Sunday, November 22, 2009
By Nori
| Bábel Budapest
|
Október 22-én, Stockholmban átadták a Ifjúsági Fejlesztési Díjakat. A ceremóniára az Európai Fejlesztési Napok keretein belül került sor, ahol 27 résztvevő ország 54 versenyzője képviseltette magát. Köztük Hamza Emese, a magyar Kiválasztott.
Continue reading ...
Friday, November 20, 2009
By jj
| EU Debate
|
Írta: Siposs Csilla
A napokban ünnepeltük a berlini fal leomlásának 20. évfordulóját, amellyel közel egy idős Kelet-Európa integrációs folyamata is. Öt-hat éve, a csatlakozás közelségének mámorában és a komoly uniós szigorítások árnyékában vártuk a jövőt. Mára az „idegborzolás” új területekre talált, ám a kedvező intézkedések megmaradtak. Mákos gubával az egyik, hurkával a másik kezünkben szabadon közlekedhetünk a tagországok között, az útlevelet a nyugatra utazáskor már nyugodtan az asztalon felejthetjük; a támogatások és pályázatok által nyújtott kedvezményekről pedig lassan minden állampolgár értesül. Az alig öt év alatt számos gazdasági, politikai és társadalmi változás valósult meg. Most pedig elérkezett az idő, hogy megmutathassuk felkészültségünket, és a spanyol-belga-magyar trió keretében egy félévre elnökké léphessünk elő.
Mi is lesz ebből? A Lisszaboni Szerződés elfogadásával hogyan változik az elnökség feladata? Sikerül-e megfelelni az elvárásoknak? Vajon a spanyol-belga-magyar hármasból mi fog „kisülni”? A milyen következményei lesznek a jövőre nézve? Vajon legalább erre a kis időre konszenzusra jutnak a pártok? Mit fogunk tudni mutatni magunkból?
Continue reading ...
Monday, November 9, 2009
By Nori
| Bábel Budapest
|
A bécsi diáklázadásról született cikkek, a diákokkal készített interjúk, a közvetített események és a rengeteg fotó, első blikkre mondhatni kellemes benyomást keltenek. Csupa fiatal, tettre- és áldozatra kész diák, nagy tömegekben, gyönyörű épületek falain belül közösségbe szerveződve jelenik meg előttünk. Összegyűltek és tiltakoznak, mert ez az ő eszközük, ezzel tudnak hatni, láttatni, eredményt elérni.
Continue reading ...
Friday, November 6, 2009
By Nori
| Cikkek magyarul
|
Egy német látogató sivár képet fest az albán fővárosról, mint a művészet és kultúra városáról. A Marubi Akadémia és a Tiranai nemzetközi kortárs művészeti biennálé kreatív csapata által elplántált magvaknak meg kell küzdeniük a kihajtásért

Continue reading ...
Wednesday, November 4, 2009
By Nori
| Cikkek magyarul
|

A hónapokon át tartó blokád után, Václav Klaus, a cseh elnök utolsó európai államfőként november 3-án aláírta a Lisszaboni Szerződést. Előzőleg a brunoi Alkotmánybíróság elutasította az ország néhány konzervatív szenátorának a szöveggel kapcsolatos beadványát. Nagy várakozások övezik az EU reformját, ami most életbe léphet az említett Szerződéssel, erre reagál a dán, a lengyel, az olasz és a cseh sajtó.
Continue reading ...
Tuesday, November 3, 2009
By Nori
|

November 16-ától a domain neveket karbantartó vállalat az összes karakter használatát engedélyezni fogja a tartománynevekben. Csak egy bökkenő van, több mint 100000 különböző karakter létezik! Ez a döntés szép jelképe a többpólusú világnak, de hátralépést jelent az emberek közötti hatékony kommunikáció terén.
Continue reading ...
Monday, November 2, 2009
By Nori
| Bábel Budapest
|
Körösfeketetó (Negreni) egy kis román falu nem sokkal a Király-hágó után. Igazi erdélyi település révén, egy hegyekkel körülölelt, elvarázsolt völgyben fekszik. A reggeli ködben elvesznek a fák rozsda-, sáfrány- és borostyánszínű lombjai. Október második hétvégéje van, és mint minden évben, most is ekkor rendezik meg a híres Feketetói vásárt.

Continue reading ...
Saturday, October 31, 2009
By Nori
| Bábel Budapest
|
Herta Müller írónőre esett a Svéd Királyi Akadémia választása 2009-ben. Az Irodalmi Nobel- díjat nagy meglepetésre, a legesélyesebbnek tartott izraeli Amos Ozt is maga mögött hagyva, a német írónőnek ítélték

Continue reading ...
Sunday, October 4, 2009
By Nori
| Utca-kép
|
Már több mint egy hónapja elkezdődött a Margit híd felújítása. Megoszlanak a vélemények arról, mennyire volt jó döntés a felújítási munkálatokat mostanra időzíteni: a metróépítkezésekkel együtt sokak szerint egy nagyszabású kísérletnek lehetünk tanúi, amivel azt vizsgálják, mekkora a fővárosban kialakíthatő dugók maximális mérete. De azok, akiknek volt szerencséjük augusztus huszadikán a hídról potyogó vasbeton darabok között szlalomozni, már valószínűleg nem ennyire szkeptikusak.
Continue reading ...
Thursday, October 1, 2009
By Nori
| Cikkek magyarul
|

„Olyan ez, mintha egy szuperhős jelmezébe bújnál- azzal a különbséggel, hogy a szupererőd abban rejlik, hogy hajlandó vagy átadni a helyed buszon”, írja az Irish Times egy csapat fiatalról, akik üzleti megbeszéléseiket a szabad ég alatt tartják. A mozgalom elindulását, egy új weblap megszületésének-, illetve új típusú pólók gyártásának körülményeivel jellemzi, a négy oszlopos tag egyike.
Continue reading ...