyi Link: http://www.cafebabel.com/en/article.asp?T=T&Id=14499

Budapest on the Ground!

Csacsillus — Fri, 11 Apr 2008 15:02:00 +02:00

Április 17-20 között a budapesti szerkesztőség tagjai látják vendégül azt az öt újságírót, akik Budapesten fognak "ground"-olni. A vitára április 17-én kerül sor a Centrál Kávéházban:

A francia konyha a Világörökség része?

Nori — Wed, 02 Apr 2008 10:37:00 +02:00

A francia konyha nagy séfjei támogatnának egy, a Világörökség része címe elnyerését célzó pályázatot. Német -multikulturális- földön az ötlet lassan érlelődik és csak mértékkel fogyasztják

A kreuzbergi Orienstrasse Little Istanbuljában vagyunk. Egy hosszú nap vagy egy kis séta után ide bárki betérhet egy dönerért. Egy pitából, grillezett húsdarabkákból, salátából és fokhagymás, joghurtos öntetből álló szendvics, a keleti ízek finom áradata, amit akár az utcán sétálva is bekaphatunk. A Made in Germany konyha az ízek végtelen skáláját kínálja: legyen az német vagy török, thai vagy olasz, berlini vagy müncheni. De vajon ez gasztronómia a szó francia értelmében?

Február 23-án Nicolas Sarkozy bejelentette arra irányuló szándékát, hogy a francia konyha a Világörökségi Listára kerüljön. „Mint minden művészet, a konyhaművészet is fejlődik. Ezért vagyok szkeptikus egy ilyen titulus örökkévalóságát és érvényességét illetően.”-mondja a frankfurti származású Michael Hoffman, a berlini Margaux étterem séfje. ??? „Gyerekkoromban az étkezés három fogásból állt, lehetett beszélgetni egy mással. Az evés alapvető fontosságú, hozzájárul ahhoz, hogy az emberek jobban megértsék egymást. Manapság az egészet gyorsan elintézzük egy fogással. Hogyan lehetne így a Világörökség része címért versenyezni?”- teszi hozzá nem rejtve véka alá a váleményét.

Konyhaművészet a hasznostól a művésziig

A német „esskultur” szó, amit a franciák gasztronómiának fordítanak, inkább étkezés kultúrát jelent. Ez a halvány kis jelentésbeli eltérés jól mutatja a franciák és a németek konyhához fűződő különböző kapcsolatát. A Rajnán túl az evésre sokáig szükségként és nem élvezetként tekintettek. A „gastronomie” szó, fellengzősen francia módra ejtve, végérvényesen művészetté változtatja a főzést. Vajon mit gondolnak a németek Nicolas Sarkozy ambiciózus tervéről?

A hangnem Michael Hoffman konyhájától távolodva sem változik. Jean Klein – nyelvész és egy francia-német, a Rajna két partjának kulturális jelenségeit bemutató és összehasonlító konyhai szótár szerzője – is bosszúsnak mutatkozik e szándék hallatán: A szellemi Világörökség fogalmának örökérvényű szokásokra és hagyományokra kell korlátozódnia. A francia konyha ilyen lesz 100 év múlva is? Senki sem tudhatja biztosan.”

Az UNESCO egyezménye szerint a szellemi világörökséghez társadalmi szokások, rituálék és ünnepi események, a természettel kapcsolatos ismeretek, praktikák és a tradicionális kézművesség tartoznak A gasztronómia mint élő tradíció megfelel ezeknek a kitételeknek? Igen is és nem is Michael Hoffman szerint: „Vigyázat! A történelmi műemlékek értéke állandó, a konyhaművészet olyan szaktudás, amely öröklődik. De hogyan történik ez az átörökítés?”

Ahány táj, annyi gasztronómia

A francia gasztronómia világhírnévnek örvend de szívesen felveszi-e az UNESCO? A Világörökségi Listára kerülés változtat majd valamit ezen a hírnéven? A nézettségi rekordot tartó berlini sztárszakácsnő, Sarah Wiener megjegyzi: „A gasztronómiát a Világörökség részévé nyilvánítani jó kezdeményezésnek tűnik, de miért kellene a francia konyhát a többi felett állónak tekinteni?” Az osztrák születésű ínyenc hozzáteszi, hogy „a francia konyha, ahogy az osztrák is, olyan sok kis nüansszal rendelkezik, hogy először definiálni kellene a konyhaművészetet mielőtt ily módon kitüntetjük.”

