A lázadás kritériumának eleget téve, a mindennapokból kizökkentő akciókkal igyekeznek akaratukat érvényesíteni, az életüket meghatározó hatalom meggyőzése által. Vannak harsány szószólók, megragadó plakátok (rajtuk Che Guevarával vagy épp rasszizmus elleni felszólításokkal), harsány jelszavak („Az egyetemet elfoglaltuk!”), hangos zene, füst és mindenekelőtt kitartás. Van minden, ami megadja a lázadás romantikáját. (Van szemét, ellentmondás, következetlenség is bőven, de persze csupán zárójelben.) Sok minden, ami ésszerűvé vagy legalább érthetővé tesz egy diáktüntetést, azonban hiányzik. Vagy épp megvan, csak elveszti létjogosultságát, mert alapjában ellentmondásokat hordoz magában. Persze vannak a tömegeken, a (túl) sokszínű plakátokon keresztül is világosan látható valós problémák. A bécsi egyetemeket egyre elviselhetetlenebb túlzsúfoltság jellemzi. Idén átlagosan 15%-kal, de volt ahol 40%-kal több diák nyert felvételt valamely egyetemi szakra. „Mindenki felvesznek, aki éppen erre jár.”- mondja az egyik diák, akit ez főként azért érint kedvezőtlenül, mert a túljelentkezés következtében nem tudnak normális ütemben haladni a hallgatók. Nincsen kapacitás a különböző tanszékeken ennyi emberre, és emiatt szinte lehetetlen a tervezett időtartam alatt végezni. Ezen túl, a mennyiség a minőség rovására is megy, kevesebb idő jut egy-egy diákra, mint kellene. A bécsi egyetemisták a Bolognai-rendszer bevezetését sem támogatják. Nem bíznak az új rendszerben, attól tartanak, hogy mind a színvonal, mind a jövőbeli lehetőségeik száma csökkenni fog. A problémákkal összhangban lévő követelések már nem ilyen világosan körülhatárolhatóak. A követelések jó része, ugyanis már a problémákra adott minisztériumi megoldási lehetőségek megtagadása. Olyan, mintha ők csak problémákat soroltak volna fel Johannes Hahn felsőoktatásért felelős miniszternek. Majd miután választ kaptak ezekre, csupán bővült a „forradalmi zászlóra” tűzött jelszavak száma, mivel a megoldások nem feleltek meg a diákok számára. Az, hogy a zsúfoltság és a színvonalbeli romlás megakadályozása érdekében bevezetni kívánt tandíj, illetve felvételi vizsga nem a megfelelő megoldás, nem lenne gond. A nehézséget az okozza, hogy úgy tűnik, a diákoknak csak arról van határozott véleményük, hogy mi az, ami nem jól működik. Vagy még inkább az, hogy a megoldással kapcsolatban, mint bebizonyosodott, nem csupán nekik, de senki másnak sincs javaslata arra vonatkozóan, hogy hogyan működhetne jobban. Természetesen nagyon összetett problémáról van szó, és nehéz jó lehetőségeket találni orvoslásukra. A tandíjjal már próbálkoztak és nem igazán hozott pozitív eredményt. Igazából nem ott hatott, ahol kellett volna. A németeket nem tartotta vissza az bécsi egyetemektől, az osztrák diákok pedig sok esetben rosszul élték meg ezt az intézkedést. Felvételi vizsga van már több helyen, így például a Képzőművészeti Egyetemen, mégis onnan indult ki a tüntetés. Nem egyszerű a diákok helyzete és a kihívás sem, amit a minisztérium elé állítottak. Az azonban nyilvánvaló, hogy homályos követelésekkel, „zavaros gondolatokkal”- ahogy egy bécsi Hallgatói Önkormányzati tag fogalmaz, nem lehet hiteles, eredményes lázadást létrehozni. Mindenesetre sikerült felhívni a figyelmet néhány releváns problémára. Ráadásul az érdeklődő közönség számára meglehetősen romantikus formában.

szerző: Vígh Viktória