„Kilencven tanulunk kommunikációt és újságírást az évfolyamon, de csak tízen pályáztunk az Erasmusra” – mondja az elképedt Sébastien, aki Belgiumban él. Miért ilyen alacsony a részvétel még egy olyan szak diákjai között is, amelynek célja olyan emberek képzése, akik munkája a kíváncsiságon és a világ felfedezésének vágyán alapul? Ha megkérdezzük azokat, akiket nem érdekel az ösztöndíj, gyakran halljuk, hogy elsősorban a jelenlegi tanulmányaik aggasztják őket. „A franciaórákkal is meggyűlik a bajom, nem hogy még más nyelvet tanuljak mellette” – panaszkodik Pauline. „Először itt szeretném befejezni az egyetemet, és azután mennék külföldre”.

Még a huszonéves kommunikáció szakos hallgatók számára is rémisztő lehet a gondolat, hogy külföldön töltsenek el pár hónapot. „Ha jobban belegondolok, azért nem pályáztam az Erasmusra, mert féltem. Féltem attól, hogy messzire kerülök, és egy teljesen idegen iskolarendszerhez kell alkalmazkodnom! Nekem a munka az első… elhiszem, hogy nagy kaland lenne, de egyszerűen nem tudtam magam rávenni” – magyarázza Justine. A barátnője Camille, aki Malagában tanult pár hónapig, egyetért vele: „Az igaz, hogy a környezetváltás nem kedvez a munkának. És voltak olyan óráim is, amiket az otthoni egyetem nem fogadott el.”

Egy 2007-es SOMECON tanulmány a Belgiumban élő francia közösség Erasmusszal kapcsolatos tapasztalatait vizsgálta. Az egyetemi oktatás szempontjából az ösztöndíjat a diákok 42%-a „hasznosnak” (4%-uk haszontalannak, 15%-uk közömbösnek) találta. Viszont amikor a külföldi élmények személyes hozamára kérdeztek rá, 82%-uk tartotta „nagyon hasznosnak” a programot.

Hiányzó egységesség

Mindenki egyetért azzal, hogy az Erasmus programok túl sok adminisztrációs kötelezettséggel járnak. Yoann, aki idén Olaszországban folytatja orvosi tanulmányait, úgy gondolja, hogy az ösztöndíj gyenge pontja a „fogadó intézmény által nyújtott oktatási tervekkel kapcsolatos információhiány”. Saját bőrén tapasztalta, hogy a „tanulmányi szerződések” – melyek a fogadó és a küldő intézmény kurzusai közötti megfelelést biztosítják – „sok vesződséggel járnak. Az itthoni egyetemek anélkül engednek el minket külföldre, hogy meggyőződnénekaz egyezésekről.” Andrea és Marco olasz diákok, akik az Erasmus keretén belül jutottak el Franciaországba; véleményük szerint: „A bürokrácia a legrosszabb az egészben.” Coraline és Myléne mosolyogva vetik közbe, hogy „minden a feje tetejére állt” amíg Szardínián tanultak.

A legfrissebb beszámolók a bizottságot igazolják és tömjénezik, nagy fejlődésekről számolnak be a diákoknak szóló szolgáltatások és az oktatási rendszerek nemzetköziesítése terén. Ennek hátterében szerintük az Erasmus programok sikeressége és többek között az ECTS (Európai Kreditátviteli Rendszer) bevezetése áll. Ám a fentebbi beszámolók bizonyítják, hogy nagy utat kell még megtenni ahhoz, hogy a különböző egyetemek egységes oktatást nyújtsanak, mely megakadályozná például azt is, hogy a küldő és fogadó intézmény által meghirdetett kurzusok között jelentős eltérések legyenek. Erasmus, te drága

A legtöbb diákot az ösztöndíj anyagi vonzata tartja vissza. Xavier, 26 éves barcelonai diák bővebben is kifejti véleményét: „Azért nem pályáztam az Erasmusra, mert nem engedhettem volna meg magamnak. Szerintem ez egy olyan program, melyet csak kevesen tudnak finanszírozni. Olyanokra gondolok, akik gazdag családból származnak, vagy akik már dolgoztak, és félre tudtak tenni egy kis pénzt. Részt vettem viszont az Eurodyssée programban a franciaországi Reimsben. Erre még volt pénzem, és csak ajánlani tudom mindenkinek.”

Az Európai Unió Erasmusos diákoknak nyújtott támogatása (150 euró havonta) nyilvánvalóan nem fedezi egy diák lakhatási költségeit. Pár embernek ez is segítség, de a legtöbbnek ez az összeg sem elég. Külföldi diákként nehéz munkát kapni, emellett manapság a megélhetési költségek is egyre emelkednek, ami hozzájárul a diákok elszegényesedéséhez. Megfelelő jövedelem híján a legkevésbé tehetősek még pályázni sem mernek az ösztöndíjra. Főleg akkor, ha nagyon is valószínű, hogy az ösztöndíjat csak a program végén utalják a résztvevőknek. Ennek fényében válik érthetővé a francia felsőoktatási miniszter, Valérie Pécresse nyilatkozata, mely szerint a nemzetközi mobilitás csak a diákok szűk, „kiváltságos és jómódú” körében valósulhat meg.

Magalie Ballatore és Thierry Blöss (2008) tanulmánya a program demokratikus szellemét hibáztatja. Annak ellenére, hogy a hivatalos álláspont szerint ezek a külföldi utak demokratikus elveken nyugszanak, többnyire a magasabb társadalmi rétegekbe tartozó diákok vállalkoznak rájuk. Franciaországban a felsőoktatásban résztvevők körének kiszélesítése oda vezetett, hogy még hangsúlyosabbak lettek a különböző társadalmi háttérrel rendelkező diákok közötti különbségek. Az Európai Bizottság korábbi elnöke, Romano Prodi szerint: „Az erasmusos diákok hozzájárulnak a közös európai identitás létrejöttéhez.” Ez azt jelenti, hogy az Erasmus egy elitista európai kultúra felé tör utat?

http://www.cafebabel.co.uk/article/29926/erasmus-programme-less-popular-finance-eurodyssey.html

Fordította: Ballai Mária