Amíg a németek filozofálnak, az olaszok tiltakoznak: az EU 166 olasz specialitást ismer el 156 francia ellenében. Monica Tenderini Berlin-Kreuzbergben található Café Marx olasz séfje. Ő ugyan mértékletesebb de nem érti ezen szándék okait: „A főzés mindenek előtt kultúra, egyáltalán nem verseny. Ráadásul kockázatos is a szellemit, a tapinthatatlant materializálni.” Főleg ha a gasztronómia összefonódik a történelemmel. Michael Hoffman szerint Németország különleges eset, már ami az étkezési kultúráját illeti: „A második világháború mindent elpusztított. Nem csak szokásainkat és hagyományainkat, hanem a gasztronómiánkat is! A németek kulináris önbizalomhiánytól szenvednek, amely a saját magabiztosságuk hiányából fakad. A német kultúra háttérbe szorult a megszállók kultúráival szemben.”

Bebizonyítani, hogy a kulináris kultúra generációról generációra öröklődik és kölcsönhatásban van a természettel és a történelemmel. Ezeknek a kihívásoknak kell megfelelnie a francia konyhának 2009-ig ahhoz, hogy elérje felvételét a Világörökségi Listára. Addig is éljen a cordon bleu!

Szerző: Léa Chalmont - Párizs Megjelenés: 2008. április 2. Fordította: Kovács Zsanett Link: http://www.cafebabel.com/en/article.asp?T=T&Id=14357

Brit, olasz és német építészek alakítják Európa arculatát

Nori — Tue, 01 Apr 2008 10:01:00 +02:00

Nyitottság, átláthatóság, hatékonyság: melyik épület kér a demokráciából? Mi kiterjesztettük az Európai Parlamentre, a Palotára, az Emberi Jogok Európai Bíróságára valamint a Központi Bankra.

Európai Parlament: Görögország a Rajna partján

Az Európai Parlament, mint az Európai Unió politikai központja, az építészeti innováció képviselője: 1990 óta a Parlament tagjai a Strasbourg északkeleti határán fekvő Lousise-Weiss épületben gyűlnek össze. A létesítmény a nevét egy 1920-as évek beli francia származású politikusnő, feminista, és európai aktivista után kapta. A kivitelezés egy kísérlet sikeres eredménye, melyben az európai demokráciának akartak olyan teret biztosítani, ahol élhet. A francia iroda, az Architecture Studio – amely 1991-ben a nemzetközi pályázatot megnyerte - 220 ezer négyzetméteren egyesítette az európai építészetet jelentő stílusok alapelveit. A kereszt és az ellipszis dominál – a visszafogott klasszikus forma és a barokk korszak lendületes íve. Kívülről a Parlament szerkezetét egy konferenciateremnek helyet adó boltíves épületrész osztja meg, melyhez plenáris ülésterem illetve egy torony is tartozik; utóbbiban az EP-képviselők irodáival. A torony befejezetlen, szokatlan keleti homlokzata gondolkodásra ad okot: a római Colosseum mintájára készült volna? Vagy Bábel egyik kelet felé néző tornya az? Az Architecture Studio elképzelésének megfelelően, a látogatók - a nagyközönség számára is megközelíthető toronyban - a nyugati demokrácia támoszlopával találkoznak: a görög Agóra, a népgyűlések helyszíne az ókori Athénban. A plenáris ülésteremmel átellenben ez a kerek köztér foglalja el az irodatorony belső terét. Hiába azonban az előd – a kizárt kupolájával – a berlini Reichstag üvegkupolájának átláthatóságához semmi hasonlót nem sugároz.

Európa Palota: egy lovagi palota a hetvenes évek varázsával

A Lousise-Weiss épület tulajdonképpen az EP- képviselők ’luxus székhelye’ (Süddeutsche Zeitung), állapíthatjuk meg azonnal, ha megpillantjuk a szomszédságában fekvő Európa Palotát. A négyszögletes épület konvencionális külső szerkezete a francia építész, Henry Bernard tervei alapján készült 1977-ben. Ebben a koncepcióban Európa kevésbé szolgálja vita tárgyát, mint az új parlamenti épület esetében: Bernard szerint a 38 méter magas épületnek megjelenésében az EU erősségét, egységét kell megtestesítenie. A belső terek kialakításánál viszont a tervező inkabb az ívek elvét követte, szimbolizálva az ötletek és vélemények szabad áramlását. Az Európai Tanácsnak - European council - mindmáig az Európai Palota ad otthont. 1999-ig pedig a Parlament ülésezett itt egyéb alternatív épület hiányában.

