A célvonal mögött
By Csacsillus on Sunday, May 4 2008, 23:42 - Csillámpor - Permalink

A Kentucky Derby az
Amerikai
Egyesült
Államokban a legrégebb
óta rendszeresen megrendezett
lóverseny, a Hármas Korona egyik ága.
E mellett a Preaknessen és a Belmonton
való győzelem jelenti a másik két ágat,
s egyúttal a Korona birtoklását is.
Az első versenyt még 1789-ben Lexingtonban tartották, de évenkénti rendszerességgel csak majdnem száz évvel később kezdtek el derbit rendezni.
Az első Kentucky Derbyt pedig 1875. május 17-én rendezték meg, közel tízezer érdeklődő előtt.
A derbin kizárólag hároméves lovak versenyezhetnek; a táv a brit mintára eleinte 2400 méter volt, ám ezt 1896-ban lecsökkentették 2000 méterre.
Kentucky Derby Rekordok:
- a legnagyobb mezőny: 1974-ben (a verseny századik évfordulóján) huszonhárom ló állt rajthoz;
- a legkisebb mezőny: hárman, az 1892 és 1905 között rendezett versenyeken;
- a leggyorsabb: Secretaria, aki egy perc és ötvenkilenc másodperc alatt vágtázta végig a 2000 métert;
Ezen a derbin mindössze háromszor nyert kanca (1915. Regret, 1980. Genuine Risk, 1988. Winning Colors).
Eight Belles az idei, 134. derbin az egyetlen rajthoz álló kanca volt, előtte csak 1999-ben volt erre példa. Három és fél hosszal a harmadik helyezett előtt ért célba, rövid életének legjobb teljesítményét nyújtva.
A telivéreket napjainkban már túl erősre és túl könnyű csontozatúra tenyésztik, s mivel a hároméves lovak még nem vettek részt túl sok versenyen, így a teljesítményük sem igazán jósolható meg előre, a tenyésztők a felmenőik alapján választják őket.
A vasárnapi derbin húsz ló indult, mindannyian Native Dancer leszármazottai, az 1988-as győztes Winning Colors pedig Eight Belles felmenői között is megtalálható. És bár sok futamot már a korszerű, lovakat kímélő műanyag borításon rendeznek, Kentucky Derbynek otthont adó Churchill Downs még a hagyományosnak tekinthető, homokos pályák közé tartozik.
Ezen a pályán futott Eight Belles is, aki azonban a célban összeesett: mindkét mellső bokája szilánkosra törött.

Míg a tömeg a győztes Big Brownt ünnepelte, a kancacsikót a pályán el kellett altatni.
Rip: Eight Belles (]-Rest-In-Peace-[)


Comments