Az információ ölni képes. Különösen, amikor túl közel kerülsz a maffia köreihez. Éppúgy, mint egy jó 30-as évekbeli detektívregény modernkori feldolgozásában, egy görög oknyomozó újságírót, aki korábban felfedezett néhány „kevéssé tisztességes ügyletet”, július 19-én automata fegyverrel meggyilkoltak – írja a Ta Nea című görög napilap. A nyomozó tiszt szerint a 35 éves Sokratis Giolias a Forradalmárok szektája elnevezésű kis terrorista csoport áldozata lett. Az igazság az, hogy a blogger-újságíró (troktiko.blogspot.com) az életével fizetett kíváncsiságáért: nyíltan beszélt a korrupciónak arról a szintjéről, ahová a görög kormány az elmúlt időszakban süllyedt.

Egyesült Királyság: Michael Martin többé már nem parlamenti képviselő

Mindazonáltal, a korrupció terjedését nem állítja meg a görög határ. Az NGO Transparency International legutóbbi jelentése szerint a jelenség gyakorlattá vált Európa-szerte; a leginkább érintett országok Görögország, Olaszország és Spanyolország. A probléma jelentőségét mutatja, hogy május 6-án az Európai Parlament maga is elfogadott egy nyilatkozatot, amelyben átlátható korrupcióellenes politikát követel meg a tagállamoktól. Időközben a média úgy döntött, hogy reflektorfénybe állítja az európai kormányok – nem minden esetben tiszta – gyakorlatát. Mindezt a szavak, nem pedig a fegyverek erejével… 2009-ben egy óriási pénzügyi botrányról lebbentette fel a fátylat a Daily Telegraph Nagy-Britanniában, ami júniusban Michael Martin, a képviselőház elnökének lemondását eredményezte. Lassanként, ahogyan a brit lap újabb információkat tett közzé, az akkori miniszterelnök, Gordon Brown munkáspárti kormánya egyre súlyosabb politikai megaláztatásokat szenvedett el. A Daily Telegraph birtokába került ugyanis egy merevlemez a kormány kiadásairól, amely szerint a képviselők számára még a kizárólag háztartásban használatos dolgok árát is – például a toalettpapír, a macskaeledel vagy a fűnyíró – visszatérítették; természetesen közpénzekből. A jelenlegi miniszterelnök-helyettes, Nick Klegg még egy font értékű teamécseseit is az államkincstár számlájára íratta.

kata2

Rywingate – Lengyelország

Korábban, 2002-ben a lengyel média az ország történetének - rendszerváltás óta látott - legnagyobb botrányát göngyölítette fel. Adam Michnik, a befolyásos lengyel lap, a Gazeta Wyborcza főszerkesztője címlapon hozta le A zongorista producerének, Lew Rywinnak kétes érdekeltségét az újság szerkesztőségi tartalmában. Rywin 17,5 millió eurónyi összeggel vesztegette meg Michniket, mondván, hogy egy befolyásos politikai csoport nevében cselekszik - konkrétan az ellenzéki párt néhány tagjáról volt szó (SDL, baloldali demokratikus szövetség). Az eset olyan politikai visszhangot keltett, hogy Lengyelországban addig példátlan módon egy vizsgálóbizottság felállítására kényszerültek. A kérdezőbiztosok élő adásban beszéltek a történtekről a lengyel televízióban, tudatosítva ezzel a lakosságban a korrupció jelenlétét az országban. Ezek után több politológus odáig ment, hogy kijelentették: Rywin ezzel kinyitotta Pandora szelencéjét – a lengyel politika, üzleti élet és a maffiaklánok közötti kötelék azonban továbbra is erős maradt. A sajtónak hála, a korrupció kérdése az érdeklődés középpontjába került, a média hatása azonban országonként eltérő. Pozitív példával jár elöl a brit sajtó: a korábbi pénzügyminiszter, David Laws távozott posztjáról, miután a (meglehetősen pimasz) Daily Telegraph fényt derített egy, a miniszternek juttatott 47000 eurónyi jogosulatlan kifizetésre. Egy németországi eset még ennél is meglepőbb: Horst Köhler, a Német Szövetségi Köztársaság volt elnöke mandátumidejének közepén, egyetlen megjegyzés miatt mondott le.

Az olasz némaság

Míg Németországban egyetlen mondat elég, addig a francia és olasz sajtó szinte regényeket írhat bármiféle következmény nélkül. Valami azért mégis megmozdult… Június 11-én, az olasz balközép lap, a La Reppublica honlapján egy post-it stílusú sárga négyzet jelent meg a fehér háttéren, a következő üzenettel: „ A >>szájpecek-törvény<< nem hagyja, hogy az állampolgárok gyakorolják az információhoz való jogukat” (’La legge- bavaglio nega ai citadini il diritto di essere informati’). A nemzeti média egységes frontot épített ki Silvio Berlusconi törvénytervezetével szemben, amely megbüntetné azokat az újságírókat, akik magánjellegű telefonbeszélgetések tartalmát nyilvánosságra hozzák. Berlusconinak kis híján sikerült elérnie, hogy mindezt szó nélkül hagyják, a sajtó azonban szabad folyást engedett a közfelháborodásnak, ami végül meghátrálásra késztette a miniszterelnököt. Végül éppen a Mediapart francia internetes hírportálon közzétett telefonbeszélgetések rázták fel a politika és a média világát. Egy hete, hogy a francia és európai sajtó folyamatosan hangsúlyozza: a kormányok nyugtalanítják a franciákat azon lovagolva, hogy nemzetbiztonsági tényezőkre hivatkozva hazaküldik a romákat. Ezek a cikkek azonban elfednek valami mást. Nevezetesen azt, hogy a jelenlegi államfő, Nicolas Sarkozy elnöki kampányát a L’Oreal egyik örökösnője finanszírozta, aki Franciaország harmadik leggazdagabb hölgye. Eggyel több ok a „szájpecek-törvény” mellett…

Szerző: Matthieu Amaré

Fordította: Dalkó Kata, Budapest

Image: © Stian Olsen/Flickr