Világszerte tapasztalható jelenség a könyvforgalom hanyatlása, párhuzamosan pedig a digitális szövegek és könyvolvasók elterjedése, habár Magyarországon még gyerekcipőben jár a technika, illetve annak jogi háttere sem tisztázott. Felmerül a kérdés tehát: hova tovább? Ide nekem a legmodernebb iPadet és Kindle-t vagy hagyjanak a kütyükkel, én bibliofil vagyok? Az ötödik MEDIA Konferencián a kapcsolódó előadásra meghívott szakértők hallgatókkal karöltve többek között a tartalom jogvédelme és továbbadhatósága, a kiadói és terjesztői stratégiák kérdésfelvetésire keresték a választ.

A beszélgetésre meghívták Gyuricza Esztert, a hazai kiadó és éllovas könyváruház, az Alexandra kiadóvezetőjét, dr. Bodó Balázs közgazdászt, aki az itthoni mérnökképzésben első osztályú Budapesti Műszaki Egyetem Gazdaságtudományi karának egyetemi adjunktusa, valamint Weiler Pétert, az eKönyv Magyarország Kft. ügyvezetőjét.
Az előadók, mielőtt belevágtak volna, leszögezték, hogy a fiatalok egy digitális világban szocializálódtak, tehát természetes, hogy más elképzeléssel rendelkeznek a technikai újításokról.
Az eKönyv Magyarország – mesélte Weiler Péter – olyan megközelítéssel indult, hogy felkészítse az olvasókat egy, a nyugati országokban már ismert, új világra, amiben a hagyományos könyveket kiváltják a digitális szövegek. Hogy valóban eltűnnek-e a könyvek, vita tárgya, hiszen az előzetes elképzelések ellenére a rádiót sem törölte el a televízió, de a piac egyértelműen átalakulás alatt van. A cég nem a technikában hisz, hanem abban, hogy az emberek szeretnek majd digitálisan olvasni.
e-book: Kinek éri meg?
Monday, November 28, 2011 By angyaltalp | Kulturális mustra
This post is also available in: English
Continue reading ...
„Sírjon bele a kamerába”
Friday, November 25, 2011 By angyaltalp | Utca-kép
1999-ben az ENSZ november 25-ét nevezte ki a Nemzetközi Napnak a Nők Elleni Erőszak Megszüntetéséért. Ez alkalomból civilek különböző akciókkal hívják fel a figyelmet a nők ellen elkövetett erőszak súlyosságára, így próbálva nyomást gyakorolni a politikai döntéshozókra is. Abban azonban, hogy a nagyközönségben is tudatosuljon az ügy fontossága, a média óriási szerepet játszik. A 2011-es, hazai kommunikáció és médiatudomány szakok összefogásában, Budapesten megrendezett MEDIA Konferencia is tárgyalta az áldozatábrázolást a médiában. A téma érzékeny, mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy a beszélgetésre meghívott médiaszakmabeliek és civilek sem értettek egymással egyet mindenben. Amiben viszont nem volt vita, az az, hogy a különböző áldozattípusok médiareprezentációja között különbséget kell tenni, legyen szó terrorizmus, nemi erőszak vagy egy földrengés túlélőiről és halottairól.

Continue reading ...
Catherine Hakim: lányok, használjátok az erotikus tőkéteket!
Thursday, November 24, 2011 By angyaltalp | Cafebabel.com magyarul
Szeptember elején a brit sajtó Catherine Hakim, brit szociológus elméletétől volt hangos, miszerint az alapvetőnek tekintett gazdasági, kulturális és társadalmi tőkét felsorakoztató lista hiányos: az erotikus tőke nincs rajta. Az erotikus tőke működési elve egyszerű: törődj a külsőddel! Már csak azért is, mert a szép emberek 13%-kal többet keresnek, mint átlagos kinézetű munkatársaik. És mindez még csak a kezdet.Mindenki rendelkezik egyfajta gazdasági, kulturális és társadalmi tőkével. Pierre Bourdieu, francia szociológus ezzel magyarázza a társadalmi különbségeket illetve a sikerességet. Catherine Hakim, a London School of Economics (LSE) kutatója szerint azonban valami még hiányzik a sorból. Vegyük példaként a francia Christine Lagarde-ot, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) új elnökét, aki Hakim szerint kiváló példa annak prezentálására, hogyan tudja egy nő szándékosan használni az erotikus tőkéjét.