Tanácskozás: Emberi Jogok Európai Bírósága

Strasbourg, Richard Rogers & architects építészeti modellje /Párizsi kiállítás 2008 (Foto:@dalberal/Flickr)

Az Igazság Istennője mérleget tart a kezében. Ez az allegória inspirálhatta a sztár építész Richard Rogerst, - akinek egyébként egyik munkáját, a Heathrow ötös terminálját London mellett nemrég adták át – az Emberi Jogok Európai Bíróságának szerkezetében. A bíróság köralakú konferencia termei - madártávlatból legalábbis - két hatalmas tanyérra hasonlítanak. Az épület 1995-ben készült el, és Strasbourg Európa negyedében a Lousise-Weiss épülettel illetve az Európa Palotával egyetemben a ’mágikus háromszög’ részét képezi. Az építész szándékához híven – a létesítmény acél, üveg homlokzata a szomszédos patakban tükröződik vissza - az épület nem egy ’emlékműnek’, hanem egy ’szimbólikus ismertetőjegynek’ készült, miszerint Európának lehet ’hihető képmása’. Rogers – egy brit építész olasz gyökerekkel, aki 2007-ben elnyerte a Pritzker építészeti díjat (Pritzker architecture prize), épületében az igazságosság alapelveit fogta közre: átlathatóság valamint tökéletes tisztaság. Mindamellett a szerkezeti szimmetriának - egy az eredeti adminisztratív felépítéshez kapcsolodó- nagyon prózai oka van. 1998-ig ugyanis a bíróság az Európai Bizottságnak is otthont adott– mindkettő a saját maga kerek tányérjában volt.

Finanszírozás: Európai Központi Bank (ECB), Frankfurt am Main

Az ECB átmeneti helye, Frankfurt am Main (Fotó:@Mike from Zurich/Flickr)

2008 februárjában Frankfurt am Main városa megkapta az építési engedélyt, a munkálatok áprilisi megkezdésével. Az Európai Központi Bank új székháza (European Central Bank) a metropolisz keleti határában az egykori Nagy Vásárcsarnok telkén lesz. Az osztrák építész iroda, a Coop Himmelb(l)au egy 185 méteres toronyirodát tervez, amely egy üvegátriumból, valamint két különálló, de egymásba csavarodó toronyból áll. A bécsi építészek szerint ez a ’transzparencia, hatékonyság és stabilitás szimbóluma’ – egy olyan szerkezetnek a jellemzői, amelyeket az európai fizetőeszköz őreinek is alkalmazniuk kell. Az ECB a Frankfurt központjában fekvő, számára a kilencvenes években átalakított Eurotowerben marad még körülbelül 2012-ig. A tervezett Skytower már az építkezések megkezdése előtt is problémák forrása. 1928-ban az egykori Vásárcsarnok egy örökségvédelmi rendelet alá tartozott, ezért tiltakoztak olyan hevesen az építész, Martin Elsaesser örökösei az új épület ellen. A Coop Himmelb(l)au eredeti javaslatát az ellenállások elhárították. Közvetlenül a Vásárcsarnok mellett ugyanis egy felhőkarcoló konferencia központot terveztek.

Most viszont a csarnokot alakítják át konferenciák helyszínéül. Falainak megbontása, valamint egy, az ipari emlékművön átvezető üveg átjáró konstrukciója még mindig napirenden van – és ez legtöbb vita témája Frankfurtban

Írta: Anna Karla - Párizs - 1.4.2008 Fordította: Darida Györgyi Link: http://www.cafebabel.com/en/article.asp?T=T&Id=14355

Nyuszi ül a fűben

Csacsillus — Sat, 22 Mar 2008 08:08:00 +01:00

Húsvétot mindenki megünnepli,
ha más nem, a szabadnapokért köszönetet mondunk reggel, amikor nem csörög nyolc óra előtt a vekker. Sokan lelkesen készülődünk, sőt tartjuk a böjtöt is, a bevásárlószatyorból
a sonka mellől csokinyulak kandikálnak ki, kindertojások, díszítő matricák és festékek lapulnak mellette.

