Magyarország hivatalos csatlakozási kérelmének benyújtását – 1994. április 1-jét – követően szinte napra pontosan 10 éves tárgyalási és egyeztetési folyamat zárult le 5 évvel ezelőtt, mikor is újra részei lettünk annak az intézményesült Európának, amelynek több mint 1000 éve részét képezzük. S, ne feledjük azt sem, hogy idén ünnepli a NATO fennállásának 60. évfordulóját, Magyarország pedig az 1999-es csatlakozásának 10. évfordulóját. Az európai uniós csatlakozásunk, annak az ún. euroatlanti integrációs folyamatnak a lezárását is jelenti egyben, amely a rendszerváltó Magyarország legfőbb célkitűzései között szerepelt.

Ma már sajnos tényként kezelhetjük, hogy az újjászületett Magyarország és annak társadalma immáron a rendszerváltás csalódottsága után átélte második nagy kiábrándulását is, amely az európai uniós csatlakozást jellemzi.

Azt is tényként kezelhetjük, hogy ugyan az Unió felvette soraiba a volt szocialista országokat, illetve a korábban évtizedekig vasfüggönnyel elszakított államokat, de önmagát nem tette fitté. Nem alakította át saját szerkezetét, intézményeit és döntéshozatalát, hogy a korábban 15 országról immáron 27 tagállamúvá bővült újraegyesített Európa is olajozottan, gyorsan és hatékonyan működhessen. Az újonnan csatlakozott országoktól, így Magyarországtól is rengeteg feltétel és kritérium teljesítését követelte meg az Unió, de a saját maga integráltságát, intézményi és döntéshozatali folyamatainak optimalizálását, még a mai napig sem sikerült teljes mértékben megvalósítania. Ennek bizonyságáról, elég csak annyit megjegyeznem, hogy az alkotmányos szerződésnek indult és közben Lissaboni szerződéssé szelídült tervezetet a mai napig nem sikerült még életbe léptetni. S, ha valaki belegondol abba, hogy a ma 27 tagú európai közösség jószerivel azon intézményi elvek és keretfeltételek szerint működik, amelyekkel még csak 12 tagállamra tervezték, akkor nem kell azon csodálkoznia, hogy az EU nem tud hatékonyan és a kor kihívásainak megfelelően működni. Az Európai Unióval szemben megfogalmazott – többnyire helytálló – legáltalánosabb kritikák is ezen alapproblémából eredeztethetőek. Miszerint az Unió vízfejű, bonyolult, átláthatatlan, lassan működő és túlbürokratizált. Megközelíthetjük úgy is, hogy egy 12 fős csoport, az még focicsapatnak tekinthető, mindenki ismer mindenkit, tudnak együtt egy célért küzdeni, hajtani, összefogni. Na de egy 27 fős csoport, már inkább tekinthető egy rugby csapatnak, ahol az érdekek, ellentétek, konfliktusok és viták gyakrabban és élesebben felszínre kerülnek, sőt a belső klikkesedés veszélye is könnyen fennállhat, megnehezítve az együttműködést.

A baj az, hogy bizony sokan elhitték vagy inkább csak, el szerették volna hinni, hogy miután csatlakozunk, akkor még a levegővétel is könnyebb lesz, mindenhol beköszönt a jólét, béke és nyugalom, sőt akár nyithatunk Bécsben egy kávézót is, ha úgy szottyan kedvünk. Elvégre is megszenvedte az ország és vele együtt az itt élő emberek az elmúlt 50 évet / korábbi évszázadokat. Rászolgálunk végre arra, hogy a nyertesek közt lehessünk, s nekünk is jobb legyen a sorsunk, ne csak a tőlünk nyugatabbra élőknek.

Mostanra bizony sokan átestek a ló másik oldalára, a korábban agyondicsért és vágyott Uniót, ma már a sárba döngölnék legszívesebben, s minden gondjuk okozóját benne látják. Az Európai Unió megítélését saját tagállamainak politikusai is gyengítik azáltal, hogy általában a rosszat mindig Brüsszelre kenik, a jóért, pedig magukat dicsérik és fényezik. Igazából egyik véglet sem megfelelő, lehet az EU-t szeretni, meg nem szeretni, de azt el kell ismerni, hogy egyéb alternatíva Magyarország és a többi állam részére sincs. Ellenkezőleg, abból fakadóan, hogy része vagyunk az egyesült Európának, annak jobbá tételét, reformját aktívan tudjuk befolyásolni, és a belső folyamatokban /megfelelő politikai képviselet és érdekérvényesítés esetén/ részt venni, s ezzel aktívan alakítani saját jövőnket is.

Brüsszel tényleg messze és távol van, Európa hétköznapi polgárai számára, mint intézményi és döntéshozatali központ, s nem látszik másnak, mint egy hatalmas rideg gépezetnek és hatalmi centrumnak. De ne tévessze meg Önöket a kép, nem is hinnék, hogy a mindennapjaikban mennyi EU-s döntés, határozat, rendelet és irányelv konkrét eredményeinek köszönhető az előrelépés és fejlődés. Nem meglepő, hogy a korábban szovjet elnyomás alatt edződött országokban, mint Magyarországon is, könnyen mondhatják, hogy a régi és az új rendszer között csak az irány változott meg. Most nem Moszkvából diktálnak, hanem éppen Brüsszelből öntik az előírásokat, parancsokat, sőt most, hogy végre elfelejtettük, újratanulhatjuk a többéves tervezést, anno 5, most meg 7 éves ciklusokban. Tudom a párhuzamok bizarrnak tűnhetnek, de gyakran hallani az EU kritikusai körében. Úgy vélem a két rendszer között, e két párhuzamban ki is merülhet, mindaz, ami egy görbe tükrön keresztül még annak látszhat.