Jó hír a világ azon hölgyeinek, akiket nem Angelina Joline-nak kereszteltek, és azoknak a férfiaknak, akiknek keresztneve mellett nem a Pitt vezetéknév szerepel: az erotikus tőke csak részben velünk született, ezért akár gyarapítani is lehet! Hakim a jelenség hat elemét különíti el: szépség, szexuális vonzerő, szociális érzék, lendület, szociális jelenlét és szexualitás. Azt állítja, a nők alapvetően több erotikus tőkével rendelkeznek, mint a férfiak, mert – és most figyelj – többet dolgoznak érte! Eddig minden világos. Ami viszont nagy butaság részükről, hogy alig használják ezt a tőkét munkájuk során. Hakim, aki önjelölt feminista, azt állítja, hogy ezért mind a férfiak, mind pedig a nők okolhatók. Hogy pontosítsunk, a patriarchális társadalom és a feminizmus a hibás érte.
Continue reading ...
Nagypapa, egy Eurázsiai Uniót kérek karácsonyra!
Friday, November 18, 2011 By angyaltalp | Cafebabel.com magyarul
Októberben Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök egy Eurázsiai Unió ötletével állt elő, amely a volt szovjet tagállamokat tömörítené, és a globális hatalmi harcban az Egyesült Államok, az EU és Ázsia ellenfelévé válna. A bejelentés után a sajtóban öles szalagcímek jelentek meg a fenyegető orosz terjeszkedési politikáról.
Putyin mestere lenne a geopolitikának? Hol húzódik modernizációs stratégiájának határa?
„Nem tudom megjósolni Oroszország következő lépését. Ez egy rejtélybe csomagolt talány egy enigmában; de talán megvan a nyitja. Ez nem más, mint az orosz nemzeti érdek” - Winston Churchill (1939)
Putyin, úgy tűnik, soha nem fog megöregedni, hanem egy jóképű, harmincas macsó marad örökre. Így aztán nem tagadhatta meg magától az örömet sem, hogy a régi Oroszországból egy új Oroszországot csináljon. Hivatalosan tett javaslata az Oroszországot és a volt szovjet tagállamokat tömörítő Eurázsiai Unió megalakítására egyesekben azt a benyomást kelti, hogy vissza akarja állítani az órát, újraépíteni a Szovjetuniót, eltávolodni Dimitrij Medvegyev elnök nyugatbarát külpolitikájától, mások szerint pedig egyenesen egy új hidegháborús korszakot akar nyitni. Putyint ismerve állhatnak ilyen szándékok a javaslata mögött. Ez a véleménye Vitalky Portnikov ukrán újságírónak, aki azt mondja, „a posztszovjet területek újraegyesítése az orosz elit ideológiája 1990 óta”.

Continue reading ...
A remény nyomában
Thursday, November 17, 2011 By angyaltalp | Kulturális mustra
This post is also available in: English
Véget ért a nyolcadik Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál, ami idén is számos hazai és külföldi érdeklődőt vonzott. A rendezvénynek idén is a budapesti Toldi mozi, a Cirko-Gejzír, az Odeon-Lyod, és az OSA Archivum adott otthont. Aki kiigazodott a címekkel túlzsúfolt programfüzet és a négy különböző helyszínen kialakított vetítési rend útvesztőjében, az joggal vehetett részt a filmek utáni közönségszavazáson. Ennek megfelelően a közönségdíjat a Jan Tenhaven rendezésében készült, Az ősz aranya (Autumn Gold) című dokumentumfilm vitte el, mely öt idős, de máig is versenyképes atlétáról szól, míg a legtöbb szavazatért járó különdíjat, a Magyarországon egyedülálló Baltazár színház értelmi sérültek alkotta társulatáról készült Varázslatos gladiátorok (Wonderful Gladiators), és rendezője, Kabarcz Zsófi kapta.
A kínálat rendkívül változatosnak bizonyult, a világ minden tájáról láthattunk kreatív, újszerű dokumentumfilmeket. Megismerhettük a 26 éves Jesúst, aki múltbéli traumájáról mesélt: hogyan molesztálta őt 11 évesen egy katolikus pap, és ennek milyen pszichés következményeivel kellett szembenéznie (Agnus Dei: Isten báránya). Nyomon követhettük a szigorú szabályok között nevelkedett és otthonukból elszökő mormon fiatalokat (A kárhozat gyermekei), valamint olyan megdöbbentő, valódi felvételeknek lehettünk tanúi, melyek a német náci párt felső vezetésébe tartozó Adolf Eichmann bírósági tárgyalásának megrázó képsoraival szembesítettek (A specialista).
Continue reading ...
Utcazenélés: koldulás vagy küldetés?
Monday, November 14, 2011 By angyaltalp | Utca-kép
Budapesten sétálva gyakran látunk az aluljáróban vagy az utcán pénzért zenélőket. Magam is játszom hangszeren amatőr szinten, ami arra bőven elég, hogy meg tudjam ítélni, az adott utcazenész tud játszani vagy sem. A Kálvin téren találkoztam két fiatallal, akik meglehetősen profin adtak elő magyar népdalokat. Kíváncsi voltam, miért az utcán zenél az, aki amúgy mesterien játszik a hangszerén. Velük, Krisztával és Tamással beszélgettem néphagyományról, az utca törvényeiről és a hétköznapi mecénásokról.
