Dario Ivkovic: „A színpad két oldalának egybefonódása motivál”
A leginkább a Shantel & The Bucovina Club Orkestar harmonikásaként ismert felvillanyozó színpadi jelenség, Dario Ivkovic a Slonovski Bal alapítója, és közreműködik számos további zenekarban (Amsterdam Klezmer Band, La Caravane Passe és Les Yeux Noirs). Habár rátermettségénél fogva széles körben elismert a zene világában, visszautasítja, hogy szüntelen a figyelem középpontjában álljon.

Mióta vagy belebonyolódva a zenébe?
Szerb vagyok, így a zene mindig is létfontosságú volt számomra. Mi egész nap zenével élünk, ami nem olyan magától értetődő Európa nyugati részén. Nyugaton egy sor követelménynek kell megfelelned, kellő jogosítványokat kell megszerezned, mielőtt eljutsz a zenélésig. Csak az akadémiai zenei képzés révén tudsz méltóvá válni a fellépésre, bizonyítanod kell.
Magától értetődő volt, hogy a harmonika lesz a hangszered?
A nagybátyám Szerbiában harmonikás, és amióta az eszemet tudom, rajongok érte. Esküvőkön játszott a ’80-as évek Jugoszláviájában, azokban a szép időkben, amikor az embereknek volt egy kevéske pénze - ma annyi sincs… Minden tiszteletem Ljubisa Pavkovicé, aki a Szerb Nemzeti Zenekar vezetője volt, 2 évvel ezelőtti visszavonulásáig. Kedvemre való a hagyományos zenei vonal, amit ő képvisel, ráadásul kiemelkedő érzéke van a hangszereléshez. Nagy sztár Szerbiában, gyerekként a TV-ben láttam, még mindig fel tudom idézni az érzést, amit kiváltott belőlem: meghatóan örömteli pillanatok voltak azok. Részint miatta választottam a harmonikát. Anyukám azt mondta, bolond vagyok, amikor meghallotta, hogy épp ezt a hangszert szeretném. Gitározni lehet, hogy jobb buli, a lányok is a gitárosokért vannak oda, ennek ellenére nem bántam meg a döntésem.
Milyen egyéb hatások formáltak?
Szeretem a Balkánt, mert erőteljes, nem trallala: amikor játszunk, játszunk, amikor sírunk, sírunk. A magyar zenét is szeretem, északon, a Vajdaságban sok tehetséges magyar származású zenész él, például Janika Balázs kiváló tamburás és zenekarvezető, öröksége tovább él. Dolgozott együtt többek között Zvonko Bogdannal, aki szintén nagyszerű. Macedónia is remek zenészekkel büszkélkedhet, mint Ferus Mustafov, akihez személyes ismeretség köt, nem egyszer egymásba botlunk a folytonos turnézásban. Továbbá, pártolom a tradicionálisabb román zenét, mert a karaktert részesítem előnyben. Imádom a swinget, főként a franciát a ’30-as évekből. StéphaneGrappelli, Tony Murena, Gus Viseur… A jazz túlkomplikált nekem, szeretem az érthető zenét, amire táncolni támad kedved. Amikor csak csendben ücsörögsz, és konstatálod magadban, hogy a zene elképesztő, az nem nekem való.
Mely zenekarokban vagy aktív jelenleg?
A Shantellel való turnézás fél évet ölel fel, évi százszor vagyunk színpadon közösen. A Les Yeux Noirs-ban is játszom, mely a kelet-európai és a zsidó zene házasításáról híres - friss, modern módon. Nem olyan pop, mint a Shantel, több rejtezik a szövegekben, mélyebb tartalmat közvetítenek. Egy arab színész-énekesnővel is dolgozom együtt Franciaországban. Szeretem nagyon eltérő helyzetekbe hozni magam. Máig játszom esküvőkön időről időre, néha kabarékban, még ritkábban bárokban. Tavaly nagyon emlékezetes estét töltöttem Balogh Kálmánnal Budapesten. Nagyra értékelem a semmihez sem fogható atmoszférát, melyet a cigányzenész teremt meg az asztalnál muzsikálva, nem a színpadon. Annyira eredeti.
Hogyan találkoztál Shantellel?