Egy tény, hogy a nagy nehezen, hosszú évtizedek elnyomása után visszanyert függetlenségüket az új uniós tagállamok gyorsan másfél évtized után újra úgymond beáldozták, elveszítették, de ezáltal nem megszűnt az önrendelkezés joga, hanem újabb és szélesebb eszközökkel gazdagodott, amely az egyes országok hatékonyabb és erősebb érdekérvényesítését tette lehetővé.

Ugyan nehéz időket él meg Magyarország, s vele együtt Európa is, de senki se felejtse el, hogy ha Magyarország nem lenne az Unió tagja, akkor tavaly októberben bizony könnyen előfordulhatott volna, a sokat emlegetett államcsőd, amely beláthatatlan következményekkel járt volna az egész ország számára. Nem kívánok aktuálpolitikával foglalkozni, ezen írás célja nem a felelősök megnevezése, hanem Magyarország és az Unió kapcsolatrendszerének, együttélésének és viszonyainak ismertetése. Az viszont tény, hogy Magyarországon nem csak pénzügyi, gazdasági és szociális válság van – amely a nemzetközi helyzet következménye – hanem a korábbi években kialakult és azóta csak elmélyült társadalmi, bizalmi és erkölcsi válság is uralkodik. Nem azt mondom, hogy a helyzetünk rózsás, de elképzelhetetlenül rosszabb lenne, ha nem az Unió tagállama lennénk.

Gondoljunk csak a megnyílt schengeni határokra. Ma már természetesnek tűnik, hogy zavartalanul tud az ember két tagállam között közlekedni és utazni. Magyarország és immáron három szomszédja között teljesen megnyíltak a természeti határok. Milyen felemelő érzés, ha arra gondolunk, hogy a trianoni békeszerződés által elcsatolt területeken élő magyar nemzetiségű barátainkkal, az egyesült Európában tudunk újra egy közösséget alkotni. S ez hatalmas eredmény, annak tükrében is, hogy ezelőtt 20 évvel, 1989 nyarán sikerült elsősorban a magyar részvételnek és bátor civil közreműködésnek köszönhetően rést vágni a vasfüggönyön, ezzel kaput nyitni Németország és Európa újjáegyesítése előtt. Legyünk büszkék arra, amire tényleg azok lehetünk.

Ha csak annyit mondok valutaárfolyam, akkor az elmúlt hónapok viharos időszakában sokak a fejükhöz kaptak és kapnak ma is. Amennyiben Magyarország már az eurózóna tagja lenne, nem jelentene közel sem ekkora problémát az árfolyamkockázat, és pláne nem az euróval szemben. Hiszen szlovén és szlovák barátainkhoz hasonlóan már mi is euróban számolhatnánk és mindemellett kicsit nyugodtabban alhatnánk, mint napjaink Magyarországán. De ami késik, nem múlik – ahogy a régi bölcsesség mondja, idővel, csakis kemény munka és a szigorú kritériumok teljesítése után, már mi is bebocsátást nyerhetünk az eurót használó országok körébe.

S, végül engedjék meg, hogy azzal zárjam soraimat, hogy mindenki figyelmét a közelgő 2009. június 7-ei Európai parlamenti választásokra irányítsam. Kérem, ne becsüljék alá az Európai Parlament jelentőségét, súlyát és döntéshozatali erejét. Elég legyen az EU szkeptikusok figyelmét felhívni arra, hogy az Európai Parlament közelmúltbeli döntésének köszönhetően tudunk európaszerte már jelentősen olcsóbban mobiltelefonnal beszélni és smsezni. Manapság már megszokott, hogy kontinensünkön szinte bárhova elrepülhetünk egy-egy olcsó, fapados repülőjárattal, ezt szintén az EU-nak és az Európai Parlamentnek is köszönhetjük. Az európai intézmények közül az Európai Parlament a legátláthatóbb, a legdemokratikusabb, hiszen annak tagjait közvetlenül az Unió polgárai választják meg. Azt se felejtsük el, hogy az új Európai Parlamentnek meghatározó szerepe lesz az ősszel megalakuló új Európai Bizottság személyi összetételét illetően is. Magyarországon második alkalommal nyílik lehetőség arra, hogy megválaszthassuk a magyar képviselőket, akik elsősorban az adott ország érdekeit képviselik európai szintéren, s másodsorban pártpolitikusok. Azt hiszem ez a mai Magyarországon még nem teljesen így működik. Az elmúlt 5 év tapasztalatából megállapítható, hogy mind a 24 magyar képviselő példásan helytállt. Itthon ugyan keveset lehetett hallani munkájukról az eltelt évek alatt, de közös fellépésben, érdekérvényesítésben számtalanszor együtt tudtak dolgozni a magyar képviselők pártállástól függetlenül is. Azt se felejtsük el, hogy az Európai Parlamentben nincsen se kormány oldal, se ellenzéki oldal, a megosztottság inkább az adott ügyek tartalmával, hatásával és mondanivalójával kapcsolatos. A következő 5 éves ciklusra összesen 22 magyar képviselőt küldhet Magyarország.