Aztán legkésőbb vasárnap délután nekilátunk – ki-ki a maga vérmérséklete szerinti technikával – a tojásfestésnek, másnap pedig vegyes érzelmekkel várjuk a locsolók hadát. Van, aki hét lakat alá zárkózik, mások pedig versenyeznek, kihez érkeztek többen. Az elhervadás-ellenes akciókat illik hímestojással jutalmazni, de a volán mögé nem ülő locsolóknak való pálinka is elő kell hogy bukkanjon előbb-utóbb az aprósütik mögül. Szép szokások ezek, többségükről pedig még csak nem is sejtjük, hogy eredetileg közük sincs a keresztény ünnephez.

Főleg a gyerekek előtt megkerülhetetlen annak kérdése, hogy mi köze a nyúlnak a tojáshoz, azt viszont már a felnőtteknek kell feltenni, hogy mi lesz, ha elmúlik az ünnep. Az utóbbi néhány évben lett nagy divat a húsvéti nyúlvásárlás, mert „olyan cuki”. Valóban, egy nyúl tud „cuki” lenni, de nem csak abban a 3-4 napban, amíg meghozza az ajándékot és elrágcsál néhány szál répát.

A nyúl egész életében „cuki”. Akkor is, amikor kidobják a kukába, akkor is, amikor eleresztik a közeli ligetben, parkban, ezzel biztos halálra ítélve. De szinte semmivel sem jár jobban az a szőrgombóc sem, akivel aztán nem játszanak, nem engedik ki. Sok kereskedő persze inkább visszafogadja a gyorsan megunt állatkákat, s több állatkert is befogadja a füleseket. Csakhogy ennek nem szabadna így történnie, hiszen az állatkertek, vadasparkok befogadóképessége is véges, az állatkereskedő sem köteles minden esetben visszavenni az állatot, arról nem is beszélve, hogy ritka az olyan kereskedő, aki megfelelő körülmények között tudja tartani a „portékáját”.

A felelősség minden esetben a szülőké, hiszen nekik kéne tudni, van-e elég idejük és pénzük nyulat tartani, mert nyilvánvalóan egy bizonyos korig még nem szabad rábízni teljes mértékben egy kisgyerekre, aki pedig azt sem tudja felmérni, milyen egyéb vonzatai vannak a kiskedvencnek. S akármennyire is könyörög a gyermek a nyúlketrec előtt, meg kell tanulni nemet mondani – és nem csak a nyúl érdekében!

Kuba: napfény a sikátor végén

Nori — Fri, 21 Mar 2008 16:05:00 +01:00

A “rock and backpack” sorozat első állomásaként La Havanába, Kuba fővárosba és kulturális központjába látogatunk el, a helyre, ahol mindenkiben művész rejtőzik, mégis csak kevesen élnek az önkifejezés eszközeivel.

Szerző:Marc Paso Mateu - La Habana Fordította: Havas Lóránt Megjelenés: 2008. március 21.

A levegőben mangó és gázolaj szagának furcsa elegye terjeng, La Havana illata. A főváros az ellentétek városa: az impozáns épületek viharvert és megkopott holmokzata is csak fokozza a várost belengő furcsa, dekadens életérzést. A belváros utcáinak labirintusa azonban számos kincset rejt magában. Ezek közül kétségtelenül a legszebb a Callejon de Hamel, egy színpompás sikátor, amely igazi kis városállamként lüktet a Cayo Hueso nevű, egyébként szürke és barátságtalan negyed közepén. A sikátort szegélyező falak adtak helyt először az afro-amerikai falfestészet műremekeinek.

Minden egy helyen

Ezen a kis területen a művészeti önkifejezés minden formájával találkozhatunk. Santeria rajzok Orishas (szentek), Nkisis (szellemek) és istenek képeivel éppúgy találhatóak a sikátor falain, mint egzisztencialista filozófiai gondolatokat magukon hordó golyóstollak képei.