Stefan electro dj-ként kezdte, majd fejébe vette, hogy balkán bulit állít össze a németeknek. A Slonovski Balban játszottam akkor, amikor felkeresett Párizsban, 6-7 évvel ezelőtt. Akkor tíz éve voltam tag a mondott zenekarban, mégis úgy döntöttem, váltok. Néhány napos turnéval indult az egész: először én harmonikáztam, majd az este hátralevő részében rajta volt a sor, hogy dj-zzen. Később stúdióba is hívott, hogy csatlakozzam a munkájához, innen már ismert a történet.
A közönség feltételezi, hogy a magánéletben is barátok vagytok…
Igen, de Stefan Frankfurtban él, én meg vagy Franciaországban, vagy Szerbiában vagyok, ezért nem állunk olyan közel egymáshoz. Ha nem lennénk jóban, mit keresnénk egy színpadon?
Kozmopolita életmódod hogyan befolyásolja az személyiséged?
Ha Szerbiában vagyok, azt mondják rám: ó, a francia fickó, Franciaországban pedig a szerb srácként tartanak számon, de tulajdonképpen nem zavar. Két kultúrát ismerek, mindkét nemzet mentalitásával, modorával tisztában vagyok, azonban csak az értékeset válogatom ki, és teszem magamévá a kínálatból.
Hogyan maradsz kiegyensúlyozott és ilyen ragadósan derűs?
Úgy, hogy azt csinálom, amit imádok. Ha mindenki ezt tenné,
az gigantikus lépés lenne a boldogság felé. Jobb lenne a világ. Az hitelesség a
másik sarkalatos pont: légy, aki vagy, ne építs hamis személyiséget. Ilyen
egyszerű. Nem vagyok sztár, normál pasas vagyok. Nincs ínyemre az erőltetett
promóció, a sztárság idiótaság. A flitteres siker hülyeség. Jó, az emberek
kedvelik a zenészt, aki látványos dolgokra képes, ha a közönség partner.
Mindazonáltal, a lényeges dolgokra kéne figyelni: zene, teljesítmény és
szórakozás. A népszerűség nálam nincs az első helyen. Minden barátom zenész,
komplett megszállottjai vagyunk a zenének, megállás nélkül erről beszélünk.
Külön világ ez, nem vitás. Nem érdekel minket a politika: fogalmam sincs, ki
volt az első francia vagy szerb elnök például, de nem tudsz olyat kérdezni Ivo
Papazov legújabb albumáról, amit ne tudnék.
Azzal, hogy a zenétekben autentikus folk elemeket sorakoztattok fel, eléritek, hogy a közönség kelet- és dél-európai kultúrák felé forduljon, elmélyüljön a velük való foglalkozásban?
A show 80 százaléka szerb és macedón számokat vonultat fel, néhány szám görög, és egyéb balkáni országok zenéje is helyet kap. Örvendetes látni, hogy a hallgatóság nem bír magával, táncol és élvezi a bulit a balkáni melódiákra. Meglehetősen furcsa, hogy közülük szinte senki nem ás mélyebbre, láthatóan nem érdekli őket a dalok eredete. Megmaradnak a pop mulatozás szintjén. A zene, melyet a Bucovina Club Orkestarral játszunk, egzotikusnak hat nyugat-európai szemszögből, de számomra ezek a dallamok természetesek. Talán egy kubainak tényleg szokatlanok és különösek lehetnének, de szomorú, hogy az európai kultúrák viszonylag közel vannak, mégis mennyire távol…
Mik a terveid a közeljövőre?
Új projekthez fogok. Zenészként sokat adsz, sokat dolgozol, sokat szeretsz, permanens kérdőjelek és bizonytalanság mellett. Nem egyszerű meghozni az elhatározást és vállalni a kockázatot, ami valami teljesen új létrehozásával jár. Viszont már nem vagyok siheder, tudom, mit akarok. Készen állok a kihívásra.
Milyen névre keresztelted?
Még nincs meg a név, de a zene igen, végső soron az a fő, nemde? Persze a név is számít, akárcsak egy jó producer és üzleti terv.
Szólóprojekt?
Nehéz magamat egyedül elképzelnem egy olyanban, nem vagyok az a típus. Nem látom értelmét az egocentrizmusnak. Pár barátommal játszom majd, olyan értelemben szóló, hogy rám hárulnak a szervezési feladatok és enyém a hangszerelés.
Az interjú angolul olvasható a cafebabel.com-on.
Szöveg és magyar fordítás: Puskás Ili, fotó: Puskás Ria ©