Judák Tamás interjúja.
Continue reading ...
Őszi unaloműző
Wednesday, November 9, 2011 By angyaltalp | Kulturális mustra
Nem érdemes azon méltatlankodni, hogy becsípődtünk az indián nyár és az advent közé, hiszen a késő ősz sem egy eseménytelen időszak. Már ha teszünk róla! A Verzió dokumentumfilm fesztivál mellett újabb négy programot ajánlunk. A karácsony utáni sóvárgásnak határozottan a fiókban a helye!
Budapest Fridge
Ezen a héten Budapest egyetlen nagyszabású téli fesztiválja okkupálja a Városligeti Műjégpálya területét. A Fridge magja egy komplex meghívásos és open freeski és snowboard verseny, 15 meghívott rider és 15 várólistáról bekerült rider összecsapása. Tavaly debütált a rendezvény 40 000 fős látogatottsággal, idén még jelentősebb zsezsgésre lehet számítani. Az esti bulik hangulatát többek között a Pendulum Dj Set, a Scooter, az Infected Mushroom és Parov Stelar szavatolja. Csalatkozni az sem fog, aki szeretne ízeiben is az alpesi hideg időjárásnak megfelelően táplálkozni: gasztrosor lesz. No meg forralt bor- és pálinka utca.
Pralinétúra
A Pralinétúrának a budapesti Csokoládémúzeum ad otthont. Saját kezűleg lehet csokit fabrikálni, díszdobozba rendezni és díszíteni. Az idő előrehaladtával forrócsokit kézbe kapva a vetítőterembe vezényelik a túrázókat, ahol az édesség történetéről mutatnak be filmet. Nassnak drazsét szolgálnak fel, később kvízben lehet vetélkedni további bonbonokért. Akit nem rémiszt az émelygés, vállalkozhat a prémium kiadásra, mely Fejedelmi túra névre hallgat.
Gólyabálozás
Csak módjával a pralinékkal, csak ne olyan sietősen a gólyabatyu felrántásával, ugyanis még javában az egyetemi gólyabáli szezont tapossuk! Nem mindenki lelkesedik az ilyenforma bohóckodásért, de nem árt próbát tenni. Télvíz idején is peep-toe cipőt húzhat az amúgy otthonülő lélek, és a gólyabálon kiszámítható társaság fogadja. Például ott az ELTE BTK november 18-i eseménye, valamint a BME VIK tematikus gólyabál ugyanezen az estén. 25 év felett mindenképpen ellenjavallott!
Crazy Horse de Paris
A legendás Crazy Horse 1951-ben alakult Párizsban. Műsorszámaik a pikáns kabaré műfaj alapvetései. Gyakran dolgoznak együtt különféle művészeti ágak képviselőivel. Többek között festők, filmrendezők, díszlet- és divattervezők, illatkreátorok által megálmodott látványvilágokat valósítottak meg. Klienseik között találjuk Salvador Dalít, David Lynchet, Paco Rabanne-t és Karl Lagerfeldet. Még nem jártak Magyarországon teljes felállásban, november 10-11-én viszont az egész társulat delejezi meg Budapestet.
Szöveg: Puskás Ili
Fotó: fridge.hu, rox sm, Jen SFO-BCN, inazakira
Közöd van hozzá!
Monday, November 7, 2011 By angyaltalp | Kulturális mustra
Kezdődik a 8. Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál

Idén nyolcadik alkalommal rendezik meg a Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivált, mely november nyolcadikától kezdődően ígéretes külföldi és magyar dokumentumfilmekkel jelentkezik Budapesten. A 26 országból hazánkba érkező, több mint 60 filmet levetítő eseményt Enyedi Ildikó filmrendezőnő nyitja meg kedden este. A Verzió különleges vezérfonala idén az „átalakulás”, ami az erdélyi roma gyerekek szegregációjáról szóló, "A mi iskolánk'' című nyitó filmben is megjelenik. A dokumentumfilmek jórészt olyan hétköznapi emberek sorsát mutatják be, akiknek életét katonai konfliktusok, a globalizáció, a múlt vagy a meglepő személyes választásuk alakította. Akár rólunk is mesélhetnének ezek a történetek, ezért is fogalmaz úgy a fesztivál szlogenje: "Közöd van hozzá!"
