Határnyitás 1989
This post is also available in: English
Írta: Terjék Ádám
Élénken él bennem egy kép az 1989-es határnyitással kapcsolatban. Jelesül: NDK turisták egy csoportjának örömujjongása, amikor Horn Gyula, az akkori magyar külügyminiszter 1989. szeptember 10-én a Magyar Televízió Hét című műsorában bejelenti a határnyitás tényét, és hogy az ország területén lévő NDK állampolgárok NDK útlevelükkel távozhatnak „Nyugatra”. Ezzel a tettükkel a magyarok nagyban elősegítették, hogy minden képzeletet felülmúló gyorsasággal leomolhatott a Berlini-fal, s így egyesülhetett a két Németország, és Európa is. Helmut Kohl egykori NSZK kancellár tökéletesen összefoglalta egy mondatban: „A magyarok húzták ki az első téglát a falból.”
(Fotó: MTI; Forrás: www.mult-kor.hu)
Mindkét fél számár sorsdöntő esemény volt.
Érdekes megfigyelni azt is, hogy amikor a Szovjetunió hirtelen meggyengült Lengyelország és Magyarország lépett elsőnek a szabadságkeresés útjára. E két nemzet, amely történelme során oly sokszor bizonyította szabadságszeretetét és azt, hogy mekkora áldozatokra képes a szabadságért.
Miután hazánkban Pozsgay Imre a párt egyik vezetője kimondta – amit a nép addig is érzett, tudott – az igazságot 1956-tal kapcsolatban; az ’56-os népfelkelés rehabilitálása alapjaiban rendítette meg a magyarországi kommunista párt addigi megkérdőjelezhetetlen hatalmát. Ezzel a tettével Pozsgay elindította Magyarországon az átalakulás folyamatát. A hazánk nyugati határát jelző vasfüggöny elbontása, a kelet-német állampolgárok átengedése „nyugatra” ennek a folyamatnak a lépései voltak, amelyek az európai megosztottság felszámolását is nagyban elősegítették. Ugyanakkor ez a humanitárius tett is segített abban, hogy Magyarország – mint volt KGST ország – megítélése rohamosan javuljon a régióban és világszinten.
A ’80-as évek második felében egy szűk kör látta, hogy a kommunizmus végnapjait éli, azonban ez a hétköznapi ember és a külvilág számára koránt sem tűnt így. Sajnos manapság többen próbálják súlytalanná tenni az akkori merész lépéseket, mondván, hogy a kommunista rémuralom összeomlása csak idő kérdése volt; és nem kellett nagy bátorság az akkori, a határzárat és a kommunista diktatúrát felszámolni igyekvő döntések meghozatalához. Nem így volt!
Az hogy Magyarország akkori kormánya függetleníteni tudta magát a mindenható párttól, illetve, hogy meg volt benne a kellő elszántság és bátorság, hogy előkészítse és meghozza a határnyitásról a döntést, igen is nem csekély bátorságra vall. Ne feledjük, ekkor még a szovjet csapatok hazánkban állomásoztak, és 1956 fényében a Szovjetunió, akár fegyveres beavatkozása az események menetébe egy reális eshetőség volt.
Végül pedig, hogy kié a dicsőség és az érdem? Mint Németh Miklós akkori miniszterelnök mondta:, a kelet-németek nyugatra engedése Magyarország kollektív teljesítménye volt.




