A történet két hajdani közép-európai miniszterelnök felemelkedéséről és bukásáról szól, és az európai energiabiztonságról. Első ránézésre kevés közös volt a két emberben, legalábbis ami a politikai karrierjüket illeti: az egyiknek úgy tűnt biztosan felfelé ível, a másik épp csak próbálta megtartani hatalmát és a legitimitásért küzdött. Január elsején, Mirek Topolánek, cseh miniszterelnök lett az Európa Tanács elnöke, mialatt Gyurcsány Ferenc, magyar miniszterelnök azon volt, hogy megmentse országát a csődtől. A globális gazdasági és pénzügyi válság még javában zajlott, amikor valami váratlan dolog történt (és ami még váratlanabb volt, hogy hetekig eltartott): az ukrán-orosz gáz krízis. Ez volt az apropója annak, hogy mindkét miniszterelnök kihasználva minden előnyüket, európai mértékre terjesztette ki saját energiapolitikáját.

Gyurcsány Ferenc következő lépése az előre eltervezett januári Budapest Nabucco csúcs volt, jóllehet kevés kézzelfogható eredménnyel. Később, bár Magyarország leszerződött az Oroszország irányította Déli Áramlat gázvezeték projektre, a sajtótájékoztatón, miután aláírta az államközi egyezményt, Gyurcsány eléggé meglepte Vladimir Putin miniszterelnök kollégáját kijelentésével, miszerint Magyarország nem csak egy gázvezetékre kötelezi el magát, hanem minden nem orosz forrású projektet is támogat, beleértve az észak-afrikai és közel-keleti cseppfolyósított földgáz-szállítmányozást.

Másik hősünk, Topolánek az ukrán-orosz gázkrízis megoldása mellett kötelezte el magát, vagy legalábbis aktívan közreműködött a megoldás érdekében. Később sikeresen leküzdött egy akadályt az energiabiztonsági program előtt, azzal, hogy megjavította kapcsolatát Türkmenisztánnal, aki várhatóan a gázellátás kulcsa lesz. A Bizottság segítségével végre meggyőzte az EP-t, hogy ratifikáljon egy olyan kereskedelmi szerződést Türkmenisztánnal, amit már 2006 óta tárgyalnak, azzal az ígérettel, hogy az emberi jogok reformját végül végrehajtják. Ekképpen mind Gyurcsány, mind Topolánek megpróbálta létrehozni a teljes Európa változatosabb energiaellátását.

Azonban mint a legtöbb közép-európai történetnek, ez sem végződött boldogan. Mind a két miniszterelnöknek, túlnyomórészt hazai politikai okokból távoznia kellett hivatalából. Sajnálatos módon energiapolitikájuk is súlyos csapásokat szenvedett. A távozó Gyurcsány kormányt hibáztatták, hogy nem akadályozta meg az orosz olajvállalatot abban, hogy áprilisban a magyar nemzeti olajvállalat jelentős részvényesévé váljon. Egy hónappal később a várható Kaszpi-tengeri és közel-keleti energiaforrások prágai csúcstalálkozóján nem sikerült semmilyen konkrét megegyezésre jutni, részben mert Topolánek néna kacsként elnökölt a találkozón, annak következtében, hogy a következő napokban köszönt le miniszterelnöki és Európa Tanács elnöki tisztségéről.

Természetesen, mindkét politikus elkövette a maguk kis ballépéseit, de ezektől a buktatóktól eltekintve világosan kirajzolódik a lényeg a kis országok szavazóinak: Európában nem a méret, hanem a politikai akarat és támogatás számít. Ennélfogva, nemzeti politikusok támogatása – akármilyen színezetű a politikájuk – hatással tud lenni, és lesz az európai politikára. A két miniszterelnök imént felvázolt meséje legyen erre keserédes emlékeztető.

Fordította: Aranyi Bea