T_T.jpg Legjobb tudomásom szerint szabad világban élünk.

Itt van például a szólás szabadsága: bárhol elmondhatjuk véleményünket és bátran kifejezhetjük önmagunkat - legalábbis egy bizonyos határig. És persze ha van rá elég pénzünk szabadon utazhatunk ahová csak akarunk. Sőt, a párválasztás is szabad, szabadon eshetünk szerelembe akivel csak akarunk. De egyet érdemes észben tartani: ezek a szabadságok mind kötelezettséggel és felelősséggel járnak.

Sokakkal előfordult már, hogy az önmegvalósítás, siker és anyagi jólét reményében úgy döntöttek külföldön próbálnak szerencsét. Egy ilyen utazás alatt az ember jó sok emberrel találkozik, és az is előfordulhat, hogy ne adj Isten szerelemes lesz valakibe. Na ez az a pont, ahol komplikálttá válik a dolog, és itt jövök én a képbe.

Egy külföldibe lettem szerelemes, és ráadásul nem is akárhol, jó messze Trinidad és Tobagótól (bővebb információért klikk ide: www.visittnt.com) , ahol születtem. Aztán végül úgy döntöttünk együtt maradunk, összekötjük életünket, és az én otthonom helyett a lány (mostmár feleségem) hazájában, Budapesten telepedünk le.

Nemzetiségemet tekintve 'abszolút külföldi', outsider vagyok. Hogy mit jelent ez? Azt, hogy mivel nem vagyok sem magyar, sem EU-s állampolgár a harmadik országokból származó bevándorlók csoportjába sorolnak, vagyis a legegyszerűbb adminisztrációs folyamat - bármiféle ügyintézés - igen BONYOLULT.
Amikor az első hosszú időre szóló vízumot megkaptam még nem voltunk házasok. Egy éves tartózkodási engedéllyel a zsebemben nekivágtam a munkakeresésnek, ami meg kell hogy mondjam piszok nehéz volt. Interjú követett interjút. A sok visszautasítástól egyre fásultabb lettem; belefáradtam, hogy egyetlen magyar cég sem vállalja a kockázatot, hogy külföldit foglalkoztasson attól tartva, hogy az illető esetleg mégsem kapja meg a munkavállalási engedélyt...

De mindez nem elég: nemcsak álláshoz jutni, de összeházasodni is lehetetlennek tűnt. Miután nem sikerült munkát találnom és lejárt a vízumom el kellett hagynom az országot. Előtte azonban - mivel előrelátóak voltunk - felkerestünk az illetékes hatóságokat, és lekértük a házasságkötéshez szükséges dokumentumok listáját. Ezzel a hosszú listával a zsebemben tértem haza Trinidadba és elkezdtem beszerezni az iratokat. Miután minden megvolt, benyújtottam egy újabb magyar vízumkérelmet. Optimistán, és azzal a tudattal érkeztem vissza Magyarországra, hogy beszereztem az összes létező és szükséges papírt, így a házasságkötésünknek akadálya nem lehet.
Utólag kiderült naív voltam.

Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a dokumentumokat mind egy szálig le kellett fordíttatni az OFFI-val, ami nem volt egy olcsó mulatság. A papírokkal felfegyverkezve felkerestük a Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezetőjét, akiben egy személyben testesült meg meg a Magyar Állam, és a szocialista rendszer maradványai...
Rugalmasságot a legcsekélyebb mértékben sem tanúsított.

Mivel magyarul nem beszéltem, az ügyintézéshez – nehogy a jövőbeli feleségem behúzzon a csőbe – tolmács is kellett, akinek természetesen többféle szempontnak meg kellett felelnie pl. nem lehetett egyikünknek sem a családtagja. Végül az egyik barátunkat rángattuk el, hogy üres óráit megtöltsük tartalommal.

Már épp nekiveselkedtünk volna a dolognak, amikor az anyakönnyvezető közölte: Hiányzik a házasságkötési szándékot igazoló nyilatkozat, amit még Trinidadban közjegyző előtt kellett volna írásba foglalnom.
Na ez kiütötte a bizotsítékot. Nem elég hogy itt állok és egyértelmű kinyilvánítom, hogy szeretem és el akarom venni ezt a nőt???
Hát nem volt elég.

Folytatása következik... Írta: Barry és Oosi