Kiemelt program lesz Helena Třeštíková, cseh rendezőnő filmjeiből összeállított, „Ablakok a múltra: A Balkán háború emlékei” nevet viselő retrospektív sorozat. A rendezőnő újszerűen, több évet átölelve dokumentálja szereplői életét, felidéződnek a jugoszláviai háború traumái, illetve betekintést nyerhetünk olyan archív felvételekbe is, melyek érdekfeszítő történeteik mellett a dokumentum és a valóság viszonyát elemzik. Idén is megrendezik a Vizuális Laboratóriumot. A laboratórium célja egyfelől a látogatók vizuális képességeinek fejlesztése, valamint az a kérdés megválaszolása, hogy miként használható fel oktatási célokra a dokumentumfilm, és milyen sikerrel tudják ábrázolni a társadalmi problémákat. Idén két oktató a torontói egyetemről, Thomas Lahusen és Gulzat Egemberdieva lesznek a Laboratórium díszvendégei, Az ideiglenes ország című filmjüket hozzák el. A középiskolások számára ingyenes programmal szolgál a Diákverzió, ahol szabadon és őszintén alkothatnak véleményt, fogalmazhatják meg kritikájukat az izgalmasabbnál izgalmasabb, napjaink problémájára reflektáló dokumentumfilmekről.
A Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál központja a budapesti Toldi mozi, de lesznek vetítések a Cirko-Gejzír és Odeon Lloyd mozikban is. Filmkritikákkal, interjúkkal pedig itt, a blogon is találkozhattok majd.
Szöveg: Schlachta Fruzsina
„Kíváncsiak vagyunk, mit szól mindehhez Brüsszel”
Sunday, November 6, 2011 By angyaltalp | Utca-kép
This post is also available in: English
Nemzetközi szinten is támadják a magyar felsőoktatási törvényt
Arról már beszámoltunk, mi folyik mostanában a magyar felsőoktatás háza táján. A rémisztő törvénytervezet nem hagyott más választást a hallgatóknak, minthogy utcára vonuljanak, és protestáljanak jogaik védelméért. Többségüknek talán eszébe sem jutott, hogy felháborodásukban határainkon túl is osztoznak – pedig erről tanúskodott, hogy a magyar képviseletek mellett a European Students’ Union elnöke, Allan Päll és az Osztrák Hallgatói Önkormányzat nemzetközi irodájának tanácsadója, Stephan Steinbach is beszédet mondott a tízezres tömeg előtt.

Amilyen bágyadtak voltak a Hoffmann Rózsára visszautaló, rózsa metaforát feldolgozó viccek, annál ötletesebbre sikerültek a transzparensek október 27-én. Budapesten a Nemzeti Erőforrás Minisztérium épületénél a szervezők elmondása szerint körülbelül tízezren gyűltek össze, hogy kifejezzék nemtetszésüket a készülő felsőoktatási törvény vitatható pontjaival - azaz a röghöz kötéssel, a (bújtatott) tandíjjal és a hallgatói érdekképviseleti jogok korlátozásával – szemben. A hallgatói elégedetlenség országos méreteket ölt – látszik ez abból, hogy a demonstráción többen a vidéki egyetemek és főiskolák képviseletében vettek részt.
Az ügy jelentőségét mutatja, hogy nemzetközi szinten is biztosították a hallgatói önkormányzatok a magyar fiatalokat egyetértésükről és támogatásukról.
Continue reading ...
„Soha nem gondoltam, hogy le kell menni kutyába”
Wednesday, November 2, 2011 By angyaltalp | Kulturális mustra
Interjú Hobóval a Kopaszkutya Kettő utolsó forgatási napján
Harminc évvel a kult-státuszt bíró Kopaszkutya után nem második rész rendezésére adta a fejét Szomjas György: visszatekintést fogalmaz meg a film nyelvén, mely számot ad az elmúlt évtizedekről egy dokumentum-, koncert- és játékfilm elegyéből álló hibrid műfaj formájában.

„30 év, a blues és mi”
A Kopaszkutyát egymillióan látták a hazai filmszínházakban, a Hobo Blues Band tavaszi dupla búcsúkoncertjére pedig összesen 22 ezer ember látogatott el, ami megelőlegezi a Kopaszkutya Kettő iránti masszív érdeklődést is.
"Érdekes lett volna pusztán játékfilmet készíteni, de amit képviselünk se nem trendi, se nem mainstream, így senki nem lát benne perspektívát, források híján vagyunk. A főszereplők visszanéznek a filmre és az elmúlt harminc évről számolnak be: hogy mit műveltek ez alatt. Ez érdekli a rendezőt, de a végső megvalósításában nem lehet tudni milyen formát ölt, mert egyelőre öt forgatási napon vagyunk túl. Jóhiszeműen állok hozzá, őszinte és mély dolgok lesznek benne szerintem"
– mondja Hobo.
Continue reading ...
« previous entries - page 3 of 34 - next entries »