A Hamelben a falakon szobrok helyett a Nińos de Hamel-ek találhatóak. A legenda szerint az utcát borító szemét újrahasznosításával készült alkotások észrevétlenül kerülnek a sikátorba és onnan ki: telefonkábelekben elrejtett húsvéti tojás, a fejünk fölött szálló nagy régi fürdőkádak, a mennyei királyságot kutató óriás totemoszlopok és a kíváncsi szemek számára ijesztő, mindenhol jelen lévő szemet ábrázoló falfestmény. __ A művész, aki saját lakóközössége számára alkot__

A bejáratnál egy gyanús alak Santeriához való alapanyagokat szeretne eladni: gabona, nyaklánc, gyökerek és főzetek között lehet válogatni. A természet erőinek gyógyító hatásába vetett hit a katolikus és az afrikai törzsi vallások kombinációjából ered; jól megfér itt egymással a boszorkánykodás, a babona és a különféle rítuálék. Ebből a „mágikus vegyeskereskedésből” a Mercedita Valdés stúdió-műhely felé visz az út. Ebben a kis szentélyben alkot és állítja ki munkáit Salvador González Escalona, aki a közép-kubai területről, Camagüey-ből származik.

A festő-szobrász művészi elhivatottsága – ami az afro-kubai gyökerekbő ered – és az őt az emberekhez fűző szoros kapocs segített neki, hogy több mint húsz év alatt valósággá váljon az a projekt, ami a helyi közösségi használatára és örömére működik és amit a művész saját munkájával segít. „Az elképzlésem lényege, hogy a várost kreatív művészettel gazdagítsuk, hiszen így az részét képezi majd az emberek identitásának” mondja. A hátsó udvarban nem csak kiállítótermek vannak, hanem, főként fiatalok számára lehetőség nyílik itt számos oktatási és szabadidős tevékenység végzésére. A közösség színházi előadásokat, felolvasásokat, festészeti tanfolyamokat és koncerteket szervez. A fősodort azonban a tradicionális kubai ritmusok jelentik. A bolerók, swingek és a táncok a politikai változásokra és a „zenei ámulat” korára emlékeztetnek.

A közösségi mozgalom nem egyenlő a kommunizmussal

A filozófikus tartalmú falfestmények a Hamelben új értelmet nyernek. Az utcai művészet azt a lehetőséget nyújtja Salvador számára, hogy az esztétikai értékkel bíró festményeken keresztül ideológiai és történelmi üzenetek jelenjenek meg a kubai falakon. A kubai művészet a szigetországban egyébként a hatalom játékszere; helyzetét mi sem jellemzi jobban, mint az olyan kijelentések, hogy a művészetnek a forradalomért mindent lehet, ellene semmit. A vezetés mindent megtesz azért, hogy kordában tartsa a forradalom örökségét magáról lerázni akaró művészeket, ellenőrzése alatt tartva mintegy 200 művészeti intézményt és ezáltal az ott készülő műveket is. A Salvador által életre hívott szervezetet 1989-ben felvették a „Projektek és Programok a kulturális fejlődésért” listára. A Callejón de Hamel tervet 1990-ben indították el. A projekt indulása egybeesett egy olyan történelmi krízishelyzettel, amikor Kuba a Szovjetúnió felbomlása miatt minden addignál jobban elszigetelődött a világtól. A Callejón de Hamel más hasonló olyan kezdeményezésekkel együtt, amik művészeti és szabadidős tevékenységet kínálnak, mint például az El Callejón de Poeta („a költő utcája”), La Casa del Nińo y la Nińa („a fiúk és lányok háza”) vagy a Taller de Transformación Integral („a teljes átalakulás műhelye”) nagy szerepet játszott és játszik ma is a fiatalkorú bűnözés visszaszorításában.

Hamel: a fegyverkereskedőből lett hős

A sikátor egyik szegletében egy idős ember meséli el annak történetét, hogy egy kalózhistóriából miként jött létre ez a parányi művészeti paradicsom. Fernando B. Hamel hírhedt francia és német származású fegyverkereskedő volt a tizenkilencedik század végén. Egy alkalommal, amikor Floridába próbált jutni, az amerikai hadiflotta elől menekülve a széljárás Kuba észak-nyugati partjai felé sodorta. Hamel Kubában megállapodott és jó kapcsolatokat épített ki az akkor még jómódú Havana polgáraival. Apránként tiszteletreméltó és sikeres üzletember vált belőle Kubában. Öntödét alapított és munkásainak, akik főként Afrikából és Kínából érkeztek – az akkori időkben szokatlan módon – emberi körülményeket biztosított. Az 1929-es válságot követően Hamel mindenét elvesztette és úgy vált köddé, hogy alig hagyott többet hátra maga után, mint emlékét.