A tervek szerint a mai találkozón először a két miniszterelnök négyszemközt beszélgetett, majd a delegációk közös ülése utáni sajtótájékoztatón mondták el, mi áll a nyilatkozatban. Magyar részről a dunaszerdahelyi rendőri fellépés indokoltságának bizonyítékait is várták, bár a szlovák kormányhivatal sajtóosztályának vezetője szerint nincs sem videófelvétel, sem más bizonyíték. Fico nem is hozott semmiféle bizonyítékot arra, hogy a futballmeccsen történt rendőri fellépés szükséges lett volna.

A nyilatkozat a következő javaslatokat tartalmazta a kisebbségek helyzetéről: anyanyelvi oktatás, „nemzetiségi kódex” létrehozása kisebbségi ügyekkel kapcsolatos normákról, jogokról, ennek kapcsán pedig ajánlás arra, hogy a felmerülő jogsértéseket közös vizsgálattal tisztázzák. Továbbá Gyurcsány kérte a szlovák nemzetgyűléstől, hogy fontolja meg nemzeti és kisebbségi parlamenti biztos megválasztását, és függessze fel, majd vonja vissza a magyar nemzeti jelképek használatát tiltó rendelkezést; Szlovák részről felmerült egy rendőri és titkosszolgálati gyorsértesítési rendszer kiépítése is.

Mivel mindkét nemzetnek érdekében áll a jó viszony kialakítása és fenntartása, a révkomáromi találkozó utáni további egyeztetéseket sem tartanak kizártnak, ahol részletesebben vitathatják meg a nyilatkozatban foglaltakat.

Forrás: index.hu