Ami másnak a porszívó, az a dánoknak a bringája
2012. január 1-től június 30-ig – EU-csatlakozásuk óta hetedik alkalommal – ismét Dánia tölti be az Európai Unió Tanácsának soros elnöki tisztségét. Ahhoz, hogy megismerkedhessünk Dánia kulturális életével, a budapesti Millenáris Parkban található Európa Pont, illetve annak januári programjai nyújtanak remek lehetőségeket. Így például informálódhatunk a dánok egy különös iskolatípusáról, a népfőiskoláról, részt vehetünk egy dán filmesten, valamint hónap végén, az igazán ifjabbaknak is kedvezve, dán gyereknapra is sor kerül. Mindenekelőtt azonban a közlekedési rendszerükről tudhattak meg többet azok, akik január 12-kén ellátogattak a „Bringával Koppenhágában” című előadásra. Az est folyamán nem csak általános információk hangzottak el a „Kerékpárosok városáról”, de Mikael Colville-Andersen, a Cycle Chic mozgalom alapítójának fotókiállítását is láthatták a résztvevők.

Miután Szűcs Tamás, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének vezetője megnyitotta a dán hónapot, a budapesti Dán Kulturális Intézet igazgatója, Hanne Tornøe szólt pár szót, s mesélt kicsit részletesebben a koppenhágai kerékpáros kultúráról. Ezután következtek Dalos Péter, a közösségi kerékpározást támogató, dán gyökerű COWI tervezőiroda közlekedésmérnökének, és a Magyar Kerékpárosklub (MK) elnökének, László Jánosnak rövid prezentációi. S miközben különböző statisztikai adatok hangzottak el, a hallgatók akaratlanul is párhuzamot vonhattak a koppenhágai és budapesti biciklis élet között.
Először is, kik közlekednek biciklivel Koppenhágában? Mindenki. Minden háztartásban található bicikli - ahogy Hanne Tornøe is elmondta, olyan ez, mint a porszívó, „egy átlagos használati eszköz, ami mindenkinek van”. Minden második ember ül bicajra naponta, a lakosságnak pedig egyharmada közlekedik szinte mindenhová biciklivel. A kerékpáros közlekedéshez 400 km rendesen kiépített összefüggő biciklis hálózat áll rendelkezésre a városban – és akkor még csak az alapokról beszélünk. A bicikliutak általában két sávosak és másfél méter szélesek. Az autósávokkal párhuzamosan haladnak, s nyugodtan állíthatjuk, hogy ezek kiépítésekor első soron a biciklisek érdekeit tartják szem előtt. Ahol szűknek bizonyul a kerékpárút, ott az autóutakból vesznek el a bringások javára, s télen is először a bicikli utakat tisztítják meg a hótól. Ez az egyik nagyon is tudatos módja, amivel az autós közlekedést szándékosan korlátozzák. A másik, talán kissé radikálisabb módszerük, hogy a parkolóhelyeket 2%-kal csökkentik évente, és a parkolási díjakat fokozatosan növelik. Ezekkel az intézkedésekkel 90 000 tonna szén-dioxid kibocsátástól kímélik meg városukat évente – nem csoda hát, hogy „green city” jelzővel is illetik Koppenhágát.
A biciklisek kedvében járva pedig olyan ötletekkel rukkolnak elő, mint például a döntött szemeteskuka, ami mellett elhaladva le se kell szállnunk a kerékpárunkról, hogy kidobjuk az éppen elfogyasztott lazacos szendvics csomagolását, elég csupán egy jól irányzott dobás haladás közben.
Nem meglepő talán az sem, hogy a Reelight kerékpáros lámpa is egy dán mérnök nevéhez köthető. A világítási rendszer indukciós elven működik, a küllőkre kell felcsavarozni a mágneseket, melyek aztán forgás közben működésbe hozzák a lámpát. Nem csak, hogy az elem, vagy az aksi nem fog lemerülni, de még nappal is világítani fog a lámpánk.
S mi a helyzet a családi kiruccanásokkal? A megoldás a cargo bike, vagy magyarosabban viszikli, amivel a dánok a gyerekeket viszik az iskolába, de még a bevásárlás is elvégezhető vele.
Térjünk át a magyar vonalra. Ki közlekedik biciklivel Budapesten? Milyen körülmények adottak egyáltalán? "A biciklis utak csak néhány kilométeres, nem összefüggő szakaszokból állnak, előfordul, hogy a semmi közepén érnek véget." Nos, nagyjából ennyi az összes elfogadható kifogás a „Miért ne üljek ma se bringára” témakörben az MK elnöke szerint – tegyük hozzá, hogy nem is igen hallotta meg/vette komolyan, ha a közönség közül valakinek gondja merült fel a kerékpáros közlekedést illetően. Sokaknak az időjárással van bajuk, egyesek félnek, hogy ellopják közlekedő eszközüket, másoknak pedig a hegyen való tekeréssel van problémájuk. László Jánosnak erre is megvan a megoldása: „Budát le kell gyalulni!” Esetleg, ha ez mégse jönne össze, akkor kompromisszumra is képes, a hegyen lakóknak a kombinált közlekedést ajánlja, azaz egy bizonyos pontig tekerjenek, felfelé pedig menjenek busszal. A lopásokra reagálva azt a választ adta, hogy Németországban 300 000 biciklit lopnak el évente, de aki kerékpárral közlekedik, az úgyis tisztában van vele, hogy hova tudja leláncolni a biciklijét. „Aki pedig mégse tudná, az legközelebbre megtanul jobban vigyázni a szent kerékpárjára” – tette hozzá. Ami az öltözéket illeti, elmondta, nem kell semmilyen speciális felszerelés, öltözék, a leghétköznapibb ruhánkban is bátran bringára pattanhatunk – ötleteket gyorsan szerezhettünk is a prezentációkat követő Hungarian Cycle Chic divatbemutatóján. S hogy a csapadékosabb idő se tartson vissza minket, az MK jóvoltából helyben, egyedi leffentyűket (sárvédő toldalék) lehetett készíteni az előadás után.

Az előadók tehát fel voltak készülve, mindent bevetettek, hogy meggyőzzék a közönséget: a kerékpáros életmódra sosincs késő áttérni. Lehet a saját igényeinkhez, ízlésünkhöz, stílusunkhoz igazítani, nem jár kényelmetlenségekkel, kerékpárunknak hasznát vehetjük mindennapi teendőinkben. Ugyan Koppenhágához képest bőven van még miben fejlődnünk, azért lassan nálunk is gyarapszik azoknak a száma, akik úgy tekintenek a bringájukra, mint más a porszívójára.
Szerző: Szabó Dóra, képek: Mikael Cilville-Andersen FlickR oldala





