Stephan Steinbach, az osztrák hallgatók, míg Allan Päll, a European Students' Union elnöke Norvégia, sőt, az egész EU nevében támadta a jelenlegi törvényjavaslatot. A legfelháborítóbbnak a külföldi munkavállalás nehezítését és a megfizethetetlen tandíjak bevezetésével a rosszabb anyagi háttérrel rendelkező fiatalok ellehetetlenítését tartották. Päll szerint: „Ha Magyarország valóban egy szerződés aláírásával kényszerítené ki a hallgatókból, hogy a diploma megszerzése után csak otthon vállaljanak munkát, azzal nyíltan korlátozná a szabad mozgást, ami pedig az EU egyik alapköve.” Majd így folytatta: „Nagyon kíváncsiak vagyunk, mit szól ezen javaslatokhoz Brüsszel, vagy még inkább, hogy Magyarország megvitatott-e velük bármit ezen pontok közül.” Päll kitért arra is, hogy az Erasmus-generációnak az efféle röghöz kötés nem lehet valós elképzelés, majd beszéde végén arra buzdította a magyar fiatalokat, küzdjenek a jogaikért, ő is így fog tenni és az Európai Bizottsághoz fordul felülvizsgálatért, ha azt látja, hogy az EU alapvető előírásai ilyen tolerálhatatlan mértékben csorbulnak.

A Magyar Rezidens Szövetség elnöke, Papp Magor felszólalt az orvosokat leginkább érintő röghöz kötés ellen. Mindehhez hozzájárul az a közelmúltbeli, a közvéleményt megosztó kezdeményezés is, melynek köszönhetően a kormány 5 éven keresztül havi százezer forinttal támogatna 620 orvostanhallgatót annak fejében, hogy 10 évig ne hagyják el az országot és ne fogadjanak el hálapénzt betegeiktől – szerződésszegés esetén 30 napon belül kellene visszatéríteniük az addig kiutalt összeget és annak kamatait. A magyar rezidensek többsége vonakodik a szerződés aláírásától, többségük azzal érvel, hogy ez nem több mint átmeneti megoldás, és az a havi százezer forint az 5 év lejártával ugyanúgy hiányozni fog, ám akkor nem lesz miből pótolni azt. Mások nem akarják elvenni maguktól annak lehetőségét, hogy elfogadhassanak egy akár külföldről érkező visszautasíthatatlan ajánlatot egy olyan ösztöndíj miatt, ami épp csak arra elég, hogy a fejüket a víz felett tartsák rezidens éveik alatt. Habár a kezdeményezés nem aratott sikert, a kormány nem hajlandó lemondani a röghöz kötés előjogáról, sőt, kiterjesztette ezen elvárását az összes jövendőbeli államilag finanszírozott hallgatóra is. Erre reflektálva Papp Magor is kijelentette, nem a szerződések aláíratásával, kényszerítéssel kell itthon tartani a friss diplomásokat, hanem "az értelmiség megbecsülésével", valódi megélhetését biztosító munkakörülmények megteremtésével.

A Doktoranduszok Országos Szövetségének elnöke, Bojárszky András is úgy látja, a hallgatókat nem veszik emberszámba, mint mondta, „az államtitkárságnak nincs ránk szüksége”. Szerinte Hoffmanék alapvető társadalmi érdekeket is megsértenek azzal, hogy az ingyenes felsőoktatást meg akarják vonni a polgároktól. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Mendrey László fogalmazta meg a kérdést: „Hoffmann Rózsa nem gondolja, hogy le kellene mondania?” Őket a színpadon budapesti HÖK-elnökök és az ország öt nagy egyetemének rektorai követték.

A programot a beszédek között a különböző, tüntetők által készített videók színesítették, melyekben hallgatói véleményeket hallhattunk az FTV-ről: a szereplők többnyire egyetértettek abban, hogy az önköltség megfizethetetlen, így a kilátások között a felsőoktatási tanulmányok megszakítása vagy olyan más, európai egyetemre való jelentkezés szerepelt, ahol nincs tandíj vagy az messze nem ennyire magas. Sokan felemlegették a 2008-as népszavazást és annak új (és kissé ironikus) perspektíváját is, hiszen a jelenleg kormányon lévő párt akkor milliárdos összegeket a szavazásra költve lépett fel többek között a tandíj bevezetése ellen.


A Miskolci Egyetem utópiája

A demonstráció célját és hangulatát a felszólalásoknál is jobban kifejezték a plakátok. Akadtak rajtuk költői kérdések (Diplomát venni bűn… akkor?; Hoffman Rózsa, miért nem mondasz le?; FTV = WTF?!),  elkeserítő jövőkép-ábrázolások (4 év tanulás = 20 év nyomor), megoldási javaslatok (Életpályát, ne röghöz kötést!), de a rendszert kifigurázó feliratok is („Ha fizetni akarok a diplomáért, az Ecserire megyek”).

A beszédek sorát a HÖOK elnöke, Nagy Dávid zárta, aki az egyszerű, ám kifejező „ELÉG VOLT!” szavakat kiabálta és kiabáltatta a tízezres tömeggel a Szalay utcában. Ezt követte a magyar felsőoktatás jelképes temetése, melynek során a fáklyás felvonulók egy fakoporsót (rajta a „Magyar Felsőoktatás, Élt: 1367-?” felirattal) vittek a színpadra, a hallgatók nevében pedig a HÖK-elnökök egy-egy koszorúval rótták le tiszteletüket a „halott” felett. A szervezők kérésére rengetegen fekete kabátban érkeztek, így a gyászos hangulat megteremtése nem okozott gondot.

 

Szöveg: Sárai Vanda

Fotó: Sárai Vanda, Truthout.org FlickR